Te varratnád?

Reb Simcha Bunim, akiről azt tartották, hogy korának egyik legfontosabb és legjelentősebb filozófusa volt, mindig két papírlapot hordott magánál. Egyiket az egyik, a másikat a másik zsebében. Az egyikre az volt írva: „Bishvili nivrá háolám”, azaz „számomra teremtették a világot”. A másikra pedig az volt írva, hogy: „Váánokhi áfár váefer”, ami lefordítva nem mást jelent, minthogy „Por és hamu vagyok”. Mindig azt a cédulát vette elő emlékeztetőül, amelyikre éppen szüksége volt.

Ha viszont szóba került a tetoválás, akkor járjuk körül egy kicsit a témát! Mózes harmadik könyvében, a Ködosim szidrában olvashatjuk:

„Bevágást halott miatt ne csináljatok testeteken és bélyegírást ne csináljatok magatokon, én vagyok az Ö-rökkévaló!”

Ezt Bölcseink úgy értelmezték, hogy tilos az embernek a bőrét vágnia azért, hogy azután azt festékkel vagy bármilyen más színezésre alkalmas anyaggal töltenie, hogy azután az tartósan megmaradjon. A bevágás szó, héberül ktovet kááká – כתבת קעקע, magyarázóink szerint a tetoválást is magában foglalja. Szintén tilos a folyamatot megfordítva elvégezni, azaz előbb felvinni a festéket, aztán megnyitni a bőrt, hogy a festék beszivárogjon. A mai eljárások már a két műveletet egyszerre végzik, ettől függetlenül a helyzet ugyanaz, azaz tiltás aláesik.

Habár a tórai tiltás kifejezetten értelmes szövegre, betűre vagy formára vonatkozik, így egy sima egyenes vonal nem esne tórai tilalom alá, azonban a rabbinikus tiltás egy picike pötty létrehozására is vonatkozik. Az egyetlen jel, amelyet az ember a testén ejthet, a körülmetélés jele és ennek is megvannak a maga pontos szabályai!

Fontos még hangsúlyozni, hogy egy már meglévő tetoválás természetesen senkit nem zár ki a zsidóságból, a zsinagógai életből, a közösségi életből, az ünnepekből stb., és az eltávolítási folyamat adott esetben további háláchikus tilalmakba is ütközhet, vagyis a legjobb, hogy ami már megvan, megmarad, de újabb tetkót már nem varratunk magunkra. Hiszen lehet, hogy valaki később tér be a zsidó vallásba, vagy később derül ki számára, hogy zsidó, mint ahogyan esetleg a tetoválásai elkészültek.

A tilalomba természetesen nem tartoznak bele azok a tetoválások, melyeket egy-egy életmentő műtéthez készítenek a beteg testén, hiszen az élet védelme, azaz a pikuách nefes szinte minden parancsolatot felülír. Példaként szeretném megemlíteni, hogy a daganatos betegek gyógyításában rendkívül fontos, hogy mindig pontosan ugyanoda kapják a sugárkezeléseket, ezért megjelölik ezeket a pontokat. Tetovált pöttyöket szokás alkalmazni annak érdekében, hogy ne mosódjon el a jelölés.

Érdekes kérdéseket vetnek fel a sminktetoválások.

Mivel ez nem ma­rad a bőrben örökre, hanem idővel elhalványodik, így kérdéses, hogy egyáltalán tetoválásnak számít-e háláchikus szempontból, és egyáltalán vo­nat­kozik-e rá a tilalom. Hiszen a sminktetoválás nem áb­ra, de nem is szöveg, így legfeljebb rab­binikus tiltás alá eshet. Ovádjá Jo­széf rabbi (1920–2013) aki kezdetben elle­nezte a sminktetoválást, a későbbiekben alaposan újra megvizsgálta a kérdést. Döntése alapján a sminktetoválás nem számít tetoválásnak, így engedélyezett.

Viszont a magyarázata nagyon érdekes! Ovádjá rabbi szerint a hölgyek a szépségük és magabiztosságuk fokozása érdekében készíttetik a sminktetoválásokat, azért, hogy még szebbek legyenek férjük szemében. Ezzel is a házasságuk és a férjükkel való kapcsolatuk elmélyítését hivatott elősegíteni, ezért megengedett! De ha kérdés merülne fel bennünk, ez esetben (is) nyugodtan kérjük ki rabbink véleményét, tanácsát!

 

Hallottál már Ami Jamesről? Tudod, hogy ki ő?

Ami James Egyiptomban született 1972. április 6-án, Sharm El Shejk városában. Amerikai születésű édesapja három évvel Izraelbe költözése előtt tért be a zsidó vallásba. Izraelben csatlakozott az izraeli hadsereghez, és találkozott James anyjával, aki Romániából vándorolt ki Izraelbe. Ami James gyermekként Izraelben és Egyiptomban is élt, de négy éves volt, amikor apja elhagyta családjukat. 11 éves kora körül az Egyesült Államokba apai nagyszüleihez, majd 12 évesen Miamiba költözött. 15 évesen kapta meg első tetoválását, ekkor elhatározta, hogy ő maga is tetoválóművész lesz.

Bevallása szerint fiatal kora óta vonzotta a művészet és a tetoválás. Kamaszkorában James visszaköltözött Izraelbe és katonai szolgálatra jelentkezett az  IDF-be, azaz az Izraeli Védelmi Erőkbe, amelyben gyalogsági mesterlövészként szolgált. 1992-ben megkezdte tanulóidejét Lou tetoválóművésznél, a Tattoos By Lounál. Társtulajdonosa lett a Floridában működő Miami Beach tetoválószalonnak, a Love Hate Tattoosnak. A TLC amerikai televíziós csatorna sorozatot indított vele, műsorának címe: Miami Ink. A műsor hatalmas ismertséget és népszerűséget hozott neki!

 

A végére pedig egy fontos üzenet!

„Ám Izráel cháj!”

 

Magazin

Számomra teremtették a világot

2025.03.18.