A „korban” szó, amelyet magyar nyelvre „áldozat”-nak fordítunk, a „közeledni” héber gyökből ered. Az áldozat egy eszköz, amely lehetővé teszi az ember számára, hogy közelebb kerüljön I’stenhez. A zsidó gondolkodásban az ember és Teremtője között eredendő távolság van – ezt fejezi ki a „bara” (teremtett) szó is, amely az arámi nyelvben „kívül” vagy „messze” jelentést hordoz. Az áldozat azonban átíveli ezt a szakadékot, lehetőséget teremt arra, hogy az ember újra közel kerüljön a Teremtőjéhez.
A lélek vágyakozása
Ez a közeledés nem csupán külső cselekedet, hanem a lélek belső törekvésének kifejeződése. Egyik midrásban (Kohelet Rabbah 6:6) azt olvassuk, hogy a lélek vágyik „apja házára”, vagyis arra az isteni forrásra, ahonnan ered. Az áldozatok rendszere ezt a vágyat jeleníti meg: ha az ember szabadon dönthet, önmagát ajánlaná fel, hogy teljesen eggyé váljon az Örökkévalóval. I’sten azonban azt rendelte el, hogy állatokat áldozzunk magunk helyett. Ezzel az ember jelzi önfeláldozásra való készségét anélkül, hogy feladná az életét– hasonlóan, ahogy Ábrahám fia helyett egy kost áldozott fel.
Az idő misztériuma az áldozatokban
Az áldozatok időzítése további mélységet ad ennek a teológiai gondolatnak. A Tóra legtöbb időhöz kötött parancsolata – például a szombat vagy az ünnepek – az éjszakával kezdődik és a nappallal végződik, követve a teremtés rendjét „lett este, és lett reggel”- a sötétségtől a fény felé. Az áldozatoknál azonban „az éjszaka követi a napot”, ami szimbolikusan a teremtés előtti állapotba, a „semmibe” való visszatérést jelzi. Ez arra utal, hogy az áldozat nem csak az embert, hanem az egész világot visszavezeti isteni forrásához, ahhoz a titokzatos egységhez, amely a teremtés előtt létezett.
Két nézet az áldozatok céljáról
Az áldozatok jelentőségét a zsidó gondolkodás két nagy alakja, Rabbi Moshe ben Maimon-(Ramba) filozófus, orvos és rabbi (1135- 1204) és Rabbi Moshe ben Nachman (Ramban) filozófus, orvos és kabbala-mester (1194-1270) eltérően értelmezte. Maimonides szerint az áldozatok gyakorlati célt szolgáltak: az ókori emberek megszokták, hogy állatokat áldoznak a bálványoknak, és I’sten ezt a szokást használta fel arra, hogy eltérítse őket a bálványimádástól, az egyetlen, igaz I’sten felé irányítva őket. Nachmanides ellenben egy mélyebb, misztikus értelmet látott az áldozatokban. Véleménye szerint ezek a szertartások a teremtést emelik fel és megszentelik meg, összekötve azt az isteni valósággal. Ez a két megközelítés – az egyik racionális és történelmi, a másik spirituális és misztikus – jól mutatja a zsidó teológia gazdagságát. A két nézet ráadásul ki sem zárja egymást. A bálványimádat mögött is az a mély emberi vágy húzódik meg, hogy hogyan teremtsen kapcsolatot a természetfelettivel. Az áldozatok tehát ezt az ősi törekvést alakítják át és vezetik az embert az igaz isteni útra.
Az áldozatok üzenete ma
Bár a Templom pusztulása óta nem mutatunk be állatáldozatokat, a Léviták könyvének tanításai nem vesztették el jelentőségüket. A lélek vágya, hogy közelebb kerüljön I’stenhez, ma is él, de más formában. Imádságban, a Tóra tanulásában és jó cselekedetekben „felajánlhatjuk” magunkat I’stennek. A mai zsidóság számára ez azt jelenti, hogy a mindennapi életben – a micvák betartásával, a közösség szolgálatával vagy az etikus viselkedéssel – továbbra is hidat építhet I’sten felé. A Leviták könyve arra hív minket, hogy fedezzük fel újra a lélek mély vágyát és az áldozatok misztériumát még akkor is, ha a fizikai szertartás ma már nem része életünknek. Imádkozunk azért, hogy hamarosan újra felépüljön a Templom és visszatérhessünk az áldozatok bemutatásához papokkal a szolgálatban, levitákkal a helyükön és Izraellel, énekkel és zenével, mihamarabb napjainkban.
