Tisztelt Rabbi, a kérdésem az, hogy újra lehet temetni egy zsidó embert, ha a végakaratával nem megegyező módon temették el? Értem ez alatt, hogy nem zsidó temetőbe temették, miközben úgy tudom zsidó temetőben szeretett volna nyugodni. Köszönöm a választ.

A Rabbi válaszol:

Általánosságban a háláhá / zsidó vallásjogi törvény nem támogatja az exhumálást, vagyis az elhunyt földi maradványainak kiásását és újratemetését, mert ez a halott nyugalmának megzavarását jelenti – amit a zsidó törvények nagyon szigorúan kezelnek.

A Talmud (Szanhedrin 47a) és a későbbi halahikus források szerint csak nagyon nyomós okkal lehet egy elhunytat újratemetni pl. ha sérült a כבוד המת  azaz a halott tisztelete. Fontos ebben a kérdésben, hogy mindent alaposan meg kell vizsgálni, feltétlenül egy rabbinikus bét din (vallási bíróság) döntésére van szükség, nem lehet önállóan vagy világi jog alapján dönteni róla.

Kérem keressen meg egy rabbit és beszéljék át azt, amit ön tud erről az esetről és azután a rabbinikus bíróság meghozza az erre vonatkozó döntést.

A Rabbi

 

A. Rabbi válaszol

A halott tisztelete

A.Rabbi
A,Rabbi