E heti szidránk a Vájákhél-P’kudé, melynek elején Mózes egybegyűjti a zsidó népet és a következőt mondja nekik:

„Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon legyen számotokra szent szombati nyugalom, legyen szombati nyugalom az Ö-valóval…” (2Móz. 35. 2.)

Rögtön ezután következik a Tóra leírása arról, hogy milyen kötelességek szükségesek a Szentély felépítéséhez, a zsidó vallás egyetlen, legszentebb épületének elkészítéséhez. Ebben a hetiszakaszban hasznos és részletekbe menő leírását találjuk a Miskánnak, vagyis a pusztai szentélynek. Miért kezeli a Tóra annyira egybetartozónak a Szentélyt és a Sábbát, vagyis a szombat szentségét?

Azért tárgyalja olyan közelállónak a szombatot és a Szentélyt, mert valójában egyek és azonosak. Mindkettő köteléket képez egy transzcendentális dimenzióhoz. A zsidó nép kétezer éves száműzetése alatt, amely megszentelt Templomának lerombolásával kezdődött, a szombat szolgált Szentély gyanánt; egy olyan jelenség volt, amelyben meglelték a lehetőségét annak, hogy a Tóra értékeihez meneküljenek a gyakran ellenséges világból. Nem hiába mondják, Áchád Há’ám[1] is leírta: „Ahogy a zsidók megtartották a szombatot, a szombat is megtartotta a zsidókat.” A szombat és a Templom közötti kapcsolat sokkal mélyebb. A fenti idézetből világosan megtudjuk, hogy a Tóra szombaton tilt mindenfajta „m’láchát”, vagyis munkát, ami a szombat megszentségtelenítésének számítana. A Talmud Sábbát traktátusa 73a kifejti, a Tóra együtt foglalkozik a szombattal és a Szentéllyel, azért, hogy arra tanítson bennünket, mindazok a munkálatok, amiket a Szentély elkészítéséhez végeztek, ugyanúgy tiltott munkálatok voltak, mint amelyek elvégzése tilos szombaton.

A Kabbala ezt a kapcsolatot a következőképpen fejti ki: minthogy az Ö-való hat nap alatt teremtette a világot és a hetedik napon megpihent, a mi törekvésünkben, hogy hasonlatossá váljunk az Ö-valóhoz, megtalálható, vagyis ugyanúgy kell pihennünk a hét hetedik napján, mint Neki. Ebből következik, hogy kis, szűkebb világunk teremtése ugyanaz, mint a Szentély felállításának kötelezettsége, mindez pontosan megfelel azoknak a cselekedeteknek, amelyeket az Ö-való véghez vitt a világ teremtése folyamán.

Azok a tevékenységek, amiket „m’láchának”, azaz munkának nevezünk, nagyban különböznek a „munka” világias felfogásától. Szombaton nem tartózkodunk mindenfajta „erőfeszítéstől”, ezzel szemben tartózkodunk mindenféle „alkotó tevékenységtől”. A tanulság világos. Szombaton tartózkodunk mindenfajta létrehozó munkától, az Ö-való, akihez megpróbálunk hasonlatossá válni, nem dolgozott a világ teremtésén a hetedik napon.

Szombaton mi mindannyian királyok vagyunk. Előnyeit élvezzük mindannak a szellemiségnek, ami áthatja a szombati napot és megvalósítjuk szellemi céljainkat, amelyek kifejezést nyernek az imádkozásban, a Tóra-tanulásban, az ünnepélyes étkezések által, valamint azzal az idővel, amelyet családunkkal és barátainkkal töltünk.

A fentiekkel kapcsolatban idézzük a Midrás egy gondolatát: amikor a zsidó nép összegyűlt a Szináj-hegy lábánál, azért, hogy a hegyen Mózes átvegye a Tórát, amelyben az Ö-való elmondta nekik, hogy az „eljövendő világ” lesz a jutalmuk, ha megtartják a parancsolatokat. A zsidó nép így válaszolt az Ö-valónak:

„Hogyan tudhatjuk meg, hogy az az „eljövendő világ” olyan nagy, hogy mi mindannyian elférünk benne? Kaphatnánk-e egy rövid bepillantást, hogy ez a jutalom megéri-e a fáradozást? Az Ö-való nem haragudott meg ezt hallván, hanem így válaszolt: Az „eljövendő világ” az a hely, ahol ti a tiszta és felhőtlen örömet megtapasztalhatjátok, mindazt, amit az Ö-való nyújtani tud nektek. I-ten így folytatta: küldeni fogok számotokra az „eljövendő világról” egy mintát, hogy megismerhessétek. Ez lesz a Sábbát, a szombat.”

Ily módon bölcseink ezt mondták, a Sábbát jelentése: egyfajta bepillantás az „eljövendő világba” a földön.

Ebből láthatjuk, hogy milyen tiszta és kívánatos az „eljövendő világ” és ez alapján bepillanthatunk, tapasztalatot nyerhetünk mindarról, amit a szombat jelent számunkra, tehát megtapasztalhatjuk mindazt, amit az „eljövendő világban” tapasztalni fogunk.

E heti szombatunk különleges, hiszen jelzi számunkra, hogy hamarosan beköszönt Niszán a tavasz hónapja, melyben nemcsak a tavaszt köszöntjük, hanem Peszáchot, a Szabadság ünnepét is. A Sábbát háChódes (a hónap szombatja) az a szombat, amely közvetlenül Niszán hónap elseje (Ros Chódes) elé esik, vagy éppen egybeesik azzal. Ez az utolsó a Peszáchot megelőző négy különleges szombat sorában. Ezen a napon emlékezünk meg arról, hogy az Ö-való Egyiptomban, még a szabadulás előtt, kijelölte Niszánt a „hónapok fejeként”.

A héber chódes (hónap) és a chádás (új) szó ugyanabból a gyökből ered. Ez nem véletlen. A zsidó népet sokszor hasonlítják a holdhoz: a hold néha teljesen eltűnik az égről. Sötét van és úgy tűnik, nincs tovább. De pontosan ebben a pillanatban kezdődik az új ciklus. Sábbát háChódes üzenete az, hogy soha nem késő újrakezdeni. A holdnak nincs saját fénye, a napot tükrözi vissza. A tanítás szerint mi is akkor ragyogunk a legjobban, ha képesek vagyunk befogadni és továbbadni a magasabb, isteni fényt.

 

Jegyzet

[1] Áchád Há’ám eredeti nevén Áser Hirsch Ginzberg (1856–1927) neves esszéíró és gondolkodó volt, a kulturális cionizmus atyja és megteremtője.