A Tórai idézet- mintegy- folytatásául olvassuk: „Örökkévaló, ments meg lelkem a hazug ajkaktól, a csalárd nyelvtől, Mit adhat néked, mivel gyarapíthat a csalfa beszéd?”(120Zsolt.2-3)
A „Mi igaz?”, „Mi szép?”, „Mi helyes?” -a filozófia három örök érvényű és megválaszolhatatlan, különálló, egyben elválaszthatatlan, esetleges és viszonylagos kérdései.
Az igazság relativitásáról állítja Friedrich Nietzsche a Morál Genealógiája művében: „Valami nem csak attól lehet igaz, hogy önmagában igaz, hanem attól is, hogy az „én igazam”.” Az igazság fogalma tehát viszonylagos és szerteágazó! Az igazság, vallásetikai parancs: „Igazságot, igazságot kövess…” szól a felhívás! (V.M. 16/20.) „Az igazság tartós patak!” – állítja a próféta. (Ámos 5/24.) „Jaj, akik a rosszat, jónak mondják, és a jót rossznak.” hangzik a figyelmeztetés! (Jesájá 5/20)
Ha ilyen fontos a kiejtett szó igazságtartalma, miért hiányzik a Tíz parancsolat szövegéből a hazugság tilalma? A Talmud bölcsei megerősítették, hogy az életben adódhatnak helyzeteket, melyekben nem bűn hazudni. Miután kimerített minden más lehetőséget a békesség megtartásáért vagy helyreállításáért és nem mond igazat, a hazugság–ad absurdum- érdemnek is tekinthető.
Talmud Jevámot 63.a.: „Rává felesége állandóan bosszantotta a férjét. Ha Rává lencsét kért ebédre, babot tett elé. Ha babot szeretett volna enni, felesége lencsét főzött. Hijjá, Rává fia, mit tett miután felnőtt? Fordítva mondta azt anyjának, amit apja ebédre kért. Ezután már azt kapta apja, amit enni szeretett volna. Apja megjegyezte: „Anyád jó útra tért!” Fia azt válaszolta: „Én voltam, aki megváltoztattam szavaidat. Apja azt válaszolta: ahogy a mondás tartja: „utódod tanít bölcsességre.” De ne tegyél így, mert írva van: „….hozzászoktatják nyelvüket a hazugsághoz” (Jeremiás 9.4)”.
A szavaknak, legfőbbként az imáknak vannak, lehetnek magasztosabb, metafizikai tartalmuk!
Máramarosszigeten a Kígyó utca sarkán lakott egy zsidó család. Szemben, az utca másik oldalán volt Dov Ber Heller a rabbi bíróság fejének háza. A család kisfiának édesanyja gyereket várt. Egyik forró nyári este megindult a szülés. Az asszony hosszú órákon keresztül vajúdott. A várva-várt második gyereket, a sok szülési fájdalom és kínlódás ellenére, csak nem tudta megszülni. Mindenki aggódott. A bábaasszony tehetetlenül nézte a vajúdó nő szenvedését. Már éjfél lehetett, amikor a nagymama felébresztette a kisfiút: Menj gyermekem! Menj gyorsan, szólj Dov Ber rabbinak! Kérd meg imádkozzon, legyen vége Édesanyád szenvedésének és megszülethessen testvéred.
Mit volt mit tenni, a kisfiú fogta magát és ment a rabbihoz. Kopogtatott az ablakon…. Semmi válasz. Több kitartó kopogtatás után, végre a rabbi gyertyával a kezében megjelent az ablakban. Mit akarsz fiam? – kérdezte. Édesanyám szül- válaszolta a fiú. Nagy fájdalmai vannak, nem tudja megszülni a testvéremet. Nagymamám kéri tessék imádkozni Édesanyámért és testvéremért. A rabbi behívta a fiút szobájába. Gyere fiam! Ülj ide mellém! Ketten fogunk imádkozni. Te még kisfiú vagy. Te még nem tudsz hazudni. Ahhoz még túl fiatal vagy. Én meg más túl öreg vagyok. Nekem már nincs miért hazudnom. Majd ketten fogunk imádkozni, – meglásd- az Egek Ura meghallgatja imánkat. És elkezdték az imát: „Legyen akaratod szerint, Mennyei Atyánk, hogy könyörülj rajtunk, háríts el veszedelmet felettünk…”
…És abban a pillanatban a szomszéd házban felhangzott egy újszülött kislány sírása! Látod, fiam? Népünk gazdagabb lett egy lélekkel. Isten meghallgatta imánkat!
