A zsidó ünnepek között „első” az egyenértékűek között, Peszách, a szabadulás ünnepe! Isten, nem Teremtőként, Szabadítóként definiálja magát:

 

Én vagyok az Örökkévaló a te Istened, aki kivezettelek Egyiptom országából, a szolgaság házából (II.M. 20/2.)

 

A nyolcnapos ünnep hetedik napján, a „Tengeri dal” kerül felolvasásra. Az olvasható:

„Akkor énekelni fogja Mózes…” (II.M.15/1) Jövő időben! Később Mózes nővére Mirjám is elénekeli a dalt: „És dalba kezdett előttünk Mirjám…” (u.o.15/21) Múlt időben! Nem világos tehát milyen sorrendben és Mózes vagy Mirjam szájából hangzott el először Istent dicsőitő ének. A kérdés azonban sokkal összetettebb.

Talmud Sota 30b-ban olvassuk: Rabbi Yosei Ha Gelili tanította: Mózes, amikor a nép átkelt a tengeren, elhatározta, hogy énekelni fogják (értsd: a néppel) a dalt. A csecsemők, akik anyjuk ölébe feküdtek és anyatejet szoptak, látták az isteni jelenlétet, kiegyenesítették nyakukat, ajkuk elengedte az anyai mellet, és mondták: „Ez az én Istenem, és dicsőítem őt!” (II.M.15/2) Honnan tudjuk? Az áll: “Kisdedek és csecsemők szájából alapítottál hatalmat” (Zsoltár 8:3)

Kisdedek és csecsmők ajkával szereztél magadnak dicséretet ellenségeid előtt…Kiderül, hogy az újszülöttek ismerték a dalt, sőt Mózes és Mirjam előtt el is énekelték.

Jeduda rabbi megerősítette: Az újszülöttek voltak, akiket Fáraó a tengerbe akart vetni. Hogyan történt? Az asszonyok a mezőre mentek, hogy ott szüljenek és ezt mondták: Világ Ura! Én teszem az enyémet, Te is tedd a Tiedet! Isten leszállt a menyből és mondta “Ekkor elmentem melletted és láttalak véredben fetrengve és mondtam neked: véredben élj, és mondtam neked: véredben élj!” (Jechezkél: 16:6.)

“És megfürösztöttelek vízben és leöblítettem rólad véredet és megkentelek olajjal” (Jechezkél: 16:9) “felöltöztettelek hímes ruhába..” (Jechezkél: 16:10)

“És szólt egyik a másiknak és mondta: Szent, szent, szent az Örökkévaló, a seregek ura, tele az egész föld az ő dicsőségével.” (Jesája 6/3) „…de a Szent, áldott legyen, így szólt: Az egyiptomiak, kezeim teremtményei a tengerbe fulladtak, és ti éneket akartok mondani? Az angyalok azonnal elhallgattak mert látták, Isten nem örül a gonoszok (Fáraó és hadserege) bukásának.” (Megilla 10b:26) Ebből kiderül, hogy az angyalokat Isten akadályozta meg a dal eléneklésében.

Végül is, hogy is hangzott el a „Tengeri dal”? És mi volt az értelme? Ez olvasható:

Száját fölnyitotta bölcsességgel, s szeretetnek tana a nyelvén.(Példabeszédek 31:26)

Hallelúja!

Először meg kell értenünk, hogy az öröm lényege az, amit az ember a szívében érez. Ha ez így van, mi szükség arra, hogy ezeket az érzéseket beszédben, énekben vagy költészetben fejezze ki, amikor örül? Ennek az az oka, hogy az ember szívében levő öröm, ha nem fogalmazódik meg szóban és énekben, elkerülhetetlenül alábbhagy, és rövid időn belül megszűnik. Amikor szóban fejezzük ki örömünket, dalt komponálunk vagy verset írunk, meghosszabbítjuk és felerősítjük ezt az örömérzést. Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nem a dal elhangzásának sorrendjén van a hangsúly, hanem azon, hogy általa kifejezésre jutott a szabadság öröme, hiszen ez olvasható:

“Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket, dicsérete hangozzék a jámborok gyülekezetében! Örüljön Izraél a teremtőjében, Czión fiai vigadjanak királyukban!” (Zsoltár 149 1:2)