Kedves Olvasó!

A zsidóság világában a hagyományhoz való ragaszkodás, a Tóra tanító szava és teremtő ereje elválaszthatatlan az ókortól származtatott tanítómesterek tanításaitól. Az első fontos kérdés, vajon a talmudikus korok mesterei milyen korszakokban éltek, és végezték munkájukat, milyen vallástudományi terek születtek és mint egy élő entitásként fejlődtek a rabbik és a tanítók szentírási szövegek értelmezései alapján.

A polgári időszámítás előtt 587-ben a zsidóság szakrális központját jelentő jeruzsálemi Első Szentélyt megsemmisíti Nevukadnecar, s ezt követően a korabeli zsidó nemesség egy részét fogságba viszi Babiloniába. Ez a történelmi pont lesz egyben elválasztása is a születendő jeruzsálemi és babilóniai talmudnak. Az Írásbeli Szentírást úgy nevezi a zsidó hagyomány, hogy Torah shebikhtav, azaz az írott tan, míg a szóbeli hagyomány elnevezése Torah shebeʾal peh. Évszázadokon keresztül tanházak, jesivák, iskolák terében adják és veszik át ezt a bizonyos szóbeli hagyományt. 700 év telik el a kor legtekintélyesebb tudós rabbija, Juda HaNaszi, Juda a Fejedelem, úgy dönt, hogy olyan széleskörű, sokrétű anyagrendszerek alkotják már a szóbeli tan tereit, melyeket meg kell rostálni, összegezni kell, összeállítani, és írásos formában kánonba foglalni, így születik meg a Misna, amely 6 rendből áll. Időszámítás szerint 220-ban, Ciporiban zárja le nagy munkáját. Az ante 587-től egészen i.sz 220-ig, közel 8 évszázad alatt összegyűlt anyagok szerzőit korszakonként fogja össze Juda HaNaszi, és a hat rendbe sorolt Misna szerzőit úgy ismerjük, hogy Tánáim.

Első rend: Zeráim, azaz a magvetések. Ez 11 traktátusból áll.

Második rend: Moéd, azaz ünnepek. Ez 12 traktátusból áll.

Harmadik rend: Násim, azaz asszonyok. Ez 7 traktátusból áll.

Negyedik rend: Nezikin, azaz károk, ez a héber büntetőjog. Ez 10 traktátusból áll.

Ötödik rend: Ködosim, azaz szentségek. Ez 11 traktátusból áll.

Hatodik rend: Táhárot, tisztasági törvények. Ez 12 traktátusból áll.

A második korszak, azaz időszámítás szerinti 220-tól a VI. század elejéig tart, mikor is Rabbi Ási, a punpeditai iskola feje lezárja a Gemárát, amely a héber nyelvű Misnát arámi nyelven írott vitafolyamon keresztül értelmezi és magyarázza el. Az ebben a korban élő szerzőit a Gemárának úgy nevezi a hagyomány, hogy ámoráim. Míg a Misna szövegét úgy kell elképzelnünk, mint egy távirati forma, nagyon röviden, lényegre törően, addig a gemárá szövege hosszú lamentálásokat, gondolatsorokat és vélemények ütközését hozza a hozzájuk tartozó széleskörű szentírási és misnai hivatkozásokkal. Az ezt követő korszak az ún. gáonimok, fejedelmek korszaka. A VI. századtól a X. századig tart. Itt már nem találunk olyan egységes rendszert, mint az előző két korszakban, sokkal inkább egy-egy meghatározó jesiva vezető, vagy rabbi-fejedelem véleményét, állásfoglalásait olvassuk.

Ki kell emelni ebből a korból Szádja gáont. A XI-XIV. között az ún. toszafot risonim, korai kommentátorok időszakát ismerjük meg, ahol pl. Rási-t találjuk, Rámbán, Rámbám, Ibn Ezra, Rábénu Gersom Or haGolá. Leginkább jellemző volt, hogy amellett, hogy a szentírási szövegeket mind írásban, mind szóban értelmezték és magyarázták, egyre több könyv íródik, melyek korszakosan a közösségek számára földrajzi területenként legyen az háború, betegség által sújtott, vagy hódító háborúk nyomán kialakult változások, melyekre a mesterek a Tóra szellemében a könyveinken keresztül támasztékot adnak és irányt mutatnak. Majd ezt követi a toszafot áhronin, mely a XIV-XVII. századig tart. Itt találjuk a Sulchan Áruhot, Joszef Kárótól, vagy Majse Iszerlesz Römótól a Hágát. Ebben a korszakban már vallási kompendiumok, háláhikus kompendiumok íródnak, és háláhikus állásfoglalás születik átfogó terekre. Mind az askenáz, mind a szefárd zsidóság számára.

A Talmudnak napjainkig tartó korszaka még lezáratlan, várjuk annak a tