Váetchánán hetiszakaszát mindig a Tisá Beáv-ot követő szombaton olvassuk fel a Tórából. Ezt a szombatot Sábát Náchámunak, a vigasztalás szombatjának is nevezzük a háftárá kezdő szavai alapján: “Náchámu, náchámu ámi…” vagyis “Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! …” (Jesájá 40,1).

Ez a szombat vigasztal minket a Szentély lerombolása miatt.

A heti szidrában Mózes folytatja a beszédét, melyben elmondja, hogyan imádkozott azért, hogy az Ö-rökkévaló megváltoztassa döntését, és ő, Mózes is bemehessen az Ígéret földjére. Szemrehányást tesz a népnek, hogy miattuk érte ez a büntetés őt. Újra elhangzanak a Tóra főbb pontjai, melyek közül külön kiemeli a bálványimádás tilalmát, megismétli a Tízparancsolatot, és itt találkozunk a Smá Jiszráéllel, a zsidóság hitvallomásával.

 

Smá Jiszráél Á-donáj E-lohénu, Á-donáj Echád!

Veáhávtá et Á-donáj Elohéchá bechol levávchá uvchol náfsechá uvchol meodechá.

Veháju hádvárim háele áser ánochi mecávchá hájom ál-levávéchá vesinántám levánéchá.

Vedibártá bám besivtechá bevétechá, uvlechtechá báderech, uvsochbechá uvkmechá.

Uksártám leot ál-jádéchá veháju letotáfot béjn éjnéchá.

Uchtávtám ál-mezuzot bétechá uvisáréchá.

Halljad Izrael, az Ö-rökkévaló, az Ö-rökkévaló Egy!

Szeresd az Ö-rökkévalót, a te I-stenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és minden képességeddel! Legyenek ezek a szavak, amelyeket ma megparancsolok neked, a szíveden, és vésd azokat jól gyermekeidbe!

Beszélj azokról, ha otthon ülsz a házadban, ha úton jársz, amikor lefekszel, amikor felkelsz!

Kösd azokat jelül kezedre és legyenek ott homlokkötőül szemeid között!

És írd azokat házad és kapuid ajtófélfáira!

A Smá Jiszráél, ami csupán hat tórai vers, sokkal több, mint egy ima, ünnepélyes kinyilatkoztatás.

A zsidóság hitvallása az egyistenhit mellett. Az egyik legismertebb „imánk”, melyet világszerte még a kevésbé vallásos zsidók közül is nagyon sokan fejből tudnak. Rögtön az első mondatban a zsidó vallás két fontos tételét fedezhetjük fel. Egyrészt azt, hogy az Ö-rökkévaló a zsidó népet választotta ki, hogy nekik adta a Tórát, cserébe megkapták őseink az Ígéret földjét, másrészt azt, hogy csak egy I-sten létezik. Az első mondatban Mózes az egész népet szólítja meg, de a szakasz „maradéka” minden zsidóhoz szól, nemcsak a néphez, mint egészhez. Ezért végződik az ima 16 szava a „-chá” birtokosraggal és további 5 szó a „-tá(m)” személyraggal.

Szeretném felhívni a figyelmeteket a Smá Jiszráél első mondatában két szóra. Mégpedig az elsőre és az utolsóra. Az első szó a Smá, az utolsó szó az echád. A smá szó utolsó betűje és az echád utolsó betűje ki van emelve. Vajon miért? Ha a kiemelt betűket összeolvassuk, egy új szót kapunk, ez pedig az „ed” szó, ami azt jelenti, hogy tanú! Az utolsó szó kimondásakor a „d” betűt enyhén erősebben mondjuk ki, ezzel is hangsúlyozzuk és félreérthetetlenül világossá tesszük azt, hogy az Ö-rökkévaló az egyetlen! Ugyanis a Szináj-hegyi kinyilatkoztatás óta minden zsidó az Ö-rökkévaló tanújának tekinti magát. Minden alkalommal, amikor egy zsidó ember a Smát mondja, az egész világ előtt tesz tanúbizonyságot az Ö-rökkévaló egyedülállóságáról és arról, hogy senki máshoz nem hasonlítható.

„Legyenek ezek a szavak, amelyeket ma megparancsolok neked, a szíveden, és vésd azokat jól gyermekeidbe!”

