Izrael 1967-ben ünnepelte 19. születésnapját. Uzi Narkisz tábornok, az ország középső régiójának parancsnoka visszaemlékezéseiben leírja, hogy az ünnep előestéjén régi barátja és egykori fegyvertársa, Chaim Guri irodalmár és újságíró társaságában végigjárta Jeruzsálem izraeli kézen levő kerületeit. Hirtelen Guri megkérdezte: mondd, meddig taníthatjuk az Ószövetséget gyermekeinknek, amikor az ígéret földjének nagy részére nem érhetünk el? Talán már le is mondtunk róla? A kérdés, mivel őt is régen foglalkoztatta, érzékeny pontján érintette a tábornokot. Neked, mint újságírónak – felelte – hivatalosan nem válaszolhatnék erre, de mégis kimondom: nem mondtunk le. Szabad remélni, szabad álmodozni…

Ugyanazon a napon Jeruzsálem másik kerületében a cionista Zvi Yehuda Kook rabbi (1891-1982) tanítványai körében hálaadással és ünnepi lakomával emlékezett meg Izrael Állam kikiáltásának napjáról. A résztvevők ajándékot is kaptak, amelyet a Siratófal képe és a 137. zsoltár ismert sora díszített:

„Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobbom!”

Ezután a rabbi mesélni kezdett tanítványainak 1947. november 29-ről, arról a napról, amikor az ENSZ közgyűlése elfogadta a 181. számú határozatot, Palesztina felosztási tervét. Amikor a nép az utcára tódult ünnepelni a döntést, nem bírtam csatlakozni hozzájuk – mondta. Nem tudtam megbékélni azzal a szörnyű üzenettel, amelyben mintha valóra vált volna a jövendölés:

„…összegyűjtöm mind a nemzeteket és leviszem őket a Jehosafát völgyébe, és pörbe szállok ott velük népem és birtokom, Izraél miatt, amelyet szétszórtak a nemzetek közt, országomat pedig fölosztották.” (Joel 4. 2.)

És a rabbi jajongva emlegette fel az egységes Jeruzsálemet, Hebront, Schemet, Jerikót és a többi várost, amelyek a bibliai Szentföld részei voltak. A tanítványok megdermedve hallgatták ezeket a szívből jövő és szívszaggató szavakat.

Néhány utcával arrébb, ugyanabban az időben, a Binjané Ha’uma (Nemzetközi Kongresszusi Központ) épületében javában folyt a függetlenségi napi dalfesztivál. Egy akkor ismeretlen katonalány, Shuli Natan ott énekelte el először Naomi Shemer Arany Jeruzsálem című dalát, amelyet Teddy Kollek polgármester felkérésére írt.

És miközben a közönség vastapssal kérte a dal ismétlését, Jichák Rabin vezérkari főnököt értesítette a katonai hírszerzés, hogy egyiptomi haderők a Sínai-félszigeten felsorakoztak a határ mentén, ami egyet jelentett a hadüzenettel. Innen kezdve gyorsan pörögtek az események: Nasszer elnök parancsára lezárták a Tiráni-szorost, Szíria és Jordánia csatlakozott az Izrael elleni hadművelethez.

Az Ország fennállása óta először nemzeti egységkormány alakult, és feszült várakozás kezdődött. Mégsem tudta senki elképzelni – azok közül sem, akik hallották az arany városról szóló dalt vagy a rabbi kétségbeesett kiáltásait –, hogy alig több, mint három hét múlva történelmi fordulatot él át Izrael. Illetve talán mégis… Az egyik tanítvány hallotta a rádióban a dalfesztivál közvetítését, azt, hogy a közönség együtt énekli az új dal refrénjét, és visszarohant a rabbihoz, hogy megossza vele az élményt. Az idős ember könnyekkel a szemében annyit mondott: Ha ilyen sokan énekeltek a teljes Jeruzsálemről, biztos, hogy eljutunk oda…

Forrás

Jeruzsálem napja (ijár hó 28.) idén a Gergely naptár szerint május 26-án lesz.