A tórai rész azzal kezdődik, hogy I-ten utasítja Mózest, mondja meg a népnek, hozzák el a Miskan (pusztai sátor) építéséhez szükséges nyersanyagokat.
Ez az a rész, amit vegyél tőlük: aranyat, ezüstöt és rezet; türkizt, bíbor és skarlátvörös gyapjút; lenvásznat és kecskeszőrt; vörösre festett kosbőrt; tachásbőrt, akácfát; olajat a világításhoz, fűszereket a kenőolajhoz és az illatos tömjénhez; soham köveket és köveket a foglalatokhoz, az efódhoz és a mellvérthez.[1]
Ohr HaChaim rámutat, hogy az említett anyagok sorrendje nehezen érthető; a soham kövek és a „foglalatok kövei” a legértékesebbek a felsorolásban szereplő tételek közül, ezért logikusan ezeket kellett volna először megemlíteni.
Erre a választ a Midrás adja, amely tájékoztat bennünket a drágakövek adományozásának hátteréről. Ezeket a Neszi’im (fejedelmek) hozták, miután minden másnak adományozása már megtörtént. A Neszi’imek eredetileg úgy tervezték, hogy megvárják, amíg mindenki más is elhozza a Miskanba a saját adományát és ami hiányzik, azt a Neszi’imek adják majd oda. Tervük azonban visszafelé sült el, amikor a nép nagy lelkesedésében a drágakövek kivételével mindent odaadott, amire szükség volt. A Midrás azzal folytatja, hogy I-ten megharagudott rájuk, mert késlekedtek a Miskan számára való adakozással. Az ő „büntetésük” az volt, hogy a Tórából egy ponton kimaradt a nevükből a „jud” betű.[2] Azaz (נְּשִׂאִים) helyett (נְּשִׂאִם). Ennek megfelelően Ohr HaChaim azt magyarázza, hogy mivel a drágakövek adományozása egyfajta mulasztással járt, ezért a Miskanhoz adott anyagok listáján utolsóként említik őket. Nagy anyagi értékük ellenére az a spirituális hiba, amit a Neszi’im által történő adományozásuk eredményezett, azt jelentette, hogy a listán szereplő összes többi anyaggal szemben alárendeltekké váltak.
Ráv Chaim Smulevitz azt firtatja, még mindig nem világos, miért nem tetszett I-tennek, amit a Neszi’im cselekedtek. Az adományozás elhalasztásának indoklása nagyon is érthetőnek tűnik; miért büntetik őket egy látszólag ártatlan tévedésért? Válaszul Rásinak a büntetésükre adott magyarázatát idézi: Rási azt állítja; „mivel kezdetben lusták voltak, elvesztettek egy „judot” a titulusuk megnevezéséből”.[3] Rási azt tárja elénk, hogy a valódi ok, amiért a Neszi’imek késlekedtek az ajándékok elhozásával, az volt, hogy cselekedetükben minden látszólag érvényes igazolása mögött a lustaság vonása húzódott meg.
A (מסילת ישרים) Meszilat Jesarim (Az igazak útja) hosszasan ír arról, hogy a lustaság megakadályozhatja az embert abban, hogy megfelelően teljesítse kötelezettségeit. Azt írja:
sokszor a saját szemünkkel látjuk, hogy az ember tudatában lehet a kötelezettségeinek, és tisztában van azzal, hogy mire van szüksége a lelke jólétéhez… mégis elgyengül [az Avoda-szolgálatban], de nem azért, mert nem ismeri fel a kötelezettségeit, vagy más okból, hanem inkább a lustaság ereje miatt, ami eluralkodik rajta
A lustaságban az a veszélyes, folytatja, hogy az ember több „forrást” is találhat, hogy igazolja tétlenségét.
„A lusta számos bölcsek mondását, a próféták verseit és „logikus” érveket hoz fel és mindezek összezavarodott elméjét igazolják, hogy könnyítsen a terhein… és nem látja, hogy ezek az érvek nem a logikus gondolkodásából származnak, hanem a lustaságából, amely legyőzi a racionális gondolkodását.”[4]
Ennek megfelelően arra figyelmeztet minket, hogy amikor két választásunk van, nagyon óvakodjunk attól, hogy a könnyebbik lehetőséget válasszuk, mert ennek gyökeres oka nagy valószínűséggel a lustaság lehet.
