Az egymás iránti felelősségünk abból a felismerésből fakad, hogy egy család vagyunk.

Bizonyos értelemben a Tóra egész első könyve a testvéri cselszövések könyve, amelyben versengés, féltékenység és még gyilkosság is szerepel. Amikor Ábel véres, élettelen teste a földön fekszik egy magányos mezőn, I-ten Káint szólítja, és megkérdezi, vagy talán követeli: „Hol van a testvéred, Ábel?”. Káin cinikusan válaszol: „Én vagyok a testvérem őrzője”? A válasz természetesen egy harsány „IGEN!”. Valóban felelősek vagyunk testvéreinkért, közvetlen és tágabb családunkért.

Berésit könyvének különböző kritikus pontjain úgy tűnik, hogy ezt a leckét elfelejtették. Ördögi ciklusok játszódnak le újra és újra: még több gyűlölet, még több féltékenység. Még ha az erőszakot éppen, hogy el is kerüljük, az állandó fenyegetést jelent. József, aki testvérei haragjának áldozata volt, ezt a problémát a tudatalatti árnyékából a felszínre kényszeríti, és megrendezi azt a helyzetet, amelyben Jehuda, aki az ellene irányuló erőszak élére állt, testvére, Binjámin védelmezőjévé válik. Az utolsó fejezetekben, mindannak ellenére, amit mondtak és tettek, József gondoskodik testvéreiről – nagy meglepetésükre. A Berésit könyve a megbékélés és a testvéri felelősségvállalás eme akkordjával zárul.

Most az új könyv – a S’mot – egy különösen gyengéd jelenettel kezdődik: Mirjám, Mózes nővére, rendkívüli módon vigyáz a testvérére. Nem hajlandó egyszerűen hátat fordítani és elsétálni, amikor Mózes egy bárkába kerül, és a Níluson sodródik. Amikor öccsét a fáraó lánya megmenti, Mirjám azzal az ajánlattal lép közbe, hogy segít „találni” egy dajkát, aki hajlandó gondoskodni a csecsemőről. Szerencsés módon Mózes nemcsak ideiglenesen kerül vissza az édesanyjához, hanem az asszony fizetést is kap, hogy teljesítse szíve legmélyebb vágyát: szoptassa és ápolja a fiát. Mindezt Mirjám szeretete teszi lehetővé.

Mirjámnak az öccse jóléte iránti aggodalma eredményeként Mózes visszakerül otthonába és családjához, és az anyatej mellett kezdetleges zsidó oktatásban részesül, valamint nagyon erős zsidó identitástudatot kap, amely évekkel később is megnyilvánul. Amikor Mózes elhagyja otthonának kényelmét és biztonságát elindulva fáraó palotájából, hogy megkeresse testvéreit, szemtanúja lesz, amint egy egyiptomi munkafelügyelő ver egy zsidót:

וַיְהִי בַּיָּמִים הָהֵם וַיִּגְדַּל משֶׁה וַיֵּצֵא אֶל אֶחָיו וַיַּרְא בְּסִבְלֹתָם וַיַּרְא אִישׁ מִצְרִי מַכֶּה אִישׁ עִבְרִי מֵאֶחָיו:

Azokban a napokban történt, hogy Mózes felnőtt, és kiment a testvéreihez, és látta a szenvedésüket, és látta, hogy egy egyiptomi férfi megüt egy héber férfit, az egyik testvérét. (2M2/11)

A Káin és Ábel jelenethez nagyon hasonló – és mégis annyira különbözik attól – jelenetben ismét egy életet vesznek el. Ezúttal egy halálra vert testvér védelmében, míg Ábel halála értelmetlen és erkölcsileg védhetetlen volt, a harag és a féltékenység eredménye.

Nagyon is valóságos értelemben Mózes egyedülálló adottságai, mint a zsidó nép vezetője és megmentője, ebben a korai jelenetben mutatkoznak meg: megvédi a gyengéket, megmenti az áldozatot, és erkölcsileg egyértelműen helytáll. De van egy másik üzenete is ennek az epizódnak, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni: az a személy, akit Mózes megmentett, egy névtelen zsidó volt, nemcsak számunkra, Mózes számára is. Ez a szerencsétlen rabszolga valójában idegen volt Mózes számára – de Mózes testvérként tekintett rá. Mózes a testvérei keresésére indult, és megingathatatlan rokonság- és felelősségérzetet érzett e névtelen zsidó – és népe minden más tagja – iránt. Úgy látszik, a lecke, amelyet nővérétől tanult, már beépült a tudatába: soha ne fordíts hátat egy testvérnek. A testvérek nem bántják egymást; egészen biztosan nem ölik meg egymást, és nem adják el testvéreiket rabszolgának. Mózes, aki nővére, Mirjám szeretetének és odaadásának haszonélvezője, viszont testvéreket keres, hogy segítse és védelmezze őket. Ez Mózes identitásának alapja, és ez lesz a zsidó nép legnagyobb vezetőjeként személyiségének sarokköve.

Olvasóként jól tesszük, ha megállunk, és elgondolkodunk ezeken a szellemi óriásokon, azokon a férfiakon és nőkön, akik a S’mot könyvében szerepelnek, és megalapozzák a zsidó nép megváltását. Különösen szavaikat és tetteiket állíthatnánk szembe azzal a szánalmas viselkedéssel, amelyet oly gyakran találunk a Berésitben – a féltékenységgel, a mások jólétének és jogainak érzéketlen semmibevételével, az önzéssel, az egoizmussal és a hálátlansággal, amely száműzetéshez, pusztuláshoz, viszályhoz és halálhoz vezet. Az ellentét rávilágít arra, hogy a S’mot nem csupán egy új könyv, hanem új reményre ad okot. Ez egy új nemzet kialakulásának története – egy olyan nemzeté, amely egy család, egy olyan nemzeté, amelynek tagjai felelősséget vállalnak egymásért, egy olyan nemzeté, amely csak akkor virágozhat, ha egyetlen testvért sem hagynak magára.

Ezekkel a gondolatokkal kívánunk minden olvasónknak békés, szép Szombatot!