Ofra Haza rövid élete

Tel-Aviv Ha’tikva (A remény) nevű lakótelepét, ahol Ofra Haza 1957. november 19-én született, szegényes és bűnözésről híres helyként tartották számon. Ofra volt a legkisebb lány a hét közül, rajtuk kívül még két fiúgyermek született a Jemenből bevándorolt, hagyományőrző zsidó családban. Az éneklést édesanyja kedveltette meg vele, aki egy barátnőivel szervezett kórussal rendszeresen fellépett akár örömteli eseményeken, akár gyászszertartásokon. Péntek esténként és ünnepeken otthon énekelte a család az asztal mellett a Jemenből hozott hagyományos dalokat. Az iskolában Ofra szólót énekelt az énekkarban, aztán az Áramszolgáltató Vállalat kórusában is, és ekkor szerepelt a neve először az újságban. 13 éves korában elhívták egy zenés színházi alkotóműhelybe, ahol fiatal kora miatt nem léphetett színpadra, de figyelmesen végigült minden próbát, és minden szerepet kívülről megtanult. Aztán az első televíziós szereplésüknél bevonták a produkcióba; onnantól kezdve szólót énekelt a társulatban.

1974-ben rendezték meg a keleti dalok fesztiválját, ahová nagy nehezen sikerült bejuttatni az akkor 17 éves Ofrát. Egy olyan dalt kapott, amelyet az ismert énekesek közül senki nem akart előadni. Harmadik helyezést ért el, ami élénk sajtóvisszhangot váltott ki. Két évvel később, amikor egy neves izraeli énekes lemondta amerikai körútját, Ofrát ajánlották helyette a szervezőknek, és ő boldogan élt a lehetőséggel. Ez volt az első fellépése külföldi zsidó közösségek előtt. Egy újjáalakult izraeli női trió (Chocolate, Menta, Mastik) tagjaként ezután Finnországba utazott, de hamar rájött, hogy nem neki találták ki ezt a formációt. Hagyományőrzőként problémát jelentett számára a kóser étkezés is, alig várta, hogy vége legyen a körútnak.

1979-ben készült el a Sláger című izraeli film Assi Dayan rendezésében és dalszövegeivel, Tzvika Pick zenéjével, amely a kor diszkóvilágát mutatta be nem kevés iróniával. Ofra egyik dala – Frecha vagyok – híresebb lett, mint maga a film. Pedig majdnem visszautasította a dalt attól való félelmében, hogy apja megrója érte. A frecha szót ugyanis keleti származású, kirívóan öltözködő, hangoskodó, bárdolatlan és udvariatlan nőkre használják – ez pedig éppen az ellentéte annak a szerény, szemérmes, szorgalmas és udvarias teremtménynek, amilyen Ofra volt, neveltetésének köszönhetően. Végül mégis elvállalta, és a mai napig ez az egyik legnépszerűbb dala.

Még ugyanabban az évben elkészült a Külvárosi lány című, a török filmek stílusában írt zenés film, amelyben Ofra főszerepet kapott, és az általa énekelt betétdalok slágerré váltak.

1980-ban jelent meg első önálló albuma, amely aranylemez lett, ő pedig abban és a következő három évben elnyerte „Az év énekese” címet. Sorra jelentek meg albumai klasszikus héber dalok átdolgozásától kezdve a modern hangszereléssel előadott jemeni népdalokig. 1983-ban Chai című dalával (zene: Avi Toledano, szöveg: Ehud Manor) megnyerte Münchenben az Eurovíziós Dalfesztivált.

Magánéletét soha nem teregette ki a nyilvánosság előtt. Közeli barátai tudtak egy-két rövid párkapcsolatáról, de igényessége és megszállott munkatempója miatt többet nem engedett meg magának. Végül 1997 nyarán hozzáment egy Doron Ashkenázi nevű elvált, kétgyermekes üzletemberhez, aki néhány hónappal azelőtt szokott le a kábítószerről.

2000 februárjában Ofrát váratlanul kórházba szállították. Mintegy tíz nappal ezután, február 23-án elhunyt. A temetésen tízezrek kísérték nyughelyére a petach tikvai temetőben. 2001. április 7-én férje követte a sírba. Mindketten HIV fertőzöttek voltak, de haláluk közvetlen okáról eltérő vélemények keringenek.

Ezen a felvételen a Kaddis című számát énekli.

 

Dudi Patimer újságíró cikkei alapján

 

Csaknem pontosan 25 évvel Ofra halála után, 2025. február 2-án hozta nyilvánosságra az izraeli televízió a hírt, miszerint kilenc dal nyers felvételének hangszeres kiegészítése és kiadása a családtagok közötti egyet nem értés miatt a mai napig várat magára. A szomorú hangvételű dalokat Ofra írta röviddel halála előtt. Lenne zenekar, amely vállalná hangszerelt kíséret eljátszását, lenne, aki vállalná a kiadást – de a rokonság, a jogutódok teljes egyetértése nélkül erre egyelőre nem kerülhet sor.

 

Magazin

A reménytől a korai végig

Somos Péter