A Literatúra már 1935-ben Elfelejtett írók főcím alatt írt róla, az alcímben Ady bihari bokrétájának egyetlen női virágszálaként említve. Soltész Juci, a cikk írója személyesen találkozott[1] a Montparnasse egyik mellékutcájában lévő műteremlakásban Madame Bussche-val, azaz Miklós Jutkával, az 1908-ban Nagyváradon, „a Körös-parti Párizsban” Ady Endre kezdeményezésére és vezetésével létrehozott Holnap irodalmi társaság egyetlen nőtagjával. Rajta kívül Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás és Juhász Gyula voltak az alapító költők.
Militzer Júlia néven született Berettyóújfaluban Miklós Albert (1904-ig Militzer Albert Ábrahám) gazdálkodó és Grünberger Amália lányaként, 1884. szeptember 7-én. Tízen voltak testvérek, öt fiú és öt lány. Egyik nővére, Berta a háromszoros olimpiai vívóbajnok, Kabos (Katz) Endre édesanyja.
A Debreczeni Ellenőr című lap közölte elsőként egy tárcáját, versei pedig először a Budapesti Naplóban jelentek meg. Verseskötete, amelyre Ady is felfigyelt, Miklós Jutka költeményei címmel 1904-ben látott napvilágot. A következő évben Nagyváradra költöztek. 1910-ig két verseskötetét adták ki, és szerepelt többek között A Holnap mindkét antológiájában (1908, 1909).
A Holnap irodalmi társaság jól hangzó neve véletlenül született. Egy nagyváradi kávéházban tanakodtak az alapítók, milyen nevet válasszanak. Ady, miután minden felmerült javaslatot elvetettek, fáradtan mondta: no, majd holnap… Mire Emőd Tamás lelkendezve jelentette ki: ez az, megvan a nevünk! A társaság, amelynek célja a Budapestre összpontosuló irodalmi élettel szembeni ellensúly létrehozása volt, kevesebb, mint két évig maradt együtt, ennek ellenére markáns lenyomatot hagyott a magyar irodalmi életben.
Miklós Jutka a román megszállás elől Budapestre költözött, majd Berlinben próbált filmrendezéssel karriert építeni, amellett többek között a nagyváradi lapokat is tudósította. 1924-ben érkezett Párizsba, ahol fotóriporterként biztosította megélhetését. Ott talált rá a szerelem: 1926-ban feleségül ment a Citroën gyár egyik vezető mérnökéhez. Férje, az előkelő belga származású Franz Van den Bussche családja nem fogadta szívesen, idővel mégis nagyon megkedvelték kislányával, Yvette-tel együtt.
Franciaországból a férfi Ypernnél szerzett, klórgáz-mérgezés okozta betegsége miatt kénytelenek voltak elköltözni, ezért egy időre Marokkóba mentek, majd mégis visszatértek Párizsba. A költőnő, aki időközben műfordítással is próbálkozott, minden alkalmat felhasznált a nyelvtanulásra; a magyaron, a románon, a németen és a francián kívül angolul, olaszul és arabul is megtanult.
1941-ben súlyos balesetet szenvedett, amelynek következményeit élete végéig viselte. Az ötvenes években elhunyt veje, majd férje, így tevékenyen részt vett unokái nevelésében.
Ami származását illeti: a zsidó hitvilág és a keserű valóság egyaránt felbukkan verseiben. Ír a bolygó zsidóról, a szent templomról, a pogromok elől menekülő zsidók tragikus sorsáról. Ezzel együtt valódi hazájának nem Dávid, Salamon és a makkabeusok földjét, hanem Magyarországot vallja. Amint Az én hazám című versében írja:
„…hol ákácerdők susognak a szélben,/ Te föld, hol gyermekálmim átaléltem!/ Te, kit imádok forrón, igazán!/ Te vagy az én hazám!”.
Ötven évvel ezelőtt, 1976. február 18-án halt meg. Franciaországban, Créteil városában helyezték örök nyugalomra.
Emlékére 2025. október 16-án a debreceni Partium Házban zenés irodalmi összeállítást mutatott be Pető István versmondó és a Körömvirág együttes.
Forrás
Jegyzet
[1] A találkozás évekkel a cikk megjelenése előtt történt.
