A héten Váérá hetiszakaszát olvassuk fel a Tórából.

Az Ö-rökkévaló megmutatkozik Mózes előtt, és megígéri neki, hogy kivezeti a zsidó népet Egyiptomból, megszabadítja őket rabszolgaságukból, megváltja őket és választott néppé teszi őket, valamint beviszi őket arra a földre, abba az országba, melyet még az ősapáknak ígért. Az Ö-rökkévaló elküldi Mózest a fáraóhoz, Áronnak pedig meghagyja, hogy legyen segítségére testvérének.

Mózes első küldetése a Fáraóhoz kudarccal végződik, ugyanis az gúnyt űz Mózesből és Áronból. De nem csak belőlük, hanem magából az Ö-rökkévalóból is.

„Nem ismerem I.steneteket és nem bocsátom szabadon a népet!”

A nép, mely eddig lelkesen és reménnyel telve fogadta Mózest, nagyon elkeseredik, és maga Mózes is az elkeseredés határán van. Ekkor az Ö-rökkévaló újra szól Mózeshez és megerősíti őt küldetésében, egyben biztosítja őt elkötelezettségéről, hogy kiszabadítja a népet a szolgaságból. Mózes és Áron újra elmennek a Fáraóhoz és újra előadják „követelésüket”. A nagyobb ráhatás kedvéért Áron a földre dobja botját, amely abban a pillanatban kígyóvá változik! Ám a várt hatás elmarad! Ugyanis a Fáraó varázslóinak földre dobott botjai szintén kígyóvá változtak. Ezek után jött az, amit úgy ismerünk, hogy Tíz csapás. Csapásról csapásra egyre súlyosabb büntetést mér az Ö-rökkévaló Egyiptomra.

 

A Tíz csapás:                                                                                                   

1. a víz vérré változik
2. békák
3. férgek
4. rovarok
5. dögvész
6. fekélyek
7. jégeső
8. sáskák
9. sötétség
10. elsőszülöttek halála

 

Hetiszakaszunkban az első hét csapást ismerhetjük meg. A csapások során bizonyítja az Ö-rökkévaló azt, hogy a természet, a folyó vagy a Nap nem istenek. Maga az Ö-rökkévaló mutatkozik meg természetfelettiként! Olyanként, aki bármikor felfüggesztheti a természet törvényeit. Annak a természetnek a törvényeit, amelyet ő maga teremtett, alkotott.

A Nílus vizének vérré változása nem csak azt jelenti, hogy az egyiptomiak nem tudtak inni, hanem hogy minden víz vérré változott a kutakban és a pocsolyákban egyaránt. Sem ember, sem állat nem tudott inni, nem tudtak főzni, fürdeni, de még mosni sem. Azonban a zsidók kútjaiban és minden egyéb vízlelőhelyeiken a víz tiszta maradt. Az egyiptomiak kénytelenek voltak a héber rabszolgáktól venni vizet. A Fáraó varázslói szintén vérré tudták változtatni a vizet, így bebizonyították, hogy nem kell komolyan venni a zsidó nép szabadulási törekvéseit.

Az első csapás Hápi (Hapi) istenség ellen irányul, az ő hatalmát töri meg az Ö-rökkévaló. Hápi egyiptomi hermafrodita istenség. Női és férfi attribútumokat egyaránt visel magán. Általában hordóhasú férfiként, gyakran kék színben, lecsüngő női mellekkel, folyami növényekből készült fejfedővel ábrázolják.

A Nílus éves áradását szimbolizálta, amely iszapjával megtermékenyítette a folyópartot, lehetővé téve az egyiptomiak számára a mezőgazdasági termelést. Krokodil istenekkel és béka istennők háremével együtt egy barlangban lakott, amit emberfia még soha nem látott. Korsóiból öntötte a Nílus vizét, közvetve tehát ő táplálta Egyiptom földjét. Az emberek a Nílus áradásakor Hápi szobrocskákat dobáltak áldozatként az egyre növekvő vízbe, mely a jövő évi termést, tehát magát az életet szimbolizálta Egyiptom népe számára.

