Élhetünk bárhol a világon, különböző országokban, különböző szokásokat követve, de zsidóként mégis egy közös nyelvet beszélünk, közös utat követünk és járunk be. Azt a nyelvet, amire a Tóra tanít meg bennünket, azt az utat, amit a Tóra jelöl ki és határoz meg számunkra!

Ötven nappal Pészách után köszönt ránk Sávuot, a tóraadás ünnepe.

A gálutban sziván hónap hatodikán és hetedikén ünnepeljük, míg Izraelben csupán egy napon: sziván hatodikán. A szó heteket jelent, mely mezőgazdasági vonatkozásra utal, az árpa aratásával kezdődik és a búza aratásával ér véget, és mint azt már nagyon jól tudjuk, ezek az ómerszámlálás napjai. Sávuot ünnepének több elnevezése is van:

Hág hábikurim   

         

A Tóra írja: „a zsengék napján is, midőn bemutattok új lisztáldozatot az Ö-rökkévalónak, heteitek ünnepén…”. (4Mózes 28,26)

Ezen a napon a jeruzsálemi Szentély fennállásának idejében a Tóra által Izrael földjének gazdagságát jelző hétféle gyümölcsöt és termést vittek a Szentélybe, ahol a papoknak és a földdel nem rendelkezőknek adták. Ezek a gyümölcsök és termések: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya elejét, egy felvonulás keretében a Szentélybe vitték, A zsengék ünnepén mutatták be az új kenyeret is a Szentélyben, hálát adva az Ö-rökkévalónak a kenyérért és az életért. (3Mózes 23,27)

 

Hág hákácir

Az aratás ünnepének is nevezzük Sávuotot, mint ahogy azt már említettem, ekkor fejeződik be az aratás Izraelben, és ezt kísérte az új kenyerek bemutatása. A Talmud az ünnepet egyszerűen „csak” gyülekezésnek, zárásnak (áceret) nevezi, mivel ez az ünnep lezárja pészách napjait, melynek végső célja a Tóra adása volt.

Egy nép pusztán a szabadság adományával még nem nép, kellenek törvények, szabályok, ahogy a Talmud is írja:

„a Színáji kinyilatkoztatás napja épp oly jelentős, mint a teremtés napja, mert az erkölcsi törvény létesülése nélkül az anyagi világ teremtése tökéletlen, sőt értelmetlen lenne.” (Sábát 88a.)

A sávuot szó azonban jelenthet esküket is, mert két eskü is kötődik e naphoz. Az egyiket a zsidó nép tette a kinyilatkoztatást hallván: „Megtartjuk és meghallgatjuk” (2Mózes 24,7) A másik esküt maga az Ö-rökkévaló tette: „és ti lesztek számomra a papok birodalma és megszentelt nép!”(2Mózes 19,6)

Az ünnep talán legismertebb elnevezését hagytam a „legvégére”, ezzel is mintegy érzékeltetve fontosságát! Z’mán mátán Toráténu, a tóraadás ideje. A tóraadás ünnepe. A hagyomány szerint ekkor kapta a zsidóság az Írott Tant – a Tórát – és a Szóbeli Tant – a Talmudot – az Ö-rökkévalótól, mely akkor és most is meghatározta a zsidó nép sorsát. Akkor és ott azonban csak a Tóra adása történt meg, az elfogadás és az „elsajátítás” azóta is folyamatos.

Az ünnep hagyományai, szokásai is a Tóra, a Tóra adásának körülményei, tanításai körül forognak. Az ünnepi tóraolvasás Mózes második könyvének huszadik fejezete. Ebben a szakaszban található a Tízparancsolat. Míg állt a Szentély, addig a kohaniták minden nap felolvasták a Tízparancsolatot és a Smá Izráelt a hozzá tartozó fejezetekkel együtt. A Szentély lerombolása után bölcseink elrendelték, hogy a templomokban minden nap olvassák fel a Tízparancsolatot. Szokás, hogy a hölgyek is elmennek a zsinagógába meghallgatni a tóraolvasást.

Ünnep bejövetele előtt szokás némely közösségben az éjjelt virrasztással és tanulással tölteni, tikunt tartani, mert a hagyomány szerint a nép aludt a kinyilatkoztatás előtti éjjelen, nem értették meg a nap jelentőségét. A virrasztásra és tanulásra egy külön könyvet is szerkesztettek, a címe Tikkun lél Sávuot, azaz Sávuot éjszakájának önjavító könyve. Részletek a Szentírásból, a Talmudból, a Zóhárból és különböző vallási költemények (pijutok) szerepelnek benne. A tikunnal e sajnálatos tényen próbálunk javítani. Egy kifejezés még eszünkbe juthat a tikunról, ez pedig a tikun háolám, azaz a világ jobbá tétele, „javítása”.

A zsinagógát még ünnep előtt szokás zöld ágakkal, lombokkal, virágokkal díszíteni, mert a Szináj-hegy is virágba borult annak idején, a Tóra adásának alkalmából.

