Az első temetésről és az első esküvőről tanulhatunk az e heti szidrában, mely a Chájé szárá.

„És volt Sára élete százhuszonhét év, ezek Sára életének évei. És meghalt Sára Kiriját Árbában, vagyis Hebronban, Kánaán országában, és eljött Ábrahám, hogy meggyászolja Sárát és megsirassa.” (1Mózes23,1-2)

A hagyomány Sára halálát összeköti Izsák feláldozásával. A Midrás szerint ugyanis jött egy hírnök és közölte az egyetlen fiáért aggódó anyával, hogy a férje, Ábrahám elment feláldozni a fiát. Sára megrémül, és még mielőtt a hírnök hozzá tehetné, hogy a végén ez nem történt meg, a nagyon vágyott és rajongásig szeretett gyermek „elvesztése” miatt érzett bánat és keserves sírás elemészti őt, Sára szörnyethal.

Ábrahám megveszi magának és családjának Máchpélá barlangját.

Sára temetése alkalmat ad arra, hogy bemutassa Ábrahám emberi nagyságát. Efron, a hettita törzsből, előbb ingyen ajánlotta fel a Máchpéla-barlangot temetkezési helyül, de Ábrahám nem volt hajlandó azt elfogadni. Ezután azonban Efron már jóval áron felül kínálja az ősatyának a barlangot a hozzá tartozó területtel együtt, ám Ábrahám szó nélkül kifizeti a kért összeget. Itt jegyezem meg, hogy a hetiszakasz beszámol Ábrahám haláláról is.

„Ábrahám boldog öregségben halt meg és tért meg őseihez. Eltemették őt fiai, Izsák és Jismaél a Máchpéla barlangjába”.

A hetiszakasz leírja Jismáel részvételét a temetésben, kihangsúlyozva, hogy a felnőtt Jismáel nem tagadta meg apját, bár az gyermekkorában őt az anyjával együtt elkergette a házából. Meg kell említeni a hagyományt, mely az ember temetését „cheszed sel emet”-nek, igazi jócselekedetnek nevezi. A halott ugyanis sohasem fizetheti vissza a vele tett jót, és ebben Izsák és Jismáel egyek voltak.

Sára temetése után Ábrahám hozzálátott ahhoz, hogy életművét befejezze és kiházasítsa fiát, hogy az Ö-rökkévaló áldása és ígérete beteljesüljön. Hogy a legszebb és legjobb társat találja meg Izsák számára, ezért elküldi hűséges szolgáját a damaszkuszi Eliézert Háránba, hogy onnan hozzon feleséget gyermekének, ezzel pedig szemtanúi leszünk a történelem első házasságközvetítésének, azaz sádchenolásának.

 

De ki volt valójában Eliézer, mit tudhatunk róla?

A Midrás szerint Eliézer Nimród király fia volt, és így az elátkozott Kánaán családjából származott. Amikor Ábrahám csodálatos módon kiszabadult a tüzes kemencéből, amibe Nimród király vetette és elhagyta Úr Kászdimot, a város előkelőségei, prominens személyei ajándékokkal halmozták el. Nimród király pedig Eliézert, a fiát adta oda neki, így lett az ősatya kísérője, szolgája, egyszóval mindenese.

Annak, aki esetleg nem ismeri a tüzes kemence történetét, íme:

Ávrám (Ábrám) apja, Terách jól menő bálványkészítő üzemet vezetett és a kész bálványait maga adta el üzletében. Történt, hogy egyszer elutazott, és odaültette az üzletbe Ávrámot a helyére. Jött egy vevő és Ávrám megkérdezte tőle, hogy hány éves? Amaz azt mondta, hogy már elmúlt hatvan. „Jaj neked, hát nem szégyelled magad? Hatvan éves vagy és le akarsz borulni egy ma készült bálvány előtt?” A vevő elszégyellte magát és továbbállt.

Más alkalommal jött egy nő és hozott egy tálat, melyben kása volt. „Add oda nekik, hogy egyenek!” mondta Ávrámnak, a polcokon sorakozó bálványokra mutatva. Ez már sok volt Ávrámnak. Vett egy botot, összetörte a lerakat összes bálványát, kivéve a legnagyobbat, melynek kezébe adta a botot. Amikor megjött Terách és látta, amit látott, elhűlve kérdőre vonta fiát: „Mi ez?”

