Előző írásunkban beszámoltunk arról, hogy története során először jutott nemzetközi kupa fináléjába a Hapoel Tel Aviv férfi kosárlabda-csapata. Nos, ha már eljutott addig az együttes, akkor meg is nyerte az Európa Kupát a Gran Canaria ellenében.

A megérdemelt ünneplés

A spanyolok a negyeddöntőben a Hapoel Jerusalemet búcsúztatták, így kettőzött erővel készültek ellenük az izraeliek. Az első mérkőzésen, április 8-án Észak-Macedóniában, Szamokovban az első két negyed szoros csatát hozott, s a szünetben három ponttal (39-36) vezetett a Hapoel. Aztán a harmadik döntőnek bizonyult, ugyanis ekkor még hetet tett közé az együttes. Az ellenfél pedig a záró felvonásban sem tudott igazán közelebb kerülni, a 74-65-ös győzelem pedig azt jelentette, már csak egyetlen meccset kell nyerni a trófea begyűjtéséhez.

Nos, a Tel-aviviak úgy érezték, nem akarnak egy harmadik meccset és alaposan bekezdtek Las Palmasban. Az első tíz perc végén nyolc-, míg a nagyszünetben már kilenc ponttal álltak jobban (53-44), mint a vetélytárs. Sőt, a harmadik negyedben is hozzátettek még hármat, a záró periódusban volt közte majd’ húsz is. Végül 103-94-re győzött a Hapoel és ünnepelhette a klub első nemzetközi kupasikerét. Ezt a kupát először nyerte izraeli együttes.

Rövid összefoglaló a második mérkőzésről:

Következő szezonban még nagyobb kihívás vár a Hapoelre, mert a városi rivális Maccabihoz hasonlóan az Euroligában szerepel majd. S így először szerepel majd ebben a sorozatban két izraeli csapat.

Az Európa Kupa legértékesebb játékosa (MVP) Johnathan Motley lett, aki az első találkozón 18, míg a másodikon 26 pontot szerzett.

Johnathan Motley a döntő legértékesebbje

A klub tulajdonosa, Ofer Yannay nem csak a győzelemnek örült, de megjegyezte, csapata a Gran Canaria előtt a szintén spanyol Valenciát is legyőzte.

A csapat tulajdonosa, Ofer Yannay és családja (Fotó: Ofer Yannay Instagram oldala)

Spanyolország pedig az egyik vezető európai bírálója Izraelnek a Hamász ellen folyó gázai háborúban tanúsított magatartása miatt. Ezért úgy véli, áttételesen legyőzték a Hamászt is. Kiemelte, megpróbálták megtörni a szellemüket, de nem jártak sikerrel. És boldogan hozzátette, történelmet írtak! Az együttes mestere, Dimitrisz Itoudisz lett a negyedik edző, aki megnyerte az EuroLigát és az Európa Kupát, s csatlakozott a néhai Dusan Ivkovics, David Blatt és Ergin Ataman mellé.

– Ez a csapat sok embert tett büszkévé – mondta Itoudis a mérkőzés után, és kifejtette, milyen nehéz volt mindezt megvalósítani, miután a szezon közepén vette át a munkát.

A Gran Canaria edzője, Jaka Lakovic sportszerűen azt mondta, megérdemelte a Hapoel, mert jobb csapat volt.

Sport

Kupagyőztes a Hapoel Tel-Aviv

2025.04.17.