Heti szidránkban a Cávban továbbra is a korbánotról, vagyis az áldozatokról tanít bennünket a Tóra. A különböző áldozatok mellett a korban todáról, a hálaáldozatról olvasunk. A Talmud szerint a g’ulá, vagyis a jövőbeli megváltás idején a hálaáldozaton kívül minden áldozat megszűnik.

A breszlovi Rebbe Náchmán magyarázata szerint abban az időben nem fogunk konfliktusba keveredni I-tennel, nem lesz „húzóerő”, mely eltávolítana Tőle; sőt természetes vágyunk lesz, hogy minél közelebb kerüljünk hozzá.

A megváltás idejétől, mivel nem távolodunk el az Ö-valótól, nem lesz „húzóerő”, mellyel áthágnánk a Tóra szabályait, a hálaáldozat lesz az egyedüli, mellyel köszönetünket fejezzük ki a Teremtőnek. Az egyetlen kapcsolatunk Vele a hála, a megbecsülés és a szeretet kapcsolata lesz. Ezek az érzések lehetővé teszik számunkra, hogy közelebb kerüljünk hozzá, felismerjük az Ő nagyságát, melynek során az Ő nagyságának, kedvességének és megbecsülésének új szintjeit elérjük, megértjük azt a szeretetet, amelyet akkor fejezett ki, amikor megteremtett minket és ezt a világot.

Nem kell azonban addig várnunk, hogy elkezdjük értékelni azt, ami jó az életünkben, és hogy értékeljük azokat a csodálatos dolgokat, amelyeket I-ten ad nekünk. Már most elkezdhetünk köszönetet mondani neki és közeledhetünk hozzá. Még akkor is, ha nehezebb időszakon megyünk keresztül, észrevehetjük a kihívásokban azokat a pontokat, ahol az Ö-való kedvessége egyértelmű számunkra.

Rebbe Náchmán szerint a nap minden pillanatában kereshetjük I-tent. Minél gyakrabban keressük, annál inkább megtaláljuk Őt. A hála legőszintébb és legemelkedettebb érzései által még a legnehezebb időszakokat is képesek leszünk átvészelni.

A Peszách ünnepét közvetlenül megelőző szombat különleges jelentőséggel bír; külön neve is van: Sábbát háGádol – Nagy Szombat, pontosabban a Nagynak Szombatja. A hagyomány szerint azért nagy nap a mai, mert ezen a napon fog eljönni Élijáhu próféta, hogy kihirdesse a régóta várt megváltás idejét. Kívánom, hogy mielőbb eljöjjön és minél többször mutassuk be a hálaáldozatainkat az Ö-valónak!

 

B. Schmidt Dániel

Hetiszakasz

Értékelni mindazt, ami jó

B. Schmidt Dániel