Vasárnap hajnalban rajtolt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) újabb megalomán, ám nem biztos, hogy kellően átgondolt terve, a 32 csapatos klubvilágbajnokság. A nyitómeccset a Lionel Messi fémjelezte, házigazda Inter Miami vívta az egyiptomi Al Hillal ellen és végzett 0-0-ra.

A klubvilágbajnokság trófeája. Vajon hová kerül?

Egy labdarúgó világbajnokságon, vagy Európa-bajnokságon nem kell aggódni, hogy miként fogynak a jegyek, ezúttal viszont jócskán lesz probléma az értékesítéssel. Hiszen hiába Messi, míg a sorsoláskor 349 dollárba került egy jegy, az ár fokozatosan csökkent, májusban már 230-ért is hozzá lehetett jutni a belépőhöz, amely pár napja már csak 69 dollárt kóstált. Itt az ár fordított utat járt be, mint Kazal László számában, amelyben a zsír áráról tájékoztat.

A szervezők már mindent megpróbáltak, egyetemisták potom 20 dollárért vehetnek jegyeket és mellé még négyet kapnak, ingyen. /Értsd: 20 dollárért 5 jegy, 4 dollár, kb. 1400 forint/meccs, egy magyar NB II-es meccsért többet kell fizetni./

A FIFA korábban minden évben hét csapattal rendezett klub vébét, melynek végén rendre az európai Bajnokok Ligája győztes ünnepelhetett, zömében a dél-amerikai sorozat bajnoka elleni döntőben. Nem meglepő, hogy előtte évtizedekig e két sorozat nyertese csatázott a Világkupa trófeáért.

A harminckét helyből evidensen a legerősebb Európa kapta a legtöbb helyet (12), érthető módon Dél-Amerika következik (6), ezután jön Afrika, Ázsia és Közép-Amerika (4-4-4), míg a házigazda és Óceánia (1-1) zárja a sort.

A különböző szabályok miatt Európa jelenleg legerősebb klubjai közül nem lehet ott az angol bajnok, Liverpool, a Spanyolországban triplázó Barcelona és a scudettót (olasz bajnoki cím) begyűjtő Napoli sem. A pénzdíjak mellett (erről később) talán még az lehet vonzó, hogy az első kiírás győztese biztos bekerül a históriáskönyvekbe, ám lehet a fenti hármas ezúttal jobban örül, hogy kimarad az egy hónapig tartó kalandból. Igen, jól olvasták, az eddig néhány napig tartó klubvilágbajnokság most egy hónapig (július 13-ig) tart. Mindezt egy rendkívül fárasztó szezon után, melynek végén számos játékos panaszkodott arra, hogy sok a mérkőzés és szüksége van némi pihenőre. De ez nem hatotta meg a nyitómeccsen olykor kényelmetlenül feszengő és kínosan mosolygó FIFA elnököt, Gianni Infantino „urat”.

A FIFA elnöke Gianni Infantino. Vajon kellett ez?

A résztvevő csapatokat kötelezte, hogy a legjobbjaikkal kell szerepelniük, különben büntetést kapnak. Persze a pénz jelen esetben is főszerepet kap, hiszen összesen 1 milliárd (!) dollárt osztanak ki. A győztes pedig akár 125 milliót is kaszálhat – tény, ehhez minden meccset meg kell nyernie. Viszont ez az összeg magasabb, mint amennyit a BL győztese vitt egy egész szezon után.

Kicsit visszatérve a Liverpool-Barcelona-Napoli trióhoz – bár a néhány tízmillió mindenhol jól jött volna (ráadásul európai csapatként már a részvételért is akár 25-30 millió jár), ám nem kizárt, a pihenés a következő szezonban többet hoz. Egyrészt, regenerálódhatnak a játékosok, másrészt, egy hosszú idény után nagyobb a sérülésveszély. Az sem elhanyagolható szempont, hogy nyugodtabban lehet építeni csapatot a következő évadra.

Bár az egyiptomi Al Hillal, – amelyben pályára lépett az eddig a Ferencvárosban szereplő, Ben Romdhane – nem vonzott sok nézőt, az európai sztárcsapatok, a dél-amerikai és mexikói gárdák sokakat visznek ki a mérkőzéseknek otthont adó (NFL) stadionokba. (Míg Európából egy országot maximum két csapat képviselhet, négy brazil csapat is harcolhat az elsőségért.)

A torna esélyesének a friss BL-győztes PSG számít, a Real Madrid és a Bayern München előtt. A legjobb nem európai az argentin Boca Juniors csak 11. a ranglistán.

Az érdekesebb kieséses szakasz időpontjai és táblarajza

A játékoskeret alapján a Real számít legértékesebbnek, 1,33 milliárd euróval, s még három európai együttes (Manchester City, PSG, Chelsea) is 1 milliárd fölött jár. Míg a legkisebb értékkel az új-zélandi Auckland City bír, amelynek értéke 4,6 millió euró. Ennél még a magyar bajnokságban is nem egy csapat játékosainak értéke magasabb.

A mérkőzéseket az m4 sport (és a DAZN) közvetíti élőben.

 

Minden, ami tudni érdemes a klubvébéről!

 

De nézzük meg a csoportbeosztást és keretek értékét:

 

Csoportbeosztás

 

A csoport

Porto (POR): 345,9 millió euró

Palmeiras (BRA): 252,6 millió euró

Inter Miami (USA): 66,2 millió euró

Al Ahly (EGY): 48,0 millió euró

B csoport

Paris Saint-Germain (FRA): 1,06 milliárd euró

Atlético Madrid (ESP): 508,5 millió euró

Botafogo (BRA): 163,2 millió euró

Seattle Sounders (USA): 51,8 millió euró

C csoport

Bayern München (GER): 903,5 millió euró

Benfica (POR): 363,5 millió euró

Boca Juniors (ARG): 86,4 millió euró

Auckland City (NZL): 4,6 millió euró

D csoport

Chelsea (ENG): 1,03 milliárd euró

Flamengo (BRA): 221,4 millió euró

Los Angeles FC (USA): 46,0 millió euró

Espérance de Tunis (TUN): 20,4 millió euró

E csoport

Inter Milan (ITA): 739,8 millió euró

River Plate (ARG): 114,2 millió euró

Monterrey (MEX): 71,5 millió euró

Urawa Red Diamonds (JPN): 19,9 millió euró

F csoport

Borussia Dortmund (GER): 477,9 millió euró

Fluminense (BRA): 82,7 millió euró

Mamelodi Sundowns (RSA): 35,3 millió euró

Ulsan Hyundai (KOR): 14,9 millió euró

G csoport

Manchester City (ENG): 1,18 milliárd euró

Juventus (ITA): 631,7 millió euró

Al Ain (UAE): 46,5 millió euró

Wydad Casablanca (MAR): 18,3 millió euró

H csoport

Real Madrid (ESP): 1,33 milliárd euró

Red Bull Salzburg (AUT): 175,5 millió euró

Al Hilal (KSA): 154,3 millió euró

Pachuca (MEX): 55,9 millió euró

Sport

Klubvilágbajnokság az érdektelenség árnyékában?

2025.06.18.