Felavatásának 100. évfordulóját ünnepelte a Nagykőrösi zsinagóga. Az épületet alapkövét még 1923-ban rakták le, a ma is szinte eredeti pompájában álló és működő nagykőrösi zsinagógát 1925. augusztus 27-én avatták fel. Az ünnepi istentiszteleten a helyi és környékbeli zsidóság tagjaink kívül Nagykőrös városának elöljárói mellett Földi László, országgyűlési képviselő, Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, Feldmájer Péter, a a Mazsihisz Közép-magyarországi Területi Csoportjának elnöke és Prof. dr. Róna Tamás főrabbi, a ZSIMA és a Rabbitestület elnöke vettek részt.
A hit, a remény és a közösség erejének is tartott zsinagóga ünnepi beszédét Róna Tamás főrabbi mondta, amit most teljes terjedelmében osztunk meg az olvasóinkkal.

Róna Tamás főrabbi ünnepi beszéde

Ünneplő, emlékező gyülekezet!

Ma itt, a nagykőrösi zsinagóga falai között egy különleges, százéves évfordulót ünneplünk. Egy épület évfordulóját, amely azonban jóval több, mint puszta falak és tető. Mit is jelent a zsinagóga? Béjt ha kneszet, a gyülekezés háza, erődítménye a Jóteremtőnek és a közösségnek. Ez a zsinagóga maga a közösség szíve. Olyan hely, ahol az imádság, a tanulás és az együttlét száz éve fonódik össze, és amelynek falai ma is őrzik az ősök hangját, imáit, sóhajait és örömét.

A zsinagógai naptár szerinti Elul hónapban járunk, amely az őszi nagyünnepek lélekfelkészítő időszaka. Ebben a hónapban ősi hangszerünk, a sófár három különleges hangja zengi be a nagykőrösi hívek lelkét, szellemét és szívét, csakúgy, mint 100 évvel ezelőtt.

Az első: a tökió, amely egy hosszan elnyújtott hang, mint amilyen közösségünk története itt Nagykőrösön.

Amikor 1925-ben felavatták ezt a zsinagógát, Nagykőrös zsidó közössége már régi múltra tekintett vissza. A XIX. században virágzó hitközség volt itt, amely iskolát, temetőt és gazdag vallási életet tartott fenn. Az akkori elöljárók – közöttük kereskedők, iparosok, tanítók és gazdák – elhatározták, hogy méltó imaházat emelnek, amely kifejezi az Örökkévaló iránti hűségüket és a közösség jövőbe vetett reményét. Ez a hosszan elnyújtott hang mind a mai napig megrezegteti a múlt visszatérő hangjait, imáit, fohászait, ezt a teret.

A második hang neve a sövórim, ami három egymástól elkülönülő hang, ezek a hangok jelképezik a 100 év történetét.  

Ebben a 100 évben szolgált itt Efraim Veclev, az első ismert rabbi, aki részt vett a hitközség 1794-es alapításában, Krakauer Salamon, aki az első magyar nyelvű prédikációt tartotta itt, Ungár Ákivá, a közösség első hivatalos rabbija, Schück Ármin főrabbi, aki Nagykőrösön is tanított és tanítványokat nevelt. Kötődött a közösséghez Scheiber Sándor a XX. század legmeghatározóbb neológ rabbija, de ugyanígy kötődött Raj Tamás és Schöner Alfréd főrabbi is.

Ők mind azok voltak, akik nemcsak vallási kérdésekben, hanem a közösség egész szellemi életében irányt mutattak. Említsük meg az előimádkozókat: Kaufmann Dávidot és Lőwy Józsefet, akiknek hangja szombatról szombatra betöltötték e falakat, és akiknek dallamai még ma is visszhangoznak bennünk. És ne feledjük a sok-sok hívőt, akikre az egész közösség épül – családapát és édesanyát, gyermeket és nagyszülőt –, akik odaadó szeretetükkel és hitükkel fenntartották a közösséget.

De száz év nem telt el nyomtalanul. A történelem sötét időszakai a nagykőrösi zsidóságot sem kímélték. A holokauszt idején a közösség nagy részét meggyilkolták. A nagykőrösi zsinagóga falai tanúi voltak annak, hogy a padok kiürültek, az imák elhalkultak, a közösség tagjait elhurcolták. Az emlékezés kötelessége ma itt és most ránk hárul. Hálával és könnyel a szemünkben kell kimondanunk a nevüket, mert ők is e ház részei, e város részei, a magyar zsidóság történetének részei.

