Ez az írás egy podcast része. A teljes felvételen[1] szó esik Bollywood híres zsidó színésznőiről és arról, miért nem helyi hölgyek közül kerültek ki a sztárok (a hindu és az iszlám vallás szigorú törvényeinek ismeretében könnyen kitalálható), valamint röviden Brit India történelméről. Az alábbiakban egy érdekes történetet írunk le, amelynek megértéséhez nem feltétlen szükséges az említett részletek kifejtése.

Az Indiában élő mintegy hatezer fős bagdadi zsidó közösség[2] tehetős emberekből áll; tagjai nagyban hozzájárultak a gazdaság, az oktatás és a tömegkommunikáció fejlődéséhez. Akik elhagyták közülük Indiát, nem Izraelbe költöztek, hanem általában angol nyelvterületre: Angliába, az Egyesült Államokba, Kanadába vagy Ausztráliába.

Mellettük több zsidó közösség él Indiában, köztük a legnagyobb létszámú, kb. 25 ezer főt számláló a B’nei Israel. A bagdadiak régebben támogatták őket, de nem házasodtak egymással, és kölcsönösen tartották a távolságot. Jóval kisebb – mintegy 2500 fős –, magukat zsidóknak valló csoport a kocsiniké; ők az ország délnyugati részén, Cochin térségében élnek. Hitük szerint Salamon király leszármazottjai, de erre vonatkozó bizonyítékot nem tudnak felmutatni. Nem ez az egyetlen ellenőrizhetetlen állítás.

A legrégibb csoport a jemeni zsidóké, ők kb. a második-harmadik századra datálják Indiába érkezésüket. Egy további közösséghez olyanok tartoznak, akik felvették a zsidó vallást. Közülük többen arról panaszkodnak, hogy más közösséghez tartozók kételkednek a zsidóságukban, ezért például nem hívják fel őket a Tórához. Élnek itt továbbá a Spanyolországból 1492-ben kiűzött zsidók leszármazottjai, és még velük sem teljes a kép.

A holokauszt után Indiában telepedett le jónéhány európai túlélő, akik próbáltak ifjúsági cionista mozgalmakat létrehozni és működtetni. Tevékenykedett a Jewish Agency is, és sikerült a különböző közösségekhez tartozók közül többeket alijára ösztönözni. Nincs mit szépíteni: ez volt az egyik legrosszabbul sikerült akció. Az ötlet eredetileg az volt, hogy önálló mezőgazdasági falvakban helyezik el a bevándorlókat. Azt azonban figyelmen kívül hagyták, hogy az a fajta munka, amit az Európából bevándorolt idealisták nagy lendülettel és lelkesedéssel végeztek, Indiában egy külön kaszt feladata. Azok viszont, akiket Beer Seván lakónegyedekbe költöztettek, diszkriminációról panaszkodtak. A gyerekeket hónapokig nem íratták be iskolába, akik tanultak, azok keresztény misszionáriusok intézeteibe jártak. Akadtak, akiket kibucokba költöztettek. Itt eleve probléma volt, hogy az indiai zsidók hagyományőrzők voltak, ami nem egyezett a kibucok szabad életmódjával. Emellett továbbra is bajuk volt a fizikai munkával, hiszen Indiában szinte kivétel nélkül tisztviselőként dolgoztak, így az ígéret földje egyhamar a tövisek, kövek és a számukra idegen fizikai munka országává változott a szemükben. Így történt, hogy 1951-ben ezek az új bevándorlók robbantották ki az első csoportos társadalmi tiltakozást, azt állítva, hogy bőrszínük miatt hátrányos megkülönböztetésben van részük, ezért követelik, hogy vigyék őket vissza hazájukba. Beadványaikat a Jewish Agency-n kívül eljuttatták Izrael államelnökéhez, az indiai miniszterelnöki hivatalhoz és az ENSz-hez. A Kneszet rendkívüli napirendi pontként foglalkozott a kérdéssel. David Ben-Gurion miniszterelnök aggódott, hogy az időközben tüntetéseket szervezett csoport tagjai beváltják fenyegetésüket és éhségsztrájkba kezdenek, ezért 1952. március végén több mint 130 bevándorló követelését teljesítették.

Lezárulhat így ez a történet? Persze, hogy nem. Alig telt el néhány hónap, és sokan az Indiába visszatértek közül újabb levelet küldtek Ben-Gurionnak. Indokban nem volt hiány: nem találják a helyüket, távollétükben megváltoztak az Indiában maradt közösségek; aztán voltak, akik csakis szüleik kényszerének engedve hagyták el Izraelt, úgyhogy kérték, vigyék vissza őket.

Megtörtént.

A tanulság sokféle lehet, de a legfőbb mégis az, hogy a zsidók számára mindig nyitva áll az Izraelbe vezető út.

 

Jegyzetek:

[1] https://www.youtube.com/watch?v=78kZSAZlGkA

[2] A XVIII. század második felében érkeztek Indiába.