A Meszilat Jesarim arra tanít minket, hogy még a „legmeggyőzőbb” érvek is lehetnek egyszerűen csak fátylai annak, hogy valaki nem akarja magát megerőltetni. Szemléletes példát látunk erre a (חובות הלבבות) Chovot HaLevavot (A szív kötelességei) című nagy etikai mű bevezetőjében. Szerzője azt írja, hogy miután eltervezte a könyv megírását, több okra hivatkozva meggondolta magát:
Úgy gondoltam, hogy erőm túlságosan korlátozott, elmém pedig túl gyenge ahhoz, hogy felfogjam a gondolatokat. Ráadásul nem rendelkezem olyan elegáns stílusú arab nyelvtudással, amellyel a könyvet meg lehetne írni… Féltem, hogy olyan feladatra vállalkozom, amely [csak] a hiányosságaim leleplezésében lesz sikeres… Ezért úgy döntöttem, hogy elvetem a tervemet, és visszavonom a döntésemet
Elismerte azonban, hogy talán nem voltak teljesen tiszták az indítékai.
Kezdtem gyanakodni, hogy a kényelmes megoldást választottam, a nyugalmat és a békét kerestem. Attól tartottam, hogy ami a projekt lemondását motiválta, az az önmegelégedettség igénye volt, ami arra késztetett, hogy a könnyedséget és a kényelmet keressem, hogy a tétlenséget válasszam és ölbe tett kézzel üljek
Végül a zsidó nép örök javára úgy döntött, hogy megírja a könyvet. Az okok, amelyeket kezdetben felhozott, hogy miért nem írja meg a könyvet, igazságosnak és logikusnak tűntek, de felismerte, hogy a maga szintjén a kényelem utáni vágy szennyezte be a motivációját. Ha valaki, aki olyan nagyszerű, mint a Chovot HaLevavot szerzője, majdnem a lustaság jécer hara (negatív hajlam) áldozatául esett, mennyire ki van téve mindenki más annak a veszélynek, hogy ez a romboló vonás rabul ejti. Az embernek általában valóban vannak látszólag megalapozott okai arra, hogy miért hagyja figyelmen kívül azokat a lehetséges utakat, amelyekkel javíthatna az isteni szolgálatán, de nagyon ébernek kell lennünk, hogy a valódi motivációnk nem a lustaság.
A lustaság jécer harája olyan ravasz, hogy képes a legcsodálatosabb tulajdonságok némelyikébe bújni, különösen az alázatosságéba. Rav Mose Feinstein foglalkozik az emberek gyakori hajlamával, hogy alábecsülik magukat, azt állítva, hogy tehetségük erősen korlátozott, és hogy soha nem érhetnek el nagyságot. Azt írja, ez a fajta alázat valójában a jécer harából fakad.[5] Úgy tűnik, hogy ez a hozzáállás valójában a lustaságból fakad, ami tulajdonképpen a kényelem utáni vágy megnyilvánulása. Nem könnyű elérni a nagyságot; nagy erőfeszítést és hajlandóságot igényel, hogy szembenézzünk a kudarcokkal, sőt akár a bukásokkal is. Ez nehéz, ezért nagyon csábító, hogy az ember „leírja önmagát”, és ezáltal felmentse magát a próbálkozás alól – ez minden bizonnyal a „kényelmesebb” lehetőség.
Az ember egész élete során folyamatosan lehetőséget kap arra, hogy fejlessze magát, és nagy magasságokba jusson a saját isteni szolgálatában és a másokra gyakorolt hatásában. A Neszi’im leckéjéből látjuk, hogy talán az egyetlen legerősebb tényező, ami megakadályozza őt abban, hogy elérje a lehetőségeit, a lustaságból fakadó kényelem iránti vágy. Ez arra készteti az embert, hogy számos „okot” „kreáljon” arra, hogy miért nem erőlteti meg magát úgy, ahogyan megtehetné. A Meszilat Jesarim azt tanítja, hogy fel kell ismernie, hogy ezek a kifogások gyakran a jécer harából erednek, és hogy figyelmen kívül kell hagynia őket, és folytatnia kell az erőfeszítéseit, hogy fejlődjön és teljesítsen. Legyünk mindannyian érdemesek arra, hogy legyőzzük ezt az erős jécer harát, és meghozzuk a helyes döntéseket, még ha azok nehezek is.
Minden olvasónak békés, szép Szombatot!
[1] Truma, 25/3-7.
[2] Vajakhel 35/27. Lásd Rav Chaim Shmulevitz Sichos Mussar-ját, ahol részletesen kifejti a „jud” elvesztésének jelentőségét a nevükben (214. o.).
[3] Rási, Vajakhel, 35/27.
[4] Meszilat Jesarim, 6. fejezet vége.
[5] Daras Mose, Parasat Nicavim.
