„…díszes fagyümölcsöt, pálmaágakat és sűrűlombú fának meg fűzfának a gallyát…” (Mózes III. 23. 40.). Ez a szukkoti csokor leírása a Tórában. A múltban Európa-szerte nem egyszer gondot jelentett a minőségi etrogra (lásd fentebb: „díszes fagyümölcs”) vágyó zsidóknak, hogy beszerezzék ezt a citrusfélét, amelyet általában Dél-Olaszországból importáltak – feltéve, ha ott bőséges volt a termés és jutott belőle elegendő minden országba. Az Izraeli Nemzeti Könyvtár dokumentumaiból kiderül, hogy több, mint hatszáz évvel ezelőtt, a Gergely naptár szerint 1416-ban Kelet-Franciaország Trévoux nevű városában ennél is súlyosabb problémával szembesültek: egyetlen darabra sem sikerült szert tenni. Az ok nem tisztázott, de minden esetre élénk vita kezdődött a hitközség két rabbija között. Az egyik úgy vélte, hogy etrog nélkül nem lehet használni az ünnepi csokrot, amelynek összeállításához a Tórában felsorolt négyféle növény mindegyikére szükség van. A másik rabbi annak a véleményének adott hangot, hogy jobb a meglévő három növény felhasználásával eleget tenni a parancsolatnak, mint azt teljesen negligálni. A kézirat, bár nem derül ki belőle, miként végződött a vita, nagy jelentőséggel bír a XV. századi európai zsidó hitélet leírása szempontjából.
Hasonló feljegyzés maradt fenn a XVIII. század végéről. A közép-európai zsidó közösségek a lakóhelyükön uralkodó hideg időjárás miatt kénytelenek voltak importálni az etrogokat, ami nem volt egyszerű, többek között a sok időt igénylő tengeri szállítás és a benne rejlő veszélyek miatt. A helyi kereskedők kihasználták a helyzetet, és ha nem érkezett meg időben a szállítmány, citromot adtak el borsos áron a zsidó lakosoknak etrog helyett.
Halberstadtban (ma Németország, előzőleg Poroszországhoz tartozott) élt az egyik legnagyobb zsidó közösség, mint azt az 1773 és 1808 között három nyelven – jiddisül, héberül és németül – vezetett anyakönyveik bizonyítják. Számukra is ismert volt az ünnep előtti idegtépő várakozás. Az egyik feljegyzésben olvasható, hogy az 1796-os évben, elul hó 28-án a hitközség vezetői a többi közösséghez, többek között a frankfurtihoz fordultak segítségért. A folytatásból kiderül az ok is: a Frankfurtból vásárolt etrogok igencsak mutatósak voltak. Miután a válasz késlekedett, alternatív megoldást is javasolt a halberstadti vezetőség, a lipcsei beszerzést jelölve meg második lehetőségként. Az ott árusított etrogokat ugyan drágábban adták és gyengébb minőségűek voltak, de mivel más megoldás nem volt a láthatáron, a vezetőség kénytelen volt ezt a lehetőséget kínálni.
Nem tudhatjuk, végül sikerült-e nyomást gyakorolni a frankfurti hittestvérekre, hogy időben cselekedjenek, vagy maradt a kevésbé vonzó, drágább lehetőség. Abba minden esetre betekintést nyerhettünk, hogy a hitközségek elöljárói szívükön viselték a tagság sorsát, mivel mindent megtettek, hogy felülkerekedjenek a nehézségeken és biztosítsák a hitélet gyakorlásához elengedhetetlen feltételeket a legigényesebb hívők számára is.
