Az ősi tanítás szerint az Örökkévaló nem lép be a Felső Jeruzsálembe, amíg népe nem tér vissza a földihez. Ezt nemcsak allegóriának szánták. A rabbinikus irodalom – a Talmudtól a Zohárig – úgy beszél erről, mint két világ kapcsolatáról: a cselekvés idelent képes megnyitni a kapukat odafönt. Sokan emlékszünk, vagy hallottuk családtagjainktól, milyen volt 1967-ben először hallani: a Siratófal ismét a miénk. De a kőfalakon túl volt valami, amit kevesen tudtak megfogalmazni: valami belső mozdulás. Talán a Felső Jeruzsálem válaszolt arra, hogy újra ott álltunk, amiről évszázadokig csak álmodtunk.

A Felső Jeruzsálem lelkei

A misztikus tanítások szerint a Felső Jeruzsálemben olyan lelkek élnek, akik különös közelségben vannak a Teremtőhöz. Ezek nem mindig a nagy nevek vagy akikről a könyvekben olvashatunk. Lehet, hogy ott ülnek mellettünk a zsinagógában, tanítanak az iskoláinkban, vagy épp a határon szolgálnak. Rabbi Ávrahám Jicchák Kook tanította, hogy minden generációban vannak „rejtett igazak”, akik fényt hoznak – még akkor is, ha a világ sötétnek tűnik.

Egy történet szerint, mikor Rabbi Meir Yehuda Getzet, a Siratófal rabbiját megkérdezték, hol lehet látni ezeket a különleges lelkeket, az ablakra mutatott. Odakint fiatalok táncoltak örömmel a Fal előtt. Ők azok – mondta. Nem a tudásuk vagy címük teszi őket különlegessé, hanem az a fény, amelyet maguk köré sugároznak.

 

Mi történik Jeruzsálemben, ha mi megváltozunk?

Nem elég visszatérni Jeruzsálembe térben – vissza kell térni egymáshoz is. Ahhoz, hogy a város újra szent legyen, nekünk is szentté kell válnunk – legalább egy fokkal jobbaknak, türelmesebbeknek, figyelmesebbeknek lenni. A próféták nemcsak jövőt jósoltak, hanem követelményt állítottak elénk:

„Júda ne legyen ellenséges Efraim iránt, és Efraim ne féltékenykedjen Júdára.”

Ez nem csak szép gondolat – ez a feltétele annak, hogy a Felső Jeruzsálem fénye valóság legyen. Ma, amikor zsidók gyakran táborokra szakadnak, miközben ugyanazokat az ünnepeket tartják, ugyanazt a Sömá-t mondják el, különösen fontos, hogy emlékezzünk: nincs Felső Jeruzsálem egység nélkül. És nincs megváltás közösség nélkül.

 

A fény, amely már itt van

A Felső Jeruzsálem fénye nem egy mitikus ragyogás valahol a világ fölött. Itt van velünk. Megjelenik egy kisgyermek áhítatos ámenjében, egy magányos ember halk esti imájában, egy önkéntes cselekedetben, amelyről senki nem tud – csak az Örökkévaló. Az igazi kérdés nem az, hogy mikor jön el – hanem az, hogy felismerjük-e, amikor már jelen van. Mert vannak pillanatok, amikor egy cselekedet, egy mondat, egy gesztus által valami Fentről átlép ide, és mi megérezhetjük, hogy nem vagyunk távolabb a Teremtőtől, mint Jeruzsálem kapujától.

Lelki utazás

A zsidó nép útja sosem csak történelmi vagy földrajzi mozgás. Lelki utazás is. Amikor Jeruzsálem felé fordulunk, nemcsak a térképen teszünk egy lépést, hanem saját benső világunkban is. A Felső Jeruzsálem – ez a különleges isteni tér – akkor tárul fel, amikor mi idelent megpróbáljuk felépíteni azt, ami összetört: a bizalmat, a hitet, a testvériességet. Ha van remény, az nem kívülről jön. Az ott szunnyad mindannyiunkban – és Jeruzsálem fénye csak arra vár, hogy felébresszük.