A Bál táschit (ne pusztíts) elve a modern környezetvédelmi etika és a tudatos fogyasztás zsidó gyökere. Bár a Tóra konkrétan a gyümölcsfák kivágását tiltja meg háború idején, a talmudi bölcsek és a későbbi rabbinikus tekintélyek ebből az egyetlen mondatból egy egyetemes, az egész életünkre kiterjedő spirituális és gyakorlati törvényrendszert bontottak ki.

A Softim szakaszban ezt olvassuk:

„Ha ostromolsz egy várost hosszú időn át, harcolván ellene, hogy bevedd azt, ne pusztítsd el fáját, fejszét emelvén rá, mert ehetsz róla, de ki ne vágd azt, mert ember-e a mező fája, hogy ostrom alá jusson előtted?” (5Móz. 20. 19).

A Tóra logikája lenyűgöző. A háború a pusztításról szól. A katonák fát vágnak ki, hogy ostromgépeket építsenek, vagy hogy megfosszák az ellenséget a nyersanyagoktól. A Tóra azonban azt mondja: még a legvéresebb konfliktus közepén is kell lennie egy határnak. A gyümölcsfa nem vett részt a háborúban. Nem az ellenséged. A fa az életet, a jövőt, a táplálékot képviseli, amelyre a háború után is szükség lesz – mindkét félnek.

Rási, a neves középkori kommentátor szerint a mondat valójában egy kérdés:

„Talán olyan az erdő fája, mint az ember, hogy el tudna bújni előled az ostromlott várban?”

Mivel a fa védtelen és ártatlan, a pusztítása indokolatlan kegyetlenség.

A Talmud bölcsei (Bává kámá 91b, Sábbát 67b, Sábbát 140b,) rávilágítanak, hogy a Bál táschit nem korlátozódik a fákra. Ez egy általános tilalom minden olyan dolog elpusztítására, vagy elpazarlására, amely hasznos lehet az emberiség számára.

A Bál táschit megszegésének minősül:

• Étel kidobása: ha ehető ételt hagyunk megromlani, vagy feleslegesen pazaroljuk az élelmiszert.
• Tárgyak rongálása: ruhák elszakítása dühből, bútorok vagy eszközök szándékos tönkretétele.
• Erőforrások pazarlása: a víz, az energia vagy az üzemanyag indokolatlan, felelőtlen fogyasztása.

A zsidó jog, a Háláchá szerint, aki dühében összetör egy edényt vagy széttép egy ruhát, azt úgy kell tekinteni, mintha bálványimádást követett volna el. Miért? Mert a düh pillanatában az ember elveszíti a kontrollt a tettei felett, és a saját egóját, indulatait teszi meg istenévé, miközben elpusztítja azt a jót, amit a Teremtő adott neki.

A zsidó misztika és a chászid filozófia mélyebbre ás. Miért olyan nagy bűn a pazarlás, ha a saját pénzemen vettem a tárgyat? Ha megvettem egy kenyeret, miért ne dobhatnám ki, ha úgy tartja kedvem?

A Széfer háChinuch[1] azt írja, hogy a jámbor ember annyira szereti a békét és a jót, hogy még egy mustármagot sem képes elpazarolni. Elszomorodik, ha bármilyen pusztítást lát a világban.

Ennek oka a tulajdonjog spirituális megértése. A Zsoltárok könyvében olvassuk:

„Az Örökkévalóé a föld és teljessége, a világ és a benne – lakók.” (24. 1)

Mi nem tulajdonosai vagyunk a földi javaknak, hanem „gondnokai”. Amikor I-ten anyagi javakat ad a kezünkbe – ételt, pénzt, házat, ruhát –, azzal a feltétellel adja, hogy azokat a világ jobbítására (Tikkun Olám), szent célokra és az élet fenntartására használjuk. A pazarlás valójában hálátlanság: azt üzeni a Teremtőnek, hogy nem tiszteljük az Ajándékozót és az ajándékát.

Ahogy a hetiszakasz többi része, a Bál táschit is lefordítható a belső, lelki életünkre. Ha tilos elpazarolni egy darab kenyeret vagy egy gyümölcsfát, mennyivel inkább tilos elpazarolni az emberi életet, az időt és a tehetséget!

Minden ember egyedi képességekkel, isteni szikrával lép be ebbe a világba.

• Amikor hagyjuk, hogy az időnk céltalanul, értéktelen dolgokkal teljen el, elpazaroljuk a legdrágább erőforrásunkat: az életidőt.
• Amikor elnyomjuk a képességeinket, mert félünk a kudarctól, vagy mert lusták vagyunk fejlődni, elpusztítjuk a saját belső „gyümölcsfánkat”.
• Amikor a düh, az irigység vagy a depresszió rombolja a lelkünket, belső Bál táschitot követünk el önmagunk ellen.

Elul hónapjában, amikor a belső leltárt készítjük Ros háSáná előtt, fel kell tennünk magunknak a kérdést: Vajon hány gyümölcsöző gondolatot, lehetőséget és kapcsolatot vágtunk ki az elmúlt évben feleslegesen? Mennyi energiát pazaroltunk el vitákra és felesleges aggodalmakra?

A Bál táschit arra tanít minket, hogy a spiritualitás a fizikai világ tiszteletével kezdődik. Nem léphetünk magasabb lelki szintekre, ha közben lábbal tiporjuk, pazaroljuk, vagy semmibe vesszük I-ten fizikai teremtményeit. A tudatos jelenlét, a hála és a mértékletesség a valódi kulcs a fenntartható és az I-tennek tetsző élethez.

 

Jegyzet:

[1] A barcelonai rabbi Áháron Hálévinek (XIII. sz.
közepe) tulajdonított mű.