Pinchász akkor lépett a színre, amikor senki más nem tudta, mit tegyen. Az egyik törzs fejedelme szemérmetlenül, a nyilvánosság szeme láttára létesített kapcsolatot egy midjánita nővel, és ennek következményeként a zsidó nép körében járvány tört ki. Ez a cselekedet annyira aljas és annyira megdöbbentő volt, hogy senki sem tudta, hogyan reagáljon. Senki sem emlékezett arra, hogy mit követel meg a Tóra egy ilyen helyzetben.[1]

 

A Talmud szerint (Szanhedrin 82a), amikor Pinchász látta, mi történik, eszébe jutott az a rendelkezés, hogy „a buzgólkodók kezükbe vehetik a törvényt, és lesújthatnak arra a férfira, aki nem zsidó nővel létesít kapcsolatot”. Mózes áldásával egy csapással megölte a férfit és a nőt is, és a csapásnak vége lett. Bátor tettéért az Ö-való a „béke szövetségével” és az örök papsággal jutalmazta Pinchászt.

Miért említi a Tóra ebben az összefüggésben, hogy Pinchász Árontól származott?

Rási által idézett Midrás szerint a közvélemény reakciója Pinchász tettére nem volt ilyen pozitív. Az emberek emlékeztek arra, hogy Pinchász egyik oldalról Árontól származott, a másik oldalról viszont Jitrótól, és erőszakos tettében a Jitrótól való vérvonalának jeleit látták. „Nézzétek ezt a bálványimádók gyermekét” – mondták. „Honnan veszi a bátorságot, hogy levágjon egy zsidó fejedelmet?” Ezért a Tóra Áronig vezeti vissza a genealógiáját, hogy megmutassa tettének helyességét.

A kérdés azonban továbbra is fennáll. Senki sem tagadta vagy felejtette el, hogy Pinchász Áron unokája volt. Azzal vádolták Pinchászt, hogy úgy cselekedett, ahogy bálványimádó anyai nagyapja, Jitró cselekedett volna, nem pedig úgy, ahogy apai nagyapja, Áron, a béke tökéletes képviselője cselekedett volna. Azt állították, hogy Pinchászban pogány vérvonalának dominanciáját vélték felfedezni. Hogyan mentesítette és igazolta őt az Ö-való azon kijelentése, hogy Pinchász Áron leszármazottja volt?

Ráv Meir Bergman a Shaarei Orah című művében elmagyarázza, hogy amikor az Ö-való ebben a helyzetben kijelentette, hogy Pinchász Áron leszármazottja volt, egyértelműen azt mondta, hogy ez az a vérvonal, amely őt a buzgó cselekedet végrehajtására késztette. Maga Áron is berontott volna a táborba kinyújtott lándzsával, és egyetlen döféssel felnyársalta volna a két gonosztevőt.

De hogyan követhetett volna el ilyen erőszakos cselekedetet egy olyan békeszerető ember, mint Áron?

Chatam Szofer felfigyel a Misna (Ávot 1:12) fogalmazására, amely úgy írja le Áront, mint „a béke kedvelőjét és a béke követőjét”. Mi a jelentősége ennek a kettős leírásnak? Ez Áron személyiségének két aspektusát tükrözi. Egyrészt a béke kedvelője volt, olyan ember, aki harmóniát és békét terjesztett az emberek között. De néha a béke „üldözőjének” is kellett lennie, olyan embernek, aki elűzte a békét, amikor az volt a helyes. Az igazi béke (שָׁלוֹם) – salom a tökéletesség (שָׁלֵם) – salém állapotának megnyilvánulása. A tökéletlennel való megalkuvás nem vezet az igazi békéhez. Ebben az esetben, amikor az aljas, megvetendő emberekkel került szembe, az igazi békére való törekvés azt követelte, hogy Áron kerülje a látszólag békés megegyezést a gonosz erőivel. Azt követelte, hogy elűzze az ilyen békét, hogy kiűzze azt a zsidó táborból. Csak így lehetséges, hogy eljusson az igazi béke állapotába, a zsidó nép és a mennyei Atya közötti béke állapotába, amelynek alapja az isteni igazság.

Briszker Rav, apja, Rav Chajim Szoloveitchik nevében, hasonlóan fogalmaz, egy kicsit más szemszögből. Miért jutalmazta meg az Ö-való Pinchászt az Ő „békeszövetségével”? Pinchász éppen egy erőszakos, bár nagyon dicséretes cselekedetet követett el az isteni becsület buzgó védelmében. Ezért az Ö-való „a buzgóság szövetségével” kellett volna őt jutalmaznia. Miért az Ő „békeszövetsége”?

Képzeljünk el egy bátor katonát, aki visszatér a csatatérről, miután hősiesen megfordította a csatát az ellenség ellen. Kitüntetnénk őt a Kongresszusi Becsületéremmel vagy a Nobel-békedíjjal? Pinchász, lehavdil, jelölt volt a békedíjra?

A válasz az, hogy Pinchász helyreállította a valódi békét a zsidó nép és az Ö-való között. Ha ehhez erőszakos cselekedetre volt szükség, hát legyen. A béke kedvelőjének erőszakos cselekedetet kellett elkövetnie, hogy elérje az igazi béke magasabb célját. Néha az igazi békéhez vezető út nem túl békés.

Gyakran hallunk kritikát a nagy rabbikról, akik dogmatikus álláspontot képviselnek különböző kérdésekben. „Miért kell nekik (מַחְלֹקֶת) machloketet (nézeteltérést/vitát) szítani?” – panaszkodnak az emberek. „Miért kell nekik belekezdeniük? Miért nem hagyják békén a dolgot? Ez a béke? Ez machloket! Ez széthúzás!”

Ismerjük ezeket a panaszokat. Azóta halljuk őket, amióta az emberek megjegyzéseket tettek Pinchászra a sivatagban. Az Ö-való ezekre a panaszokra azzal válaszolt, hogy Pinchász útja a béke útja volt. Tettei méltóak voltak a béke szövetségéhez. Ma is azok a rabbik, akik kiállnak az igazságért, a Tóra integritásáért, ők azok, akik a zsidó nép körében az igazi békét terjesztik.

 Minden olvasónak békés, szép Szombatot!

[1] Sok izraelita elfogadta a móábita és midjánita asszonyok meghívását egy áldozati ünnepségre és résztvett velük a Báal-Peór kultuszában, amellyel a legszemérmetlenebb orgiák jártak együtt. 4M31/16 szerint Bileám volt az, aki a midjánitáknak ajánlotta, hogy ehhez az alávaló módszerhez folyamodjanak azért, hogy az izraeliták ilyen módon saját bűneik által pusztuljanak el. Elmondta a móábitáknak és midjánitáknak, hogy nem tudja ugyan megátkozni az izraelitákat, de tud egy módot, amelynek segítségével az izraeliták önmaguk vesztét okozhatják.