Én, a feleség[1] – Janet Asimov története

 

Mindketten írtak, mindketten doktoráltak – a feleség pszichiátriából, a férj biokémiából. De vajon tudnánk-e, ki volt Janet Opal Jeppson (1926-2019.), aki általában J. O. Jeppson néven írta tudományos-fantasztikus regényeit, ha neve mellett nem tüntetnék fel férje, Isaac Asimov (1920-1992.) családnevét?

Az emberi lények egyik legmélyebb vágya, hogy megismerjék és megértsék őket – ezzel a mondattal nyitja Janet Asimov azt a nagyon személyes epilógust, amellyel férje életéről írt egyik könyvét zárja. S miközben megpróbálja leírni Isaac gazdag és teljes életét, talán valamit önmagáról is elárul az olvasónak.

Janet Opal Jeppson pszichiáterként és pszichoanalitikusként dolgozott jóval azelőtt, hogy írni kezdett, s ennek nem kis hasznát vette irodalmi alakjai megformálásánál. 1966 májusában jelent meg első rövid, misztikus története egy magazinban, nyolc évvel később első sci-fi regénye A második kísérlet címmel. Attól kezdve folyamatosan írt hosszabb-rövidebb lélegzetű tudományos-fantasztikus történeteket: regényeket, novellákat, újságcikkeket. Mindezt amellett, hogy teljes állásban dolgozott pszichoanalitikusként, orvosi szaklapokban publikált, közben pedig beleszeretett az akkor már ismert Asimovba és férjhez ment hozzá.

Először 1956-ban találkoztak. Janet gyakornok volt egy kórházban. Egyszer ellátogatott egy sci-fi előadásra, ahol Asimov dedikált, aki éppen vesekövektől szenvedett, emiatt gépiesen írta alá az elé tett könyveket. Nem tett jó benyomást Janetre. Három évvel később egymás mellé kerültek egy banketten, és akkor azonnal egymásba szerettek. 1970-től együtt éltek, és három év elteltével, mikor Asimovnak sikerült elválni első feleségétől, összeházasodtak. Isaac büszkén vallotta magát zsidónak, Janet mormon családból származott, így nem köthettek egyházi esküvőt, de ez egyik felet sem zavarta. Együtt vetették bele magukat a közös munkába, amelynek keretében Janet nem csak szerzőtársként, de szerkesztőként is jeleskedett. Ennek ellenére női íróként sikerei elhalványultak híres férje árnyékában.

1983-ban Asimov bypass műtéten esett át, amely látszólag sikeres volt, de attól a naptól kezdve egészségi állapota folyamatosan romlott. Janet orvosként javasolta, végezzenek el HIV vizsgálatot. Azokban az években az AIDS szégyenszámba ment és szinte teljes társadalmi elszigeteléssel járt. Végül elvégezték, és kiderült, hogy a műtét során adott vér fertőző volt, ez okozta a betegséget. Egyet jelentett ez annak idején a halálos ítélettel. Janet otthagyta a munkáját, hogy minden idejét férje ápolásának és befejezetlen írásai kiegészítésének, valamint a meglévők rendezésének szentelhesse.

A sci-fi atyjának utolsó könyve Asimov ismét nevet címmel halála évében jelent meg (1992). A kézirat végére ezt írta:

Életemben velem volt Janet, valamint lányom, Robyn és fiam, David[2]. Sok jó barátom volt, írtam, és ez dicsőséget és pénzt hozott számomra. Nem fontos, mi történik most velem, jó életem volt.

Halála után Janet folytatta közösen megkezdett munkájukat és önállóan is írt, de férje szellemi örökségét sem hanyagolta el. Két biográfiát állított össze, publikálta Asimov hozzá írt leveleit és kiadatlan cikkeit. A világhírű író orvosainak tiltakozása ellenére közzétette halálának okát, remélve, hogy ezzel hozzájárulhat az AIDS iránti, tájékozatlanságból eredő előítéletek leküzdéséhez.

Jane 2019-ben hunyt el. A médiában megjelent hírek többsége Isaac Asimov özvegyének haláláról adott hírt, weboldalak és sci-fi magazinok itt-ott mégis utaltak önálló írásaira.

 

Forrás

 

Jegyzetek:

[1] Utalás Isaac Asimov: Én, a robot című, 1950-ben megjelent novelláskötetére.

[2] Első házasságából született gyermekei.