Jehosua ben Chananja (héberül: יהושע בן חנניה i.sz. 131), más néven rabbi Jehosua a jeruzsálemi Templomnak az első zsidó felkelés utáni lerombolását követő első fél évszázad egyik vezető rabbinikus bölcse volt, i.sz. 66-70 között.

Jochanan ben Zakkai tanítványa, az aszketizmus ellenzője volt, aki Hillel liberálisabb iskoláját képviselte a Sámmai ház szigorú törvényességével szemben, különösen Jochanan másik vezető tanítványával, Eliezer ben Hyrcanusszal folytatott vitáiban. Jehosua rabbi a Hillel nézeteinek népszerűsítése érdekében együttműködött II. Gamáliellel, a kialakulóban lévő javnei rabbiképző iskola elnökével is, de a tekintélykérdésekben összeütközésbe került Gamáliellel. Gamáliel halála után ő lett a rabbitanács elnöke. Gazdag szájhagyomány alakult ki Jehosua rabbi és Hadrianus császár kapcsolatáról, bár e beszélgetések némelyikének történetisége kétséges.

Jehosua természete béketeremtő volt, aki még a legnagyobb ellenfeleit is tisztelte és megbocsátott nekik. Úgy tartják, hogy az ő befolyása akadályozta meg a zsidókat egy második erőszakos lázadástól Róma ellen. Halála után azonban saját legjelentősebb tanítványa, Akiva rabbi a Simon Bar Kochba által vezetett, Róma elleni messiási lázadás támogatójává vált, ami tragikus következményekkel járt.

Jochanan ben Zakkai, II. Gamáliel és Akiva mellett Jehosua ben Chananja volt az egyik legfontosabb alapítója a rabbinikus judaizmusnak, amely az elmúlt két évezredben a zsidó élet és civilizáció középpontjában állt. Ő az egyik legtöbbet idézett bölcs a Misnában, a Talmudban és más klasszikus zsidó irodalomban.

Korai évek

Jehosua rabbi lévita származású volt[1] és a jeruzsálemi templomban az énekesek osztályának tagjaként szolgált. Édesanyja tanulással töltött életre szánta és állítólag már bölcsőjében a zsinagógába vitte Josuát, hogy füle hozzászokjon a Tóra szavaihoz.

Jehosua rabbi Jochanan ben Zakkai tanítványainak belső köréhez tartozott.[2] Rabbi Jochanan a Kohelet 4/12 szavaival dicsérte őt: „A hármas kötél nem szakad el gyorsan”, ami azt jelenti, hogy Josuában az akkori hagyományos zsidó műveltség három ága – a midrás, a halachá és az aggáda – szilárd egésszé egyesült. A hagyomány őt állítja Jochanan tanítványainak élére, Eliezer ben Hyrcanus rabbival együtt. Kettejüket gyakran említik ellentétes nézetek képviselőiként: Jehosua a Hillel-házat, Eliezer pedig a Sámmai-házat képviselte. Eliezer és Jehosua azonban együttműködtek, hogy a zsidó felkelés utolsó napjaiban megmentsék tanítójukat, Jochanánt az ostromlott Jeruzsálemből és állítólag koporsóban csempészték ki a városból.

Az aszketizmus ellenzője

A jeruzsálemi templom lerombolása után Jehosua ellenezte a túlzott aszkézist, amellyel sokan ki akarták mutatni a gyászukat, például azzal, hogy hús és bor nélkül éltek, mert a szent oltár, amelyen állatokat áldoztak és boráldozatokat töltöttek, elpusztult. Azzal érvelt, ha ezt a politikát a logikus végkifejletig akarják vinni, akkor nem szabadna fügét és szőlőt sem enniük, mivel nem áldoztak többé első gyümölcsöt, sőt még a kenyértől is tartózkodniuk kellene, mivel az első gyümölcsök ünnepének kenyereit már nem lehetett feláldozni.[3]

Jehosua aszketizmus elleni ellenállása feltehetően szelíd és mérsékelt természetének is köszönhető. A szigorú előírásokkal kapcsolatban, amelyeket a Sammai-féle iskola nem sokkal a templom lerombolása előtt fogadott el, azt mondta: „Azon a napon túllépték a határt”.