Más magyarázat szerint a virágok és zöldek látványa oly kedves a szemnek, mint a Tóra szavai a szívnek! Több helyen szokás, hogy füvet szórnak szét a templomokban.

 

A magyarázat szerint Mózes ádár 7-én született és három hónapig volt elrejtve a Nílusban a sás között, egészen sziván hónap 7-ig. Az elszórt fű a zsinagógákban erre a sásra emlékeztet bennünket.

 

 

Sávuot második napján olvassuk Rut könyvét, azaz a Megilát Rutot. Az árpa aratásának idején játszódó idilli történetben igen fontos dolgokról esik szó. Rut volt az a nő, aki önként magára vette a zsidóság törvényeit, lett gér cedek, azaz igaz betért.

Gyönyörű mondatot fogalmaz meg anyósa Naomi felé:

„Amerre mész, megyek én is, ahol majd lakozol, lakozom én is. A te néped az én népem, a te I-stened az én I-stenem:” (Rut I/16.)

Rut nevének számértéke 606. Neve utal arra, hogy a zsidó nép a szináji kinyilatkoztatáskor 606 parancsolatot kapott, mivel hét parancsolatot akkor is be kellett már tartaniuk, amikor még nem kapták meg a Tórát. Noé fiainak hét törvénye, melyek annyira fontosak, hogy mindenkinek be kell azokat tartania vallási hovatartozás nélkül! A hét törvény pedig a bálványimádás tiltása, az I-stenkáromlás tilalma, ne ölj, ne egyél élő állatból kivágott részt, ne lopj, ne köss tiltott házasságot és ne létesíts tiltott kapcsolatot, valamint a bíróságok alapításának törvénye.

A Megilát Rutban olvashatunk még a szegényeken, özvegyeken és idegeneken való segítésről és örvendeztetésről. A rászorulók támogatása egyik alappillére a világnak. „Három dolgon áll a világ: a Tórán, az I-stenszolgálaton és a szegények megsegítésén” – olvashatjuk a Pirké Ávotban, az Atyák bölcs tanításaiban. Szerepel benne Dávid király családfája is. A hagyomány szerint Dávid sávuotkor született és halt meg. Vannak közösségek, ahol rá emlékezve 150 gyertyát gyújtanak meg és zsoltárokat olvasnak.

 

Bát micvá

Ekkor szokás tartani a lányok felnőtté avatási ünnepségét, a bát micvát is. Míg a fiúknál a bár micvá ünnepségek időpontjai úgymond egyéniek, mint tudjuk, 13 év plusz egy nap, addig a lányoknál ezt közösen sávuotkor szokás tartani.

Bát micvá magyarul a parancsolat, vagy másképp fogalmazva, a kötelesség lánya. Bát micvá a tizenkettedik életévének betöltése után lesz a kislányból, bármiféle szertartástól függetlenül. Ez a kifejezés tulajdonképpen azt jelenti, hogy a kislány, „szigorúan” vallási értelemben, nagykorúvá lett. Immáron felelősséggel tartozik a felnőtt embereknek szóló 613 parancsból a micvot lo táászé, azaz a tiltó, szó szerint ne tedd parancsok betartásáért, melyekből 365 adatott a Talmud (Mákot 23b) szerint.

„Minden vallási parancs, mely időhöz van kötve, a férfiakra nézve kötelező és a nőkre nem, de minden vallási tilalom férfiakat és nőket egyaránt kötelez…” olvashatjuk szintén a Talmudban (Kidusin 29a).

Ugyancsak a Talmud, a Sábát traktátusában (Sábát 31b) olvassuk, hogy a 248 tevőleges, tehát cselekvő parancs, micvot ászé közül csak hármat köteles megtartani.

E három parancs pedig a következő:

• hádlákát nérot, a szombati és az ünnepi gyertyák meggyújtása
• chálá, a tésztából vett olajbogyónyi mennyiség vétele és tűzbe dobása
• nidá, a rituális fürdőben, a mikvében való megmerítkezés.

A tórai cselekvő parancsok (midorájtá) közül tehát ezért a három parancsért tartozik felelősséggel a felnőtt leány, míg a bölcseinktől kapott rabbinikus parancsokból (midrábbánán) az időhöz kötött parancsok, micvot seházmán grámá teljesítése alól fel van mentve, mivel a nők elsődleges feladata a hagyomány szerint a gyermekek nevelése és a háztartás vezetése. Természetesen kivételek itt is vannak! Például a purimi megilá, azaz Eszter könyve felolvasásának meghallgatása vagy a macesz fogyasztása a széder estén.

A bibliai időkben a lányok általában hároméves koruk körül kapcsolódtak be a háztartás vezetésébe, segítésébe, az otthoni munkákba. Férjhezmenetelükig, ami a talmudi időkben a 12 éves kort jelentette, a szülőkkel éltek. Tehát maga a férjhezmenetel volt a nagykorúság kezdete, hiszen az esküvőig az apa rendelkezett a lánya felett, olvashatjuk a Talmud Kidusin 48b lapján.