Gráber Margit 130 évvel ezelőtt, 1895. augusztus 5-én született, budapesti zsidó családban. Amint visszaemlékezésében írja[1], érkezése nem okozhatott túlságosan nagy örömöt szüleinek, mert apja anyagi gondokkal küzdött és az új jövevényen kívül még három gyermek eltartásáról kellett gondoskodnia.

A kislány rajzkészsége már az elemi iskolában megmutatkozott, ezért 15 éves korában beíratták a Székesfővárosi Iparrajziskolába, s hogy a tanultak által biztosíthassa megélhetését, később az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolába. Üvegfestést tanult, lépcsőházak üvegablakait tervezte. Akkoriban még a férfiak privilégiumának tekintették az alkotómunkát, így nőknek nem volt könnyű érvényesülni a pályán.

Az első világháború kitörése az ő életét is megváltoztatta: főnökeit behívták katonának, így rá maradt a megrendelt munkák elvégzése. Ekkoriban ismerte meg Iványi-Grünwald Béla alkotásait és magát az akkor már neves festőt, akinek jóvoltából bekapcsolódott a Kecskeméti Művésztelep munkájába. Számos színes egyéniséggel találkozhatott: festőkkel, irodalmárokkal, útkereső alkotókkal. Köztük volt későbbi férje, a nála 15 évvel idősebb Perlrott-Csaba Vilmos, aki a magyar Vadak egyik kiemelkedő képviselőjeként Henri Matisse-nál is tanult. 1919 karácsonyán házasodtak össze. Előbb Bécsbe utaztak, majd miután a férfi betegsége miatt a Tátrába mentek gyógykezelésre, Kassán, Pozsonyban, Lőcsén és több felvidéki városban rendeztek kiállításokat. Drezda, majd Berlin következett, régi és új ismerősökkel, nagy művészek képeinek csodálásával és sok munkával. További állomások után – München, Frankfurt és végül Wertheim – 1924-ben visszatértek Budapestre. Nyaralni Nagybányára, telelni – és persze közben szakadatlanul dolgozni – Párizsba utaztak. Mindkét városban megfordult a magyar művészvilág java.

1928-ban elváltak, de továbbra is jó kapcsolatban maradtak egymással.

A második világháború előszele több zsidó származású értelmiségit arra indított, hogy elhagyja Magyarországot, ám ez nem volt olyan egyszerű. Nem csak a megszokott életmód hátrahagyásától és az újrakezdéstől való félelmek miatt, de befogadó országot sem volt könnyű találni. Keveseknek sikerült, mint például Lesznai Anna költőnőnek (szül. Moscovitz Amália), aki Amerikába emigrált férjével és fiaival. Gráber Margit barátoktól kapott keresztlevéllel, álnéven bujkált több barátjánál. Visszaemlékezésében ez áll:

„Azért írok erről, mert sokszor felhangzik a vád, hogy az ország népe közömbösen nézte a zsidók sorsát. Ez nem egészen igaz! Az ördög hatalmas, de nem mindenható.”

A főváros felszabadulását Dési Huber István özvegyénél érte meg.

Képei a háborúban megsemmisültek. 1945 után főként freskókat tervezett, 1948-tól kezdve tanított is. Az ötvenes években – hasonlóan sok művésztársához – nem kapott nyilvánosságot, de folytatta a festést. Élete utolsó éveiben egy baleset miatt már nem festett, de azért tavasztól késő őszig a szentendrei művésztelepen élt. Rajzolt, beszélgetett a többiekkel és írta a visszaemlékezéseit, amelyeket a Gondolat Kiadó jelentetett meg 1991-ben Emlékezések könyve címmel.

Egy nappal 98. születésnapja előtt, 1993. augusztus 4-én hunyt el.

 

Jegyzet:

[1] Gráber Margit: Fanyar emlékek, Új Írás, 1989/2.