A zsidó hit lényegét keresve egy kérdés merül fel: mi teszi a zsidó hitet valóban zsidóvá? A válasz nem egyetlen pillanatban rejlik, hanem évszázadok imáiban, küzdelmeiben és reményeiben. Mégis van egy közös pont, amelyben a zsidó gondolkodás minden irányzata és korszaka egyetért: a Tóra az égből való, és a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás a zsidó hit alapköve.

A Tóra, mint isteni ajándék

A zsidó hit nem elvont filozófiai rendszer, hanem egy élő kapcsolat az Örökkévalóval. Ez a kapcsolat a Sínai-hegyen teljesedett ki, amikor az Örökkévaló megszólította a zsidó népet. Maimonidész (Rámbám, 1135–1204), a középkori zsidó gondolkodás óriása, tizenhárom hitelvében hangsúlyozza: „Az egész Tóra az égből származik.” Ez a gondolat a zsidó hit egyik sarokköve, amely szerint a Tóra nem emberi alkotás, hanem isteni kinyilatkoztatás. Ezzel szemben Rabbi Jiszráel Albo (1380–1444) a Széfer ha-Ikárim szerzője három alapelvre szűkítette a hit lényegét:

Az Örökkévaló léte és egysége,

Mózes próféciájának egyedülállósága,

A jutalom és büntetés rendszere.

 

Mindkét gondolkodó egyetért abban, hogy a Sínai-hegyi esemény és Mózes szerepe megkerülhetetlen a zsidó hit megértésében.

 

Nem elmélet, hanem tapasztalat

A zsidó hit nem pusztán elmélet, hanem találkozás. Amikor a zsidó nép kivonult Egyiptomból, nem egy új ideológiát fogadott el, hanem tanúja volt az Örökkévaló tetteinek: a tíz csapásnak, a Vörös-tenger kettéválásának, és végül a Sínai-hegyi kinyilatkoztatásnak. Rási (Rabbi Slomo Jicchaki, 1040–1105), a Tóra legnagyobb kommentátora szerint a nép nem elégedett meg egy közvetítő szavaival: „Mi magától a Királytól akarjuk hallani!” – mondták, és az Örökkévaló közvetlenül szólt hozzájuk. Ez a pillanat tette őket valódi nemzetté.

 

Miért a kivonulás az alap?

A tízparancsolat nem a teremtéssel kezdődik („Én vagyok az Örökkévaló, aki megteremtette az eget és a földet”), hanem így: „Én vagyok az Örökkévaló, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból.” Miért? Mert a teremtés távoli és elvont, míg a kivonulás egy nép közös, eleven tapasztalata. Ez nem puszta hit, hanem történelmi emlékezet, amely generációról generációra öröklődik.

Az Örökkévaló különböző arcai

A Talmud (Megilla 31a) szerint az Örökkévaló másként jelent meg a nép előtt: a Vörös-tengernél hadvezérként, a Sínai-hegyen idős tanítóként. Mégis felismerték, hogy ugyanaz a Hang vezeti őket. Ez a zsidó hit lényege: az Örökkévaló állandó, de mi másként tapasztaljuk meg jelenlétét a különböző élethelyzetekben.

 

Történelem vagy legenda?

Sokan kérdezik: „Lehet, hogy a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás csak legenda?” Rabbi Jehuda Halévi (1075–1141), a Kuzári szerzője szerint ez elképzelhetetlen. Egy egész nemzet közös emlékezete nem lehet kitaláció. „Kérdezd csak meg a régi időket… történt-e valaha ilyesmi?” (5Mózes 4:32) – írja a Tóra, hangsúlyozva az esemény egyedülállóságát.

 

Cselekedni és hallgatni

A Sínai-hegy lábánál a nép válasza nem az volt, hogy majd meghallgatjuk és eldöntjük, hanem: „Mindent, amit az Örökkévaló szólt, megteszünk és meghallgatunk.” (2 Mózes 24,7) Ez a radikális elköteleződés a zsidó hit lényegét tükrözi: a hit nem csak gondolat, hanem tett, szív és válasz az Örökkévaló hívására.

 

Eleven hit

A zsidó hit nem szabályok halmaza, hanem élő kapcsolat. A Sínai-hegyi Hang ma is szól, és minden generáció feladata, hogy meghallja. Ez nem elvont tanítás, hanem egy nép öröksége, amely tetteinkben és hagyományainkban él tovább.

 

Kérdés az olvasóhoz: Hogyan hallod Te ezt a Hangot? Volt-e olyan pillanat az életedben, amikor érezted, hogy az Örökkévaló megszólít téged?