Tisztelt rabbi, megtudná nekem mondani, hogy miért szokás Sábeszkor sóletet enni? Köszönöm a válaszát.

A rabbi válaszol:

Kedves Kérdező!

A sólet (chólent) fogyasztása sábeszkor nem pusztán gasztronómiai hagyomány, hanem mély vallási és lelki tartalommal bíró szokás. A Tóra egyértelműen megparancsolja, hogy sábesz napján ne gyújtsunk tüzet:

„לא תבערו אש בכל מושבותיכם ביום השבת”
– „Ne gyújtsatok tüzet lakóhelyeiteken a szombat napján.” (2Mózes 35:3)

 

A zsidó hagyomány azonban azt is hangsúlyozza, hogy a sábesznek örömnapnak kell lennie (oneg sábesz), amelyhez hozzátartozik a meleg étel fogyasztása is. Bölcseink ezért olyan megoldást kerestek, amely egyszerre őrzi meg a sábesz törvényeit és a nap örömét.

Így született meg a sólet: egy olyan étel, amelyet még sábesz bejövetele előtt főznek meg, majd alacsony hőfokon, folyamatosan melegen tartanak egészen másnapig – anélkül, hogy sábeszkor bármit főznénk vagy tüzet gyújtanánk.

A Talmud (Sábát traktátus) kifejezetten dicséri azt, aki sábeszkor meleg ételt eszik, és a középkori rabbinikus irodalomban a sólet a hagyományhoz való hűség jelképe lett. Egyes korszakokban még hitvallás is volt: aki sóletet evett sábeszkor, az kifejezte, hogy elfogadja a Bölcsek tanításait, és nem azokat a nézeteket követi, amelyek elutasították a meleg étel sábeszi fogyasztását.

Lelki értelemben a sólet üzenete talán még ennél is szebb: ahogyan az étel hosszú órákon át, lassan, türelemmel készül, úgy formálódik az ember lelke is. Nem sietséggel, hanem idővel.

 

A rabbi