Ros ha’sana a judaizmus szerint az ember teremtésének napja. A történet – előzményeivel és következményeivel együtt – részletesen le van írva a Tóra első könyvének elején, egy sokak által lényegesnek tartott kérdésre azonban az Ószövetségben nem találunk választ: milyen nyelven szólalt meg Ádám és Éva. A kérdés talán gyerekesnek tűnik, Abdelfattah Kilito marokkói író (sz. Rabat, 1945. április 10.) mégis egy teljes könyvet szentelt a témának.
Nem túl gyakoriak az olyan tollforgatók, akik rendszeresen olvassák ókori szerzők műveit, és ezekből az anyagokból a kortárs olvasóknak szóló történeteket alkotnak. Abdelfattah Kilito éppen ebbe a kategóriába tartozik: tudós mesélő és esszéista, az arab és a francia kultúra kiváló ismerője. Tíz évvel ezelőtt jelent meg angolul, 2024-ben franciául Ádám nyelve című könyve, amelyet a Collège de France-ban 1990-ben tartott előadásaiból állított össze. A téma és feldolgozása azonban – ahogy az előszóban olvasható – mit sem vesztett aktualitásából.
A szerző azt a felvetést is vizsgálja, hogy vajon a paradicsomi diskurzus egy vagy több nyelven zajlott-e, és ezzel kérdések újabb sorát indítja el. Amennyiben Ádám nem egyetlen nyelvet beszélt volna, hanem mindegyiket, mert a soknyelvűség eleve része volt a teremtett világnak, akkor nem a félreértések, a bábeli szétszóratás és a kölcsönös elutasítás eszközei lennének a nyelvek. Egy további, talán a legironikusabb kérdés a tudás és az ízlelés kapcsolatát feszegeti. Kilito itt Roland Barthes francia filozófus (1915-1980) gondolatát idézve emlékeztet rá, hogy a „nyelv” szó egyszerre jelenti az ízlelés szervét – amellyel Ádám megkóstolta a tiltott gyümölcsöt – és a beszédet, amellyel a Teremtő megtanította az első embernek a dolgok neveit. Azokat a neveket, amelyekre az ember az isteni tilalom megszegése után már nem volt képes újból rátalálni.
Magyar nyelvű, jobbára komolytalan fejtegetéseket is lehet találni a témában. A rá jellemző szórakoztató, hivatkozásokkal teli írásaiban a nagytudású jogász és művelődéstörténész, Ráth-Végh István (1870-1959) az első emberrel, mint az első könyv szerzőjével foglalkozik[1]. XVII-XVIII. századi tudósok szerint Ádám írta nem csak az első könyvet, hanem további tizenegyet is. Azért, hogy a hölgyek se érezzék magukat hátrányos helyzetben, Éva is összehozott kettőt, nevezetesen egy evangéliumot és egy próféciákat tartalmazó művet. Hogy milyen betűket használtak? A vatikáni könyvtárban rátaláltak egy faragott oszlopra, amelyen Ádám alakja mellett szerepelt a „paradicsomi nyelv” ábécéje is. Egy olasz, egy angol és egy német tudós neki is látott a megfejtésének, csakhogy miután hárman háromféleképpen másolták le a betűket, nem jutottak közös nevezőre.
No és milyen nyelven születtek ezek a művek? Legtöbben a héberre szavaztak, viszont akadtak más elképzelések is. Nem hiányozhatott a magyar sem a feltételezett nyelvek közül. „Bizonyíték” is került: egy nyelvész Gida József eörkényi plébános írására hivatkozott, amely a Hasznos mulatságok 1837. évi 25. számában jelent meg, s ha nem is Ádám, de Mózes idejében feltétlen a magyar beszédet tartotta elterjedtnek, legalábbis Egyiptomban. Ezek után nem csodálkozhatunk, ha Ádám és utódai nyelveként más „kutatók” a dánt, svédet, franciát, flamandot vagy a németet jelölték meg. Az utóbbi feltevés szószólója D. G. Hasse volt, aki 1799-ben adta ki könyvét. Léon Gozlan francia regényíró (1803-1866) egy német filológusnak, aki előadását Hasse-re hivatkozva azzal fejezte be, hogy „az első emberpár a paradicsomban németül beszélt”, csak ennyit felelt: „Elhiszem. Ki is kergették őket…”
Jegyzet
[1] Ráth-Végh István: A könyv komédiája, Gondolat Kiadó, Bp. 1967.