Jehosua a közösségre leselkedő legnagyobb veszélyt a vélt jámborság kóros hajtásaiban látta. Az általa „az általános jólét ellenségeiként” elítélt embercsoportok közé tartoztak:

• Ostobán jámbor emberek
• Alattomos bűnösök, akik jámbornak tűnnek
• Nők, akik túlságosan jámbornak mutatják magukat
• Képmutatók, akik szentnek adják ki magukat.[4]

 

Amikor Jochanan ben Zakkai megkérdezte tanítványait a helyes viselkedésről, Jehosua azt válaszolta, hogy az embernek jó társakkal kell társulnia és kerülnie kell a rosszakat. A mértékletességet és az emberszeretetet ajánlotta, mint az egyéni boldogság legjobb biztosítékát. Ezzel szemben a haragtartás, a kéjes szenvedély és az emberiség gyűlölete csak veszteséget és végül halált hoz.[5]

Különböző anekdoták illusztrálják a Hillel tanításait képviselő Jehosua és kollégája, a Sammai tanításait képviselő Eliezer közötti ellentétet, nagyjából ugyanúgy, ahogyan másutt is ábrázolják Hillel és Sammai ellentétét.[6]

Kapcsolatok II. Gamáliellel

Jehosua állandó lakhelye Javne és Lydda között volt, ahol kovácsmesterféle szakmája szerint varrótűket gyártott.[7] Ez a látszólag alantas foglalkozás azonban nem csökkentette a tiszteletet, amelyet a kialakulóban lévő javnei rabbiiskola egyik befolyásos tagjaként tanúsítottak iránta.

Jochanan ben Zakkai halála után (i. sz. 90 körül) Jehosua rabbi támogatta II. Gamáliel, az akadémia elnökének erőfeszítéseit, hogy Hillel követőinek nézeteit a sámmaiéval szemben érvényesítse és véget vessen az iskolák között oly sokáig fennálló viszálykodásnak. Ennek ellenére Gamáliel és Jehosua között komoly ellentétek alakultak ki tekintélyi kérdésekben és Jehosua nyilvánvalóan úgy érezte, hogy Gamáliel túlságosan keménykezű volt. Egy alkalommal Gamáliel megalázta Jehosuát, amikor az elnök tekintélye volt kérdéses.[8] ésőbb ugyanez újra megismétlődött és ez már annyira sértő volt a rabbinikus gyűlés számára Gamálielt ideiglenesen eltávolították hivatalából. Azonban nemsokára elnyerte Jehosua bocsánatát és ez megnyitotta az utat a visszahelyezéséhez. Gamáliel azonban most kénytelen volt megosztani hivatalát Eleázár ben Azarjával (nem tévesztendő össze Eliezer ben Hyrcanusszal), akit korábban az utódjává neveztek ki.[9]

A palesztinai zsidók ügyének képviselete érdekében Rómában a társelnökök, Gamáliel és Eleázár mentek, mint elsődleges képviselők, Jehosua és Akiva rabbi pedig elkísérte őket. A „véneknek” ez a római útja számos elbeszélés és legenda alapanyagául szolgált. Az egyikben a rómaiak felszólították Jehosua rabbit, hogy a Szentírásból szolgáltasson bizonyítékokat a halottak feltámadására és I-ten mindent előre tudásáról.[10] Egy másikban Jehosua Gamáliel segítségére sietett, amikor ez utóbbi nem tudott válaszolni egy filozófus kérdésére.[11] Egy anekdota szerint Jehosua csillagászati ismeretei lehetővé tették számára, hogy kiszámítsa, hogy egy üstökös fog megjelenni egy tengeri út során, amelyen ő és Gamáliel részt vettek.[12]

 