„Képzeld!” – magyarázta Ávrám –, jött egy asszony és hozott egy tálban kását azzal, hogy adjam nekik. Mit mondjak neked? Ezek elkezdtek vitatkozni, majd marakodni, melyik egyen előbb, erre jött ez a legnagyobb ’isten’ és összetörte a többit…” Terách nem szerette, ha ostobának tekintik. “Mit mesélsz nekem?” – ordított Ávrámra, „hát van ezeknek eszük, hogy veszekedjenek?” Ávrám pedig nyugodtan szemébe nézett apjának és azt mondta: “Hallják hát füleid, amit a szád beszél”.

Terách fogta fiát és átadta a hatóságoknak, akik Nimród király elé citálták, aki tűzimádó volt. Az megparancsolta neki, hogy boruljon le a tűz előtt. Ávrám elutasította a megtiszteltetésnek eme formáját, mondván, hogy a víz az erősebb, mert eloltja a tüzet.
Így disputáltak egy ideig, amíg Nimród dühbe gurult és tüzes kemencébe vettette Ávrámot, mondván, én a tüzet imádom te pedig egy láthatatlan I.stenről beszélsz. Jöjjön a te láthatatlan I-stened és mentsen meg az én I-stenemtől!
Az Ö-rökkévaló pedig megmentette Ávrámot a tüzes kemencéből.

De térjünk vissza a szidrában szereplő hűséges szolgához!

Ábrahám mindig hűséges szolgájaként, a damaszkuszi Eliézerként említi őt. Egészen Izsák születéséig elkeseredésében úgy hitte, hogy Eliézer fogja örökölni mindenét. Ezt bizony a hűséges szolga is roppant komolyan vette, bizonyítja ezt az a majdnem-vita, ami közte és Jismáél között zajlott akkor, mikor Ábrahám feláldozni vitte Izsákot. Ugyanis Jismáél azt mondta Eliézernek: ”Most, hogy Izsák nincs többé, én, mint elsőszülött fogom apámat örökölni!” Eliézer felelte: ”Szó sem lehet róla! Téged már elkergetett a háztól! Én fogom őt örökölni!” Erre azonban egy égi hang hallatszott: „Sem te, sem pedig te, hanem Izsák lesz az örökös.” (Pirké drábi Eliezer,31)

Ennek ismeretében talán érthetőbbé válik, hogy Ábrahám miért esketi meg szolgáját, annak kezeit a csípője alá tetetve. Ezzel a mozdulattal is kihangsúlyozva, hogy az ő országából, az ő városából hozzon feleséget Izsáknak! De érezhető belőle a bizalom is, az az igazi, feltétel nélküli, hiszen nem más, mint a jövő múlik Eliézer választásán és döntésén! Azé az Eliézeré, akinek neve jelentése: I-sten segítsége.

Szemtanúi leszünk az első házasságközvetítésnek, azaz sádchenolásnak.

Eliézer tíz, minden jóval megrakott tevével indul feleséget keresni. A tevéknek a száját bekötik, nehogy útközben mások földjén legeljenek, és ez esetleg lopásnak számítson! Hárán városának határában, a kútnál Eliézer leül és elhatározza, hogy az a lány, aki elébe jön és nem csak neki ad inni, hanem a tevéknek is, az a lány van Izsáknak rendelve az Ö-rökkévaló által. Megismeri Rebekát, akit szépnek, jószívűnek, okosnak és erkölcsösnek talál! Minden adottsága megvan ahhoz, hogy a következő ősanya szerepét betöltse, és meglátása szerint tökéletes felesége lesz Izsáknak!

