Tisztelt Rabbi, nem értem, ha a zsidók valóban tanúi voltak Isten félelmetes hatalmának a 10 csapáskor, majd a Vörös-tenger kettéválásakor és a Sínai-hegyen történt kinyilatkoztatáskor, akkor hogyan fordulhatott elő, hogy szembementek azzal, amit láttak, hiszen ugyanezek az emberek imádták az aranyborjút?! Hogy lehetséges ez? Köszönöm a választ.

 

A Rabbi válaszol:

 

Nagyon jó a kérdés.  A zsidók nem azzal a szándékkal alkották meg az aranyborjút, hogy imádják.

Akkor nézzük, mi is történt: Mózes 40 napig tartózkodott a hegyen, és amikor a 39. nap elérkezett, a rá váró zsidók aggódni kezdtek: “Hol van Mózes?” Ez nem csak aggodalmat, hanem félelmet és szorongást okozott. Ugyan az emberek tudták, hogy maga Isten vezényelte le az összes csodát, mégis Mózes volt az, aki megállította a fáraót és Mózes volt az, aki felemelte botját, hogy a Vörös-tenger kettéváljon. Mózesre támaszkodtak, mint a csapat kapitányára, aki körül minden forgott.

Így a 39. napon, amikor Mózes nem jelent meg, a táborban lévők pletykákat kezdtek terjeszteni, hogy valami biztosan történt. Valójában annyi félelem és aggodalom gyűlt össze az emberekben, hogy a Talmud azt mondja, hogy ők valóban látták Mózest halottan feküdni a hegyen (Ilyen erős tud lenni a szuggesztió ereje.)

Aztán a zsidók így okoskodtak: Ha Mózes nem jön vissza, nekünk kell helyettest találnunk magunknak. Így született meg az aranyborjú. Nem bálványként, nem Isten elleni lázadásként, hanem “valamiként” az eltűnt Mózes pótlására.

Maimonidész nagyon jól leírja, hogy a bálványimádás soha sem egyetlen lépés, inkább egy folyamat. Az ember az élet legfontosabb dolgaira összpontosítva tisztán indul, de aztán mellékvágányra kerülhet. A régi időkben faragtak egy darab követ, és „napistennek” nevezték. Igyekeztek tisztelegni Istennek, mint a nap teremtőjének. De nemsokára magát a napot kezdték imádni. Hitték, hogy valami más, mint Isten, az erő és az üdvösség végső forrása.

Manapság nem ritka azt hinni, hogy a pénz, a hírnév, vagy a jó megjelenés a beteljesülés és a boldogság forrása. És ez bizony ugyanolyan bálványimádás!

Az aranyborjú tanulsága az, hogy gondolkodjunk el azon, hogy mit csinálunk. Ami ártatlanul kezdődik, az tragikussá válhat. Nem szabad szem elől tévesztenünk azokat a dolgokat, amelyek valóban fontosak az életben.

 

A Rabbi