Jeruzsálem napja
Jeruzsálem hatnapos háborúban történt egyesítése, sőt Izrael Állam kikiáltása előtt volt néhány, mára jobbára feledésbe merült kezdeményezés egy Jeruzsálem nap kijelölésére részben magánemberek, részben szervezetek és állami intézmények által. A javaslatok különböző dátumokra vonatkoztak, mint például ijár hó 19, tamuz 23, elul 25 vagy adar 12.
A Jeruzsálem nap kifejezés szerepel a 137. zsoltár 7. sorában: Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, akik azt mondták: dúljátok, dúljátok az alapig benne! Azt gondolhatnánk az Edóm fiai szókapcsolat miatt – mivel a rómaiakat szokás így nevezni –, hogy a második szentély elpusztításáról van szó. Ez a zsoltár azonban egyértelműen az első szentély pusztulását követő babiloni fogságról emlékezik meg. Legismertebb, 5. sora az esküvőkön is elhangzó fogadalom: Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom! A leírtakból – ha másként nem, a sorok között olvasva – kitűnik, hogy a fogság idején Jeruzsálem napjáról gyásznapként emlékeztek meg.
Több, mint kétezerötszáz évvel később, 1946. július 22-én (tamuz hó 23-án) hatalmas robbanás rengette meg Jeruzsálemet: az Ecel szervezet felrobbantotta a King David Hotel déli szárnyát, ahol a mandatárius brit katonai parancsnokság székelt. A tejeskannákban becsempészett robbanóanyag nem csak az épületben okozott károkat, hanem 91 ember (többségükben britek és arabok, valamint 17 zsidó) halálát okozta. Az eset, azon túlmenően, hogy szakadáshoz vezetett a zsidó földalatti szervezetek között, széleskörű felháborodást váltott ki. A héber nyelvű sajtó Jeruzsálem napjaként emlékezett meg a robbantásról és áldozatairól.
1948. február 22, azaz adar hó 12. újabb fájdalmas esemény feletti gyászban egyesítette a jisuv lakosságát. Azon a napon reggel fél hétkor három, robbanóanyaggal megrakott teherautó állt meg Jeruzsálem központjában, a Ben Jehuda utcán. A sofőrök – dezertált brit katonák – sietve távoztak a helyszínről. Az arab terroristák által szervezett robbantásban 49-en a helyszínen életüket vesztették, kilencen később haltak bele sérüléseikbe. A merénylet után az országos rádióadásban egész napos összeállítást szenteltek az áldozatok emlékének Jeruzsálem nap címmel.
Az állam kikiáltása után született néhány kezdeményezés Jeruzsálem nap kijelölésére, főként azért, hogy hangsúlyozzák: a zsidó nép örök fővárosának tekinti, szemben a nemzetközi státuszt indítványozó álláspontokkal. A Beitar mozgalom például 1948 októberében rendezett összejövetelt gazdag programokkal tagjai számára. David Ben-Gurion miniszterelnök a Bibliakutató Társasággal egyeztetve elul hó 25-ét javasolta, azt a napot, amelyen a hagyomány szerint befejeződött a városfal építése[2]. Egy másik kezdeményezés a helyi önkormányzat részéről a „Jeruzsálemi folyosó napja” megünneplése volt annak emlékére, hogy 1950-ben, pészach félünnepén a környékről érkező gyerekek az izraeli rendőrség motorosainak kíséretében utaztak a városba, ahol a helyi ifjakkal együtt vonultak fel. Aztán öt évvel az állam megalakulása után első ízben jelölt ki hivatalos állami szerv Jeruzsálem napot: ijár hó 19-ét. Ezen a napon esett el az óváros zsidó negyede a függetlenségi háborúban. A megemlékezés eseményeinek középpontjában a Cion-hegy állt.
A fiatal állam egyéb, ünnepségek és események létrehozására irányuló kezdeményezéseihez hasonlóan a Jeruzsálem nap ötlete is elhalványult az évek során. Csak egy maroknyi ember ünnepelte, többek között az óvárosból elüldözöttek vagy a Cherut mozgalom[3] veteránjai. Kelet-Jeruzsálem felszabadítása az 1967-es háborúban[4] átalakította az emléknapot a város egyesítésének ünnepévé, és azóta is így tartjuk számon.
Jegyzetek
[1] 122. zsoltár 7.
[2] És befejeződött a fal elul huszonötödikén, ötvenkét nap múlva. (Nechemja 6. 15).
[3] Menachem Begin által alapított jobboldali cionista mozgalom.
[4] A zsidó naptár szerint 5727. ijár hó 28-án.
