Az idén július 12-én van Alfred Dreyfus (1859-1935) halálának 90. évfordulója. Ebből az alkalomból idézzük fel felesége, Lucie Dreyfus férje melletti bátor kiállását.
A Dreyfus-ügy (L’Affaire Dreyfus) néven elhíresült történet „mellékszereplői” olyan hírességek, mint a francia zsidó tiszt érdekében szót emelő Émile Zola, Anatole France vagy Georges Clemenceau. Kevésbé ismert tény, hogy felesége, Lucie is mindvégig mellette állt és minden tőle telhetőt megtett rabsága megkönnyítéséért.
Az előzmények: 1894. október 15-én Alfred Dreyfus kapitánynak ellenőrzés végett jelentkeznie kellett a parancsnokságon, mégpedig civil ruhában. A szokatlan parancs ellenére a kapitány semmire nem gyanakodott. Békésen elbúcsúzott feleségétől és Pierre nevű három és fél éves fiától, aki az ajtóig kísérte apját. Ennek a búcsúnak az emléke segítette a tisztet abban, hogy elviselje a következő évek nehézségeit.
A vizsgálatot végző ezredes nem vesztegette az időt, ráparancsolt a kapitányra, hogy írja le, amit diktál neki, figyelmeztetve, hogy ügyeljen a pontosságra. Amikor végeztek, felugrott és bejelentette: A törvény nevében letartóztatom hazaárulás vádjával! Dreyfust katonai börtönbe zárták és megtiltották, hogy kapcsolatba lépjen családjával.
A nagy nemzeti paranoia időszaka volt ez, amikor a Francia Köztársaságban a fő ellenség, azaz Németország javára folytatott kémkedésekről és titkok eladásáról keringtek hírek és pletykák. Így, amikor felfedeztek egy eladásra kínált katonai dokumentumot, a gyanúsított a vezérkar egyetlen zsidó tisztje, Alfred Dreyfus lett. A katonai bíróság rövid tárgyalás után meghozta ítéletét: életfogytiglani börtönbüntetés és száműzetés a Francia Guyana partjainál fekvő Ördög-szigeti fegyenctelepre. Előtte látványosan megfosztották rangjától, elvették és kettétörték a kardját, miközben az összegyűlt tömeg antiszemita szitkokat kiabált felé. Ettől a pillanattól kezdve családja úgy döntött, hogy mindent megtesz felmentéséért.
Míg fivére, Mathieu jogi és diplomáciai úton próbált újratárgyalást elérni, Lucie – amellett, hogy kérvényezte az igazságügyminisztertől, semmisítse meg az ítéletet – férje életkörülményeinek javításán fáradozott. Rendszeresen írt neki leveleket, amelyekben tájékoztatta gyermekeik életéről és bátyja erőfeszítéseiről. Valószínűleg tudott a rabok fogvatartásának sanyarú körülményeiről. A Gyarmatügyi Minisztériumhoz írt egyik levelére kapott válaszban engedélyezték, hogy ötven üveg konzervtejet küldjön férjének, aki napjai nagy részét egyedül, láncra verve töltötte egy mocskos kunyhóban, ahol délben a hőmérséklet időnként elérte az ötven fokot. De nem volt ilyen sikeres minden kérelme. A gyarmatügyi miniszter személyesen aláírt levélben közölte, hogy Dreyfus több kötetet nem kaphat meg a számára küldött könyvek közül, mivel azok lapjai nincsenek felvágva. Egy későbbi levélben viszont tájékoztatták, hogy a küldött útikönyveket hiánytalanul átadták a címzettnek.
1899-ben a Dreyfus pártiaknak sikerült kiharcolnia az újratárgyalást. Mikor ez az elítélt tudomására jutott, sietve levelet írt felesége szüleinek.
„Ha levelem hamarabb érne Önökhöz, mint ahogy én érek Franciaországba, kérem, öleljék meg Lucie-t és drága gyermekeinket a nevemben, várva, hogy én is megölelhessem őket és végre-valahára elfeledtethessem Lucie-vel a szörnyű kínok hosszú éveit egy csendes és boldog élet segítségével.”
A katonai bíróság másodszor is bűnösnek találta Dreyfust a hazaárulás vádjában, de büntetését tíz évre enyhítette. Az ítélet után egy hónappal a köztársasági elnök jóváhagyta kegyelmi kérvényét. Szabadulása után azon dolgozott, hogy teljes mértékben rehabilitálják, amit 1906-ban sikerült elérnie. 29 évvel ezután, 1935. július 12-én halt meg. A Montparnasse-i temetőben helyezték örök nyugalomra.