A Tanács elnöke

Gamáliel halála után a rabbitanács elnöksége Jehosuára hárult, mivel Eleázár ben Azarja már nyilvánvalóan meghalt, Eliezer ben Hyrcanus pedig kiátkozási tilalom alatt állt, mivel ellenkezett a többség akaratával és elvetette a széthúzás magvait. Később Jehosua, amikor Eliezer halálos betegségéről értesült, a tilalom ellenére elment a halálos ágyához és megpróbálta megvigasztalni őt:

„Ó, mester, te többet érsz Izrael számára, mint I-ten ajándéka, az eső – jelentette ki -, mivel az eső csak ebben a világban ad életet, te viszont életet adsz ebben és az eljövendő világban egyaránt”.[13]

Eliezer halála után Jehosua visszavonta a kiátkozást régi kollégája és ellenfele ellen. Később, amikor más tudósok vitatták Eliezer néhány jogi döntését, Jehosua azt mondta nekik: „Nem szabad szembeszállni egy oroszlánnal, miután meghalt”.[14]

Hadrianus idején

Hadrianus uralkodásának kezdetén Jehosua, mint a tanács elnöke, a zsidó nép vezetőjeként és a béke szószólójaként lépett fel. Amikor a jeruzsálemi templom újjáépítésének engedélyét megtagadták, egy olyan beszéddel fordította el a népet a Róma elleni lázadás gondolatától, amelyben ügyesen használta fel Aiszóposznak az oroszlánról és a gólyáról szóló meséjét.[15]

Íme, a híressé vált példabeszéd:

„Egyszer egy oroszlán darabokra tépett és felfalt egy állatot. Egy csont úgy megakadt a torkában, hogy sem lenyelni, sem kiköpni nem tudta. Ezért bejelentette, hogy aki eltávolítja a csontot a torkából, gazdag jutalomban részesül. Jött egy gólya, hosszú csőrét az oroszlán torkába dugta és nagy erőfeszítések árán sikerült kihúznia a fájdalmas csontot. Az oroszlán a megígért jutalom követelése során azt mondta a gólyának: „Már megkaptad a jutalmadat. A fejed az oroszlán szájában volt és sértetlen maradtál!”.

Jehosua rabbi így nyugtatta meg a zsidókat, mondván, hogy hálásnak kell lenniük I-tennek, hogy száműzetésük ellenére még mindig életben vannak. Amikor majd eljön a megfelelő idő, a Bét Hámikdást újjáépítik – biztosította őket. A zsidóknak ki kell használniuk a nekik adott szabadságot és teljes szívükből I-tent kell szolgálniuk.

Nagyjából ugyanebben az időben Jehosua – aki mindig is hillelita volt – ékesszólását arra használta, hogy megakadályozza a Templom egész területének tisztátalannak nyilvánítását, mert egyetlen emberi csontot találtak benne.[16] Jehosua megélte Hadrianus palesztinai látogatását és i.sz. 130-ban követte a császárt Alexandriába.

Jehosua és Hadrianus közötti beszélgetéseket, ahogyan azokat a Talmud és a Midrás megőrizte, a hagyomány erősen eltúlozta, de ennek ellenére szép képet adnak a szellemes zsidó tudós és az aktív, kíváncsi császár közötti párbeszédről. A palesztinai forrásokban Jehosua válaszol a császár különböző kérdéseire, amelyek arra vonatkoznak, hogyan teremtette I-ten a világot[17], az angyalok természetére[18], a test feltámadására[19] és a Tízparancsolatra vonatkozóan[20]. A Babiloni Talmudban három beszélgetésről van szó, amelyben Jehosua elhallgattatja a császár gúnyolódását a zsidó istenfelfogáson azzal, hogy bebizonyítja neki I-ten semmihez sem fogható nagyságát és fenségét[21]. Jehosua a császár lányát is megdorgálja, amikor az gúnyos megjegyzést tesz a zsidók I-tenére[22]. Egy másik helyen megbánásra készteti, amiért gúnyt űzött Jehosua külsejéből[23].