S végül a harmadik hang: truó, mely 9 pici, rövid, riadó hangocska. Ezek a hangok a lélek riasztására szólnak, jeleznek, hogy valami nagyon fontos dolog készül, mélyedjünk el benne.

Itt vagyunk ma. Ez önmagában csoda. Mert a zsidó nép mindig képes volt újrakezdeni. Újra és újra bebizonyítottuk: lehet bennünket üldözni, le lehet dönteni épületeink falait, de a lelkünkből fakadó hitet soha, senki sem veheti el. A századik évforduló nem csupán visszatekintés, hanem előretekintés is.  Mit üzen nekünk ma a nagykőrösi zsinagóga száz éve?

  • Először is azt, hogy mindig emlékeznünk kell. Ez a templom emlékeztet bennünket a múlt örömeire és tragédiáira egyaránt. Emlékeztet azokra, akik felépítették, akik ide imádkozni jártak, és azokra, akiket elragadott a kegyetlen gyűlölet.
  • Másodszor: ez a zsinagóga tanít bennünket a közösség erejére. Ma, amikor a zsidó közösségek Magyarországon sokszor kicsik és szétszórtak, különösen fontos, hogy tudjuk: a hitközség nem számokban mérhető. Az igazi erő az összetartozásban, a közös imában, a közös emlékezésben és a közös jövőépítésben rejlik.
  • Harmadszor: ez a zsinagóga híd. Híd a múlt és a jövő között, híd zsidók és nem zsidók között, híd ember és Örökkévaló között. Egy város zsinagógája mindig az egész város öröksége. Nemcsak a zsidóságé, hanem mindenkié, aki itt él. Mert a történelmi múlt, a kultúra és a hit egyetemes értékek.

Amikor három hangot említettem a sófárral kapcsolatosan, ki kell, hogy egészítsem ezt a gondolatot, mert van egy negyedik, egy nagyon különleges hang: a  tökió gdaljó – amely minden évben, csak egyetlen egyszer hangzik fel, a Jajm kippurimi böjt napjának végével.  A Világ Alkotójától ígéretet kaptunk, hogy ugyanez a hang fog felcsendülni a Messiás eljövetele előtt.

Engedjék meg, hogy egy személyes képpel zárjam gondolataimat. Amikor belépünk ebbe a zsinagógába, és körbenézünk, látjuk a fényt, amely beárad az ablakokon. Ez a fény száz év óta ugyanúgy árad be, változatlanul. Ami változik, az az, hogy kik állnak itt, kik gyújtják meg a gyertyát, kik emelik fel imára a hangjukat. A fény azonban ugyanaz: az Örökkévaló fénye, amely átjárja a teret, és amely száz év múltán is megvilágít bennünket. Adja az Örökkévaló, hogy a nagykőrösi zsinagóga a következő száz évben is álljon, tanúskodjon a hitről és az összetartozásról. Legyen ez a templom a fény és a béke szigete, a tanulás és az ima helye, a közösség otthona. És legyen mindig olyan hely, ahol bárki, aki betér, megérezheti: itt találkozik az ember az Örökkévalóval, és itt találkozik felebarátjával a teremtett ember, szeretetben és testvériségben. És legyen ez az a hely, ahol közösen hallhatjuk meg ezt a bizonyos tökió gdajló hangot.

Végezetül imádsággal zárom gondolataimat.

Boruch Ató Adajnaj, Elajhénu Melech hoajlom,

sehechejónu, vökijmónu, vöhigiónu lazmán háze.

Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ Királya,

aki életben tartottál, megtartottál bennünket,

és elvezettél minket e különleges naphoz.

Legyen áldás e zsinagógán, falain és kapuin,

hogy a következő száz évben is a fény, a béke és a közösség háza maradjon.

Legyen áldás a nagykőrösi közösségen,

hogy mindig találjon erőt az imában,

örömöt az emlékezésben és reményt a jövőben.

Legyen áldás ezen a városon és minden lakóján,

hogy a kölcsönös tisztelet és a testvéri szeretet

erősítse meg mindennapjainkat.

S álmodjuk és építsük együtt a következő száz évet is,

az Örökkévaló otthonát az emberi szívekben,

s mondjuk együtt erre: Adja az Örökkévaló, hogy így legyen, hogy így lehessen, Ámen.

Az eseményen készített képekből itt tekinthető meg egy galéria

Belföldi hírekHírek

“Ez a zsinagóga maga a közösség szíve” – 100 éves a Nagykőrösi zsinagóga

2025.09.01.