 

Ez egy egyértelmű parancs a gyermekek tanítására. A zsidóság számára a legfontosabb érték a tudás. A világon elsőként a zsidó nép vezette be a közoktatást. Az oktatás és tanulás fontosságát jelzi az is, hogy egy közösség legfontosabb feladata a tanulás-tanítás megszervezése és elindítása. Sokszor előbb állt az iskola, mint ahogy zsinagógát építettek volna!

„Beszélj azokról, ha otthon ülsz a házadban, ha úton jársz, amikor lefekszel, amikor felkelsz!”

Itt van az egyértelmű parancs arra, hogy a Smá Jiszráélt reggel és este el kell mondani.

„Kösd azokat jelül kezedre és legyenek ott homlokkötőül szemeid között!”

„És írd azokat házad és kapuid ajtófélfáira!”

A tfilin felrakása az egyik legfontosabb micvá, amit említ a Tóra. Két kis fekete bőrdobozokból áll, amik bőrszíjban végződnek. Az egyiket a fejre teszik a férfiak (tfilin sel ros), a másikat a kézre (tfilin sel jád). A két dobozban tórai idézeteket találunk, melyek közül az egyik a Smá Jiszráél.

 

 

A mezuzá a tizedik csapásra emlékeztet bennünket, ami az elsőszülöttek halála volt. A zsidó házakat azonban elkerülte a csapás, mert azok az áldozati bárány vérével voltak megkenve. Ez volt a jel, hogy a Halál angyala kerülje el a zsidók házait. Napjainkban a mezuzák feltevésével emlékezünk erre a jelre.

Készülhetnek fémből is és fából is. A tokban, amit nemes egyszerűséggel bájitnak (háznak) nevezünk, a belsejében kis pergamenen a Smá Jiszráél első két versszaka van. Kívül egy sin betűnek mindenképpen kell lennie, ami az Ö-rökkévaló egyik nevének kezdőbetűje. Somér Delatot Jiszráél, azaz Sá-Dá-J, magyarul Izrael kapuinak őrzője.

 

A Tóra parancsolatai között megkülönböztetünk tevőleges és tiltó parancsolatokat.

A tevőleges micvák valamilyen cselekedetre utasítanak, 248-at találunk belőlük, ugyanannyit, mint ahány szóból áll a Smá, és ugyanannyit, ahány porcikája van az embernek. Például: „Emlékezz meg a szombat napjáról, hogy megszenteld azt!”

A tiltó parancsolatokból, amelyek egyértelműen tiltanak valamit számunkra, 365-öt találunk, annyit, mint az év napjainak száma.  Például: „Ne lopj!”

A Misna Kidusin traktátusa (Kidusin 1,7) úgy rendelkezik, hogy a nők fel vannak mentve az olyan tevőleges parancsolatok megtartása alól, amik időhöz vannak kötve. Ilyenek például a Smá mondása, a luláv lengetése, a szukoti sátorban ülés, az ómerszámlálás, vagy akár a sófár hangjának hallgatása, ezek mind szorosan időhöz kötött parancsolatok, egy konkrét ünnephez vagy a napnak egy konkrét időszakához kötöttek. Ezek a parancsolatok általában nem vonatkoznak a nőkre, habár vannak olyan időhöz kötött parancsolatok, melyeket a nők is kötelesek teljesíteni, mint például a szombat napjáról való megemlékezés vagy a maceszevés Pészáchkor. Bizony mi nők is szoktunk a szukkoti sátorban ülni, lulávot lengetni, vagy sófárt hallgatni Ros Hásánákor.

Az időhöz kötött parancsolatok alóli felmentés tehát nem azt jelenti, hogy nem kell megtennünk bizonyos parancsolatokat, vagy nem kell imádkoznunk, hanem akkor kell ezeket megtennünk, amikor időt tudunk rá szakítani! Így például a Smá mondása, ha nem is pont a meghatározott időben történik, de amint módunkban áll, mondjuk el mi is. Bölcseink ezt úgy magyarázták, hogy a nők elsődleges és legfontosabb feladata a gyermekek nevelése, a háztartás vezetése, a család ügyeinek intézése. Ha valaki egy micvá végrehajtásával van elfoglalva, akkor „mentesül” más micvák megtevésétől. Mivel a gyermekek ellátása, nevelése és a háztartás körüli teendők ellátása folytonos cselekedet, ezért azokat nem kell más micvák megtevéséhez abbahagyni.

Kóser ház

Vigasztalódj

2025.08.07.