Íme, a történet: Jehosuának a Tórában és bölcsességben való nagy „szépségével” ellentétben külső megjelenése korántsem volt szép. A császár lánya megkérdezte tőle: „Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen gyönyörű bölcsességet egy ilyen csúnya edényben tárolnak?”! Jehosua rabbi erre azt válaszolta neki: „Milyen edényekben tárolja apád a borát?” „Agyagedényekben” – válaszolta a lány. „Hogyan illik egy királyhoz, hogy drága borát agyagedényekben tartsa?” kérdezte Jehosua rabbi. „Nem lenne helyesebb, ha arany- és ezüstedényekben tartaná a bort?” A hercegnő parancsot adott, hogy a bort az agyagedényekből arany és ezüst edényekbe tegyék át. A bor rövid idő alatt megsavanyodott és ki kellett dobni. A hercegnő csak ekkor értette meg, hogy mit akart Jehosua rabbi közölni vele. A bölcsesség és a külső szépség nem mindig jár kéz a kézben. A bölcsességet gyakran arra a személyre bízzák, aki olyan szerény, mint egy agyagedény, ahogy a bor is jobban eltartható agyagedényekben, mint arany- és ezüstedényekben…

A Szentély elvesztése után történt, hogy Jehosua egy római börtönben tett látogatásakor egy ígéretes zsidó ifjúra bukkant. A vele folytatott beszélgetés során nyilvánvalóvá vált, hogy rendkívüli képességekkel és intelligenciával van megáldva. Jehosua elhatározta, bármi áron is, de kiszabadítja a rabszolgaságból, hiszen meg volt győződve arról, hogy az ifjúból nagy tudós válhat. Így gazdagodott a tanítók köre Jismáél ben Elisa személyével.

Egy zsidó kereszténnyel folytatott vitában Jehosua drámai módon fenntartja, hogy I-ten védő keze még mindig Izrael fölé van kinyújtva[24]. Néhány kérdés, amelyet az athéni bölcsek Jehosuához intéztek, a babilóniai Talmudban található egy hosszú történetben[25].

Tanítások

Jehosua vitái prominens kortársaival fontos helyet foglalnak el a zsidó hagyományban. Különösen figyelemre méltóak a Jehosua és Eliezer ben Hyrcanus közötti nézetkülönbségek, amelyek a kozmológiával, eszkatológiával, a Messiás eljövetelével és szerepével, az eljövendő világgal, a feltámadással és a bibliaértelmezéssel kapcsolatosak.

Egyik nézeteltérésük – amely Hillel és Sammai iskolák közötti különbséget tükrözi – a zsidók pogányokkal szembeni hozzáállásával kapcsolatos. A Zsoltárok 9/18-at kommentálva Jehosua azt tanította, vannak jámbor emberek a pogányok között, akiknek részük lesz az örök életben[26]. Jehosua képviselte Hillel iskolájának megengedőbb hozzáállását is az élethez általában. A zsidó vallási ünnepek, mondta, nem arra valók, hogy örömtől mentes, unalmas események legyenek, hanem, hogy fele-fele arányban világi örömökre és tanulásra használják őket[27]. Rut 2/19-ből arra következtetett, hogy a szegény, aki kap, többet tesz az adakozóért, mint az adakozó a segélyezettért[28].

Jehosua számos jogi vitában állt Eliezer ben Hyrcanusszal; az egyik híres vita az (עכנאי) „Achnai” (egyfajta cserépkályha) kályhák rituális tisztaságát érintette. Jehosua úgy ítélte meg, hogy a kemencék rituálisan tisztátalanok; Eliezer szerint a kemencék nem lehetnek rituálisan tisztátalanok[29]. Eliezer bejelentette, hogy egy mennyei hang igazolta az ő álláspontját. Jehosua a híres kijelentéssel válaszolt: „[A Tóra] már nem a mennyben van” (idézet a 5M30/12-ből) – vagyis csak a rabbiknak van joguk dönteni a törvényi kérdésekben, nem pedig egy természetfeletti hangnak vagy akár egy közvetlen kinyilatkoztatásnak.