Eliézer, a hűséges szolga Betuél házába megy, hogy feleségül kérje Rebekát gazdája fia, Izsák számára. A leánykérés részletes leírásával gazdagítja a történetet, amiből szintén kitanulható, hogy hogyan kell megkérni a leányt, valamint, hogy a lánynak bele kell egyeznie a frigybe, tilos erőszakkal férjhez adni vagy eladni őt. A tárgyalások során meglepődve megállapítható, hogy míg az első nap Rebeka apjával, Betuéllel beszél Eliézer, másnap már csak Lábánt említi az Írás. Egyes magyarázatok szerint Betuél meghalt az éjszaka folyamán, s a gyászidő miatt nem akarták elengedni Rebekát.

 

 

A leány azonban Eliézer pártját fogja, s távozik vele, hogy új életet kezdjen. Segítőkészségét, jószívűségét már megismerhettük, amikor megitatta Eliézer tevéit. Bátor, hiszen vállalta az utat egy ismeretlen helyre és szemérmes, mert amikor megpillantotta jövendőbelijét, befedte arcát. Innen a hagyomány, hogy a zsidó menyasszonyok betakarják arcukat, amikor házasságra lépnek.

 

Sádchen, sádchenolás

A hagyomány szerint a házasságok az égben köttetnek. Negyven nappal a születés előtt az Ö-rökkévaló a kezébe vesz egy lelket, kettéválasztja azt, és azzal a feladattal látja el őket, hogy itt lent a Földön leljék meg egymást, találják meg a másik felüket. Hiszen báserolva vannak egymásnak! Tehát amikor úgy érezzük, hogy a párunk a másik felünk, hogy minden olyan természetes közöttünk, hogy olyan nagyon régről ismerjük Őt, akkor biztosak lehetünk benne, hogy megtaláltuk a lelkünk másik felét, az Igazit, az Egyetlent, a Társat, a Szerelmet.

Ha a felismerés, a keresés, az egymásra találás nehezebben menne, kérhetünk segítséget! Forduljunk a sádchenhez, azaz házasságközvetítőhöz! Hiszen minden zsidó, akinek nincs felesége, híján van az örömnek, az áldásnak és a boldogságnak! A sádchen jól ismeri a helyi és a távolabbi közösségek eladósorban levő lányait és a nősülni kívánó ifjakat is! De nem utolsósorban ismeri az igényeket és a lehetőségeket, tisztában van az anyagi körülményekkel. A házasulandókkal sokat beszélget, hogy minél jobban megismerje őket és a gondolkozásban, elképzelésekben hasonló, az elvárásoknak leginkább megfelelő partnert mutassa be, aki egy ékszer, egy gyöngyszem! Egy sádchen mindig nagy tiszteletnek örvend!

Számunkra Sára a mai napig a szerető zsidó édesanya mintája. Ő hagyományozta ránk a gyertyagyújtást, mivel gyertyái szombattól szombatig égtek. A chálávétel micváját, mert soha nem fogyott el a kenyere. De a szellemi és lelki táplálék mellé kapta az Ö-rökkévaló féltő gondoskodását is, szeretete jelét, mely felhő formájában mindig ott lebegett a sátra felett.

Sára halála után ezek a természetfeletti jelenségek megszűntek. De Rebeka, Sára szokásait felvéve, biztosítja a megszokott és szeretett otthont Izsáknak, aki ezek után megvigasztalódik anyja halála után, mert látja, hogy felesége édesanyja nyomdokain halad tovább. Rebeka az Ö-rökkévaló és Sára által kijelölt utat folytatja, mi pedig a mai napig őket követve gyújtunk gyertyát és neveljük gyermekeinket.

Sára élete azt tanítja meg nekünk, hogy minden otthon egy apró Szentély. Napjainkban is elmondjuk a kohanita áldás szavait péntek esténként, amikor gyermekeinket megáldjuk. A család egysége, az otthonosság tért vissza Rebeka beköltözésével, a következő nemzedék birtokba vette a szülők otthonát. A zsidó élet a hétköznapi feladatok megszentelése. Példaként említve a kásrutot, mint az evés ritualizálását, vagy a szombatot, amely a pihenést és azt a minőségi időt jelenti, amit a családunkkal, a gyermekeinkkel tölthetünk el. A hétköznapok megszentelésének tere az otthon, amelyet Sára, aztán Rebeka, az ő nyomukban pedig, mi, majd pedig az utánunk következők szentelnek majd meg.