Ez a felszólítás a zsidó vallás egyik alapvető hitvallása, a Smá imaszöveg része. A megelőző mondat:
Halljad, Izrael! Az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egy (5Mózes 6:4)
– a Tóra legismertebb mondata. A Smá szövegének napi kétszeri elmondása hét tórai parancsolatot ölel fel: az egyistenhit elismerését, Isten szeretetének parancsát, a Tóra tanulmányozását, a Smá reggeli és esti elmondását, a tfilin kézre és fejre helyezését, valamint a mezuzá ajtófélfára való rögzítését.
A zsidó hagyomány szerint az ember testét szüleitől kapja, míg lelkét Isten leheli belé a születés pillanatában, amikor a gyermek először vesz levegőt és felsír. Ez felvet egy kérdést: ha az ember léte két forrásból fakad – testi értelemben a szülőktől, lelki értelemben Istentől, miért így szól a Tóra: „Tiszteld apádat és anyádat” (2Mózes 20:12), míg Istennel kapcsolatban nem a tisztelet, hanem a szeretet parancsa hangzik el?
A tisztelet nem követel kölcsönösséget. Akkor is lehet, sőt kell tisztelni a szülőket, ha nem méltók rá. A szeretet azonban legalábbis emberi értelemben feltételekhez kötött. Csak azt tudjuk igazán szeretni, aki szeretetre méltó, aki viszonozza a szeretetet. Vannak szülők, akik nem érdemlik ki gyermekük szeretetét – mégis tisztelni kell őket. Istent pedig, tanít a Tóra, szeretni kell akkor is, ha az életben szenvedés, veszteség vagy igazságtalanság ér bennünket.
A Midrás Tanhuma (45. fejezet) így magyarázza a Tízparancsolat fogadtatását, amikor Isten kijelentette:
Én vagyok az Örökkévaló… ne legyenek neked más isteneid”, a nép felzúdult: „Isten csak a saját dicsőségéről beszél! Ekkor Isten folytatta: Tiszteld apádat és anyádat…”, majd olyan parancsokat mondott, amelyek az emberek közti felelősségre vonatkoznak. A nép ekkor ismerte fel: Isten nem önző, hanem törvényt ad, amely az emberi közösséget is szentté teszi.
A Tóra három helyen parancsol szeretetet:
„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. (3Mózes 19:18)
„Mint a közületek való legyen a köztetek tartózkodó jövevény – szeresd őt, mint önmagadat. (3Mózes 19:33–34)
Szeresd az Örökkévalót, a te Istenedet… (5Mózes 6:5)
Ez a sorrend is tanít valamire. Az emberek szeretetének parancsa megelőzi Isten szeretetének parancsát. Aki nem képes szeretni, megérteni és segíteni embertársait, annak Isten-szeretete sem lehet teljes. Az istenszolgálat csak akkor valódi, ha szeretetből és emberi jóságból táplálkozik.
Ezt tanította a cfáti kabbalista, Rabbi Jichák Luria (1534–1572) is: mielőtt imádkozni kezdünk, minden zsidónak kötelessége „magára venni” a felebaráti szeretet parancsát.
A Talmud (Brachot 61b) elbeszéli, hogy tanítványai megkérdezték Rabbi Akibától: mit jelent „Szeresd Istent teljes lelkeddel?” Rabbi Akiba így felelt: „Akkor is szeresd, ha lelkedet is elveszi.” Hadrianus császár rendeletére, aki megtiltotta a Tóra tanulmányozását, Rabbi Akiba mégis nyíltan tanított. Elfogták, börtönbe vetették, végül kivégezték. A kivégzés pillanatában épp a Smá imádság ideje volt. Miközben testét vasfésűvel szaggatták, Rabbi Akiba az Örökkévaló egységét hirdette: „Szeresd az Örökkévalót…” – és mikor a szóhoz ért: echád („egy”), elnyújtotta a szót, amíg kilehelte lelkét. A tanítványok megdöbbenve kérdezték: „Mesterünk, meddig bírod még?” Ő így válaszolt:
Egész életemben arra vágytam, hogy megérthessem ezt a mondatot. Most, hogy elérkezett az idő boldogan teljesítem
E történet a zsidó hagyomány egyik legtisztább tanítása arról, mit jelent az isteni szeretet: teljességgel odaadni magunkat Istenért – életünkkel, lelkünkkel, mindazzal, amink van. Végül álljon itt a sztretini rabbi, Jehuda Cvi története. Ő volt az a csodarabbi, aki a hozzá fordulóknak amulettet adott: betegeknek gyógyulásra, szegényeknek megélhetésre, meddőknek gyermekáldásra. Egy alkalommal valaki különleges kéréssel fordult hozzá:
– Rabbi! Tudnál adni amulettet arra, hogy jobban tudjam szeretni Istent?
A rabbi elmosolyodott:
– Barátom… ilyen amulett csak egy van: ha embertársaidat jobban, nagyobb megértéssel szereted – akkor fogod Istent is jobban szeretni.
