Tisztelt Rabbi,
Elkezdtem számmisztika szerint tanulmányozni a zsidó forrásokat, és valami igazán érdekesre lettem figyelmes. A Zsoltárok könyvének leghosszabb zsoltára, 176 verset tartalmaz. A Tóra leghosszabb heti szakasza, a Nászo, szintén 176 versből áll. A Talmud leghosszabb traktátusa, a Baba Batra pedig 176 oldalas. Mi a kapcsolat mindezek között? Köszönöm a választ.
A Rabbi válaszol:
Nos, erre mondhatjuk, hogy nagyon mély ismeretek felé halad a Tóra és a Talmud tanulmányozásában. Gratulálok, csak így tovább. Akkor szeretném megosztani a választ a kérdésére.
A Zsoltárok könyvének 119. fejezete 176 verset tartalmaz, mert azt a mintát követi, hogy a héber ábécé 22 betűjével 8-8 versszakot kezdenek. Ez azt jelenti, hogy 22 X 8 egyenlő 176-tal. Ami természetesen egyből felveti a kérdést: mi a jelentősége a 22-nek és a 8-nak? A 22 számsor a teljesség, mert ez az Alef-Bet 22 betűjének teljes betű sora vagyis Aleft-ől Tavig. Ami a 8-as számot illeti: tudjuk, hogy a 7 szám a „természet rendjét” képviseli – azaz a hét, hét napját, a hetedik napot, mint pihenőnap, vagyis a Sábeszt, a fáraónál a 7 szűk és a 7 bő esztendőt stb.
De a 8-as a természeten túli világ teljességét jeleníti meg, vagyis spirituális létünk teljességét. Ezért tartják a Brit Milát-t egy fiú életének 8. napján. Ez azt is megmagyarázza, hogy Isten miért mondta Ábrahámnak, „Járj előttem és legyél teljes” (1Mózes 17:1).
Két „teljes” szám, a „22” és a „8” és a kettő szorzata, vagyis a végső teljesség. A „176” szám azt mutatja meg, hogy a szent Tóránk mennyire tökéletes.
A Rabbi