Simon Wiesenthal 1908. december 31-én született egy Bucsacs (Buczacz) nevű galíciai, ma Ukrajnához tartozó kisvárosban és húsz éve, 2005. szeptember 20-án hunyt el Bécsben. Hétéves volt, mikor apja, akit behívtak a Császári és Királyi Hadseregbe, elesett a keleti fronton.
Ugyanabban az évben, 1915-ben a kozákok betörtek Bucsacsba és elűzték a zsidókat. Simon a következő két évben Bécsben, ebben a számára idegen nagyvárosban tanult. Nem voltak barátai, magányosnak érezte magát a császárvárosban. 1917-ben, mikor az oroszok kivonultak szülővárosából, Wiesenthalék visszaköltöztek a galíciai kisvárosba. Három évre rá lengyel uralom következett. A zsidók élete ismét szabad prédává vált, így Simon gyerekkorában tapasztalta meg először saját bőrén az antiszemitizmust.
Fiatalemberként művészetet szeretett volna tanulni, de anyja kérésére megváltoztatta szándékát. A lembergi Politechnikai Intézetbe nem vették fel, mert zsidók akkor már ott is csak korlátozott számban tanulhattak. Ekkor Prágába ment, ahol épületmérnöknek tanult. 1936-ban úgy tűnt, révbe ért: megházasodott, dolgozni kezdett Lembergben. A Nyugatról érkező friss hírek persze eljutottak hozzájuk, ám nem vették komolyan a hitleri Németország fenyegetését.
1939 szeptemberében, mikor Lemberget megszállták a szovjet csapatok, Wiesenthal számára véget ért az irodai munka, kénytelen volt egy gyárban elhelyezkedni. Aztán sokkal rosszabbra fordult a helyzet: 1941. június 22, a Barbarossa hadművelet megindítása után a szovjet katonák elhagyták Lemberget, a bevonuló ukránok pedig kíméletlen mészárlásba kezdtek. Három nap alatt hatezer zsidót gyilkoltak le. Wiesenthalt egy ukrán rendőr mentette meg a kivégzéstől, és röviddel ezután gettóba zárták feleségével együtt. Innen megszökött, de elfogták. Koncentrációs táborok sorát járta végig, míg 1945 májusában amerikai katonák felszabadították a mauthauseni tábor többi foglyával együtt.
Majdhogynem az igazság megcsúfolásának tűnt számára, hogy életben maradt, miközben általa önmagánál jobbnak, tehetségesebbnek és okosabbnak tartott embereket elpusztítottak. Lelki egyensúlyát – vallotta – csak a holtak számára szolgáltatott igazságtétel által volt képes helyreállítani. 1947-ben több túlélő társával együtt Linzben megalapították a Zsidó Dokumentációs Központot. Nácivadászként legnagyobb sikere az Adolf Eichmann elfogásában játszott szerep lett volna, azonban Isser Harel, a Moszád vezetője szerint nemhogy segítette volna, hanem inkább zavarta a szervezet munkáját. Azt viszont senki nem vitathatta el tőle, hogy a lembergi vérengzést elrendelő náci tiszteket az ő kutatása eredményeként sikerült elfogni és bíróság elé állítani. Ugyanígy neki köszönhető többek között a treblinkai és a sobibori haláltáborok parancsnokainak felelősségre vonása.
1977-ben Marvin Hier rabbi Los Angelesben megalapította a Simon Wiesenthal Központot, amely a náci háborús bűnösök utáni nyomozás mellett az antiszemitizmus elleni küzdelemmel, holokauszt-kutatással és toleranciára neveléssel foglalkozik. Wiesenthal nem kapcsolódott be a Központ munkájába, de támogatta azt. Büszkeséggel töltötte el, hogy neve ilyen formában is fennmarad.