Miután az első csapást követően a Fáraó megkeményíti a szívét és fütyül mindenkire, következik a második csapás, melyben békák árasztják el Egyiptomot. Ellepnek minden kis apró zugot, bemásznak az ágyakba, az edényekbe, de még a kemencékbe is. Az egyiptomi varázslók még ezt a csapást is meg tudják csinálni. De a Fáraó kezdi belátni, hogy ez bizony egy felsőbb hatalom büntetése, és megkéri Mózest, hogy járjon közbe a zsidók I-stenénél, hogy másnapra múljon el a csapás, ő pedig elengedi a népet.

 

Másnapra a csapás elmúlik, mi pedig tanúi lehetünk annak, hogy a Fáraó most először, de nem utoljára megszegi az ígéretét. De miért tette mindezt Egyrészt azért, mert a Fáraó saját magát istenítette, illetve megkövetelte, hogy népe felsőbb lényként tisztelje őt! Ha Mózes kérésének megfelelően elengedi a zsidókat, hogy a saját istenüknek áldozzanak, azzal egyfajta konkurenciát teremt, ezt pedig egy megalomániás uralkodó nem engedheti meg magának. Másrészt pedig az Ö-rökkévaló nem szerepel az egyiptomi istenekről vezetett nyilvántartásban. Ezért mondja a Fáraó, hogy nem ismerem az isteneteket, és nem engedem el a zsidókat. A csapások kezdetével és azok súlyosságának erősödésével a Fáraó lehetőséget kap az alapos ismerkedésre az Ö-rökkévalóval. Ez az ismerkedés további bonyodalmakhoz vezet. A csapások szinte megbénítják Egyiptom gazdasági életét, demoralizálják a lakosságot.

Ehhez az is hozzájárult, hogy a varázslók, akik egyébként az egyiptomi intelligencia elitjét képezték, a harmadik csapásnál már bizony csődöt mondtak, és megmondták a Fáraónak, hogy ők már nem tudják megismételni a csapást. A Fáraó politikája helytelen, makacs, és inkább hajlandó az országát a tönk szélére juttatni, mint „ígéretéhez” tartani magát.

Egy Midrás érdekes megfigyelést közöl velünk. Az első öt csapásnál azt közli velünk az Írás, hogy a Fáraó a csapások elmúltával megkeményítette a szívét. Azaz újra és újra ígér, de mindig megszegi a szavát. Az utóbbi öt csapásnál azonban az Írás már arra hívja fel a figyelmünket, hogy az Ö-rökkévaló az, aki megkeményítette a Fáraó szívét. Így az egyenesen a vesztébe rohant.

Ha megfigyeljük a csapásokat, mint azt már említettem, észrevesszük azt, hogy egyik szorosan kapcsolódik a másikhoz, szinte egyik a másikból fakad. Mire is gondolok? A víz vérré változik, a benne élő halak elpusztulnak. Ebben a vízben a békák sem érzik jól magukat, kimásznak a vízből, mintegy kimenekülnek belőle és ellepik Egyiptomot. De víz nélkül a békák a szárazföldön hamar el is pusztulnak. A rovarok, azaz a szúnyogok elterjedése azzal magyarázható, hogy mivel a békák velük táplálkoznak, a második csapás következményeként a szúnyogok szaporodása ilyen módon már nem volt korlátozva.

Kártékony rovarok elterjedése: a csoportosan megjelenő bögölyök a szárazság miatt visszahúzódó Nílus állóvizeiben kelhettek ki, sokkal nagyobb számban, mint előtte.

Dögvész az állatok között annak köszönhető, hogy a második csapás során elpusztult békák által terjesztett fertőző betegségek a negyedik csapás során elszaporodó legyek közvetítésével a haszonállatok között is elterjedtek. Fekélyek borították az emberek testét, az ötödik csapáshoz hasonlóan a fertőző betegségek az emberekre is átterjedtek, például a lépfene, ami fekete színű fekélyeket okoz a bőrön. A következőben jégeső verte el a termést, ami kevés megmaradt, azt a sáskák tarolják le. A sötétség, mely szinte tapintható volt, az Rá, az egyik legjelentősebb egyiptomi isten feletti győzelmet jelentette. Elsőszülöttek halála, a legfájdalmasabb csapás, amely embert és állatot egyaránt érintett. Iszonyú megpróbáltatás volt az országnak, ám a zsidóknak ez jelentette szabadságuk kezdetét.

De ez már egy külön történet.