Jehosua rabbit az utókor úgy tartja számon, mint aki mindig készen áll a válaszra és mint a zsidó szellemesség és bölcsesség képviselője. Mondásai és tanításai közé tartoznak többek között:

• „Miért könnyű egy férfit meggyőzni és miért nehéz egy nőt?” A férfit földből teremtették, amely könnyen feloldódik a vízben, de a nőt csontból teremtették, amelyre nem hat a víz.
• „Senki sem győzött le engem, csak egy asszony, egy fiú és egy fiatal lány”[30].

Íme:

Hogyan győzött le engem az asszony?

Egyszer egy bizonyos fogadóban szálltam meg és a fogadósnő babot készített nekem. Az első napon megettem az egészet és nem hagytam semmit a tányéromon, bár az illemtan szerint illik valamit a tányéron hagyni. A második napon ismét megettem az egészet és nem hagytam semmit a tányéromon. A harmadik napon a fogadósnő túlsózta a babot, így az ehetetlen lett. Amint megkóstoltam, azonnal elhúztam a kezemet tőle. Azt mondta nekem: „Rabbi, miért nem eszel babot, mint az előző napokon?” Nem akartam megsérteni, ezért azt mondtam neki: „Már ettem napközben.” Erre ő azt válaszolta: „Vissza kellett volna venned a kezed a kenyérről és helyet hagyni egy kis babnak.” Aztán így szólt hozzám: „Rabbi, talán az első napokban nem hagytál ételt a tányérodon, ezért ma marad étel a tányérodon. Hát nem ezt mondták a bölcsek: Nem kell maradékot hagyni a fazékban, de az étkezési illem szabályai szerint maradékot kell hagyni a tányéron.”

Ez az az eset, amikor egy asszony felülkerekedett Rabbi Jehosua ben Chananjá-n.

Hogyan győzött le engem a fiú?

Egyszer az ösvényen sétáltam és láttam egy kisfiút ülni a kereszteződésben. Megkérdeztem tőle: Melyik úton kell mennünk, hogy eljussunk a városba? Ő azt válaszolta: Ez az út rövid és hosszú, az a másik pedig hosszú és rövid. A rövid és hosszú ösvényen indultam el. Amikor a városhoz közeledtem, láttam, hogy kertek és gyümölcsösök veszik körül és nem tudtam, melyik ösvény vezet át rajtuk a városba. Visszamentem és újra találkoztam a fiúval és azt mondtam neki: Fiam, nem azt mondtad nekem, hogy ez az út rövid? Ő azt válaszolta: Nem mondtam neked, hogy hosszú is? Megcsókoltam a fejét és azt mondtam neki: Boldog vagy Izrael, mert mindannyian rendkívül bölcsek vagytok, az öregektől a fiatalokig.

Hogyan győzött le engem a fiatal lány?

Egyszer sétáltam az ösvényen, amely egy mezőn vezetett át. Egy fiatal lány azt mondta nekem: „Rabbi, ez nem mező? Nem szabad a mezőn sétálni, hogy ne károsítsuk a növényeket.” Azt kérdeztem tőle: „Ez nem egy kitaposott ösvény a mezőn, amelyen szabad sétálni?” Ő azt válaszolta: „Az olyan csavargók, mint te, taposták ki. Más szóval, korábban tilos volt átmenni ezen a mezőn és csak olyan embereknek köszönhető, mint te, akik nem vettek tudomást a tilalomról, hogy ösvényt vágtak rajta.”

Így a fiatal lány vitában legyőzte Rabbi Jehosua ben Chananjá-t.

Halál és örökség

Mesélik, hogy amikor Jehosua rabbi halálán volt, az ágya körül álló tudósok gyászoltak és azt mondták: „Hogyan fogjuk megvédeni magunkat a hitetlenekkel szemben?” Halála után Jehosua jelentőségét a következő szavakkal méltatták: „Amióta Jehosua rabbi meghalt, a jó tanácsok megszűntek Izraelben”[31].

Temetkezési hely

Rabbi Chaim Vital (kb. 1570) könyvében, a „Shaar HaGilgulim”-ban először említi Rabbi Jehosua nevét, valamint Rabbi Jehosua temetkezési helyét a régi zsidó temetőben Cfátban:

„Cfát városában van egy zsidó temető, amelyben egy épület áll, és a tetején egy magas, kör alakú kupola, amely egyfajta barlanghoz hasonlít, és az épület északi részén egy kis nyílás nyílik egy barlangra és a hiedelem szerint ebben a barlangban van eltemetve Hosea ben Bari, de ez nem így van, hanem Rabbi Jehosua van ott eltemetve, a Tana, de az emberek tévedtek, és Hoseának nevezték.”

Jehosua halála után nem sokkal béketeremtő szelleme átadta helyét az erőszakos fellépést kedvelő férfiaknak. A messianisztikus vezető, Simon Bar Kochba felkelést szított Róma ellen, amelyet Jehosua legbefolyásosabb tanítványa, Akiva rabbi lelkesen üdvözölt. A lázadás tragikus véget ért, több mint 100 000 zsidó életét követelte és a zsidókat kitiltották Jeruzsálemből. Az, hogy ilyen lázadásra korábban nem került sor, sokak szerint Jehosua rabbi befolyásának köszönhető.

 

Jochanan ben Zakkai, II. Gamáliel, Jehosua ben Chananja és Akiva rabbik munkássága a következő két évezredre meghatározta a rabbinikus judaizmus irányvonalát. Egy olyan válsághelyzettel szembesülve, amelyben a jeruzsálemi Templom lerombolása a zsidó vallási élet fizikai és szellemi központját is megsemmisítette, elfogadták Hillel rugalmas és széles látókörű elveit és elutasították Sammai szigorú törvénykezését, olyan hagyományt teremtve, amely üdvözli a vitát és tolerálja a vélemények széles skáláját, mint autentikusan zsidót. Az, hogy a judaizmus nemcsak túlélni tudott, hanem egy gazdag és sokszínű szellemi hagyományt is létre tudott hozni – a keresztény és a muszlim civilizáció viszonylag ellenséges környezete ellenére -, Jehosua rabbi és kollégái, valamint tanítványai bölcsességét és inspirációját bizonyítja.

 

 

Jegyzetek

[1] Ma’as. Sh. 9. v.

[2] Av. ii. 8

[3] Tosef., Sotah, vége; B. B. 60b

[4] Szotá iii. 4, 21b; Jer. Szotá 21b

[5] Av. ii. 11

[6] Gen. R. lxx; Préd. R. i. 8; Kid. 31a

[7] Jer. Ber. 7d

[8] R. H. 25a; Jer. R. H. 58b

[9] Ber. 28a

[10] Sanh. 90b

[11] Gen. R. xx.

[12] Hor. 10a

[13] Mek., Jitró, Bachodes, 10; Sifre, Deut. 32

[14] Gittin 83a; Jér. Git. 50a

[15] Gen. R. lxiv., vége

[16] Tosef., ‘Eduy. iii. 13; Zeb. 113a

[17] Gen. R. x.

[18] ib. lxxviii., kezdet; Lam. R. iii. 21

[19] Gen. R. xxviii.; Eccl. R. xii. 5

[20] Pesiḳ. R. 21

[21] Ḥul. 59b, 60a

[22] ibid. 60a

[23] Ta’an. on Ned. 50b

[24] Hagigah 5b

[25] Bek. 8b és köv.

[26] Tosef., Sanh. xiii. 2; vö. Sanh. 105a

[27] Pes. 68b; Betsah 15b

[28] Lev. R. xxxiv.; Rút R. ad loc.

[29] B.T., B.M. 59a–b

[30] Er. 53b

[31] Baraita, Sotah, vége