Augusztus 15-án mutatta be a Kan11, az izraeli közszolgálati műsorszolgáltató a Lansky, a cionista gengszter című háromrészes sorozat első részét. Előzetesként az Israel hayom című lap terjedelmes írást közölt, ebből olvashatnak az alábbiakban részleteket.[1]
A zsidó családból származó Meyer Lansky (1902-1983) gyerekkorában került Amerikába a ma Fehéroroszországhoz tartozó Grodno (Hrodna) városából. Egyike volt azoknak, akik Las Vegast a szerencsejátékok városává tették, és akik gondoskodtak az illegális alkoholforgalmazásról a szesztilalom idején. Emellett lelkes cionista volt: Izrael Állam megalakulása előtt és fennállásának kezdeti éveiben szerepet vállalt a pénz- és fegyverszállításban. Persze, ahogy Avi Maor-Marzuk rendező mondja, nem szabad elfeledkezni arról, hogy gengszterként szörnyű dolgokat művelt. Erre a dilemmára épül a sorozat: rossz vagy jó zsidóról van szó? Hiszen egyrészt megszegte a nem vallásosok számára is ismerős Tízparancsolatot, másrészt segítette a cionistákat. Barátja, a szintén zsidó származású Bugsy (Benjamin) Siegel készpénzzel teli bőröndöket adott a Hagana[2] egyik ügynökének. Siegel pszichopata gyilkos volt, az adomány pedig nyilvánvalóan feketepénz. Adódik a kérdés: amikor államot akarsz létesíteni és éppen a túlélés a célod, van-e szaga a pénznek?

1970 nyarán az akkor 68 éves Lansky megérkezett Izraelbe. A visszatérési törvényre hivatkozva kijelentette, hogy ott akar megöregedni, és amikor eljön az ideje, a jeruzsálemi Olajfák hegyén szeretne pihenni nagyszülei mellett. A törvény azonban bűnözőkre nem vonatkozik automatikusan. Lansky több, mint két évet élt Herzlián és Tel-Avivban, sétáltatta a kutyáját, élte az életét többek között szerelmével, a ma 83 éves Zali de Toledoval, aki évtizedekkel később könyvet írt az általa rajongásig szeretett – és mellesleg kapcsolatuk idején második feleségével élő – férfiról[3]. A románc akkor szakadt meg, amikor Lansky-t kiadták az amerikai hatóságoknak. Bíróság elé állították, de miután nem tudták egyértelműen bizonyítani bűnösségét, kénytelenek voltak felmenteni a vádak alól. Miamiban halt meg rákbetegségben.

Zali története is megtöltene egy sorozatot. Isztambulban született, polgári zsidó családban. 17 évesen vett egy repülőjegyet Izraelbe, hogy meglátogassa a családját Haifán. Ottmaradt, megtanult héberül és férjhez ment. Hamar elvált, visszatért Törökországba, aztán egy év múlva már Jeruzsálemben volt. Onnan a tel-avivi Dan Hotelbe került felszolgálóként, ott találkozott élete szerelmével, aki már az első alkalommal igen jó benyomást tett rá.
Az akkori egész maffia úriemberekből állt – meséli Zali. Nem olyanok voltak, mint a mai suhancok, akik bombákkal dobálóznak. Meyer elmondta, hogy nekik köszönhetően a környékükön a zsidók mindig nyugodtan aludtak. Ma Amerikában ilyen erős emberekre vágynak. Ő már biztosan csoportokat szervezett volna az összes tüntető ellen, akik azt kiabálják, hogy „a folyótól a tengerig”, és megmutatta volna nekik, hol van a folyó. Annak idején, a harmincas évek végén a nácik erősek voltak, felvonulásokat tartottak New Yorkban, Lansky és társai meg rendszeresen móresre tanították őket. A tudatlanságot csak az erő riasztja vissza.

Arról a napról, amikor értesült szerelme haláláról, Zali így mesél: Általában feketében járok, akkor azonban sárga ruhát vettem fel. Kifestettem magam, elmentem dolgozni és azt mondtam magamnak: most azzal az erővel mész tovább, amit tőle kaptál…
Jegyzetek:
[1] A teljes cikk itt olvasható
[2] 1920-1948 között működő félkatonai cionista szervezet.
[3] They Called Him a Gangster: My Secret Life with Meyer Lansky, the Financial Genius Behind the Mafia, 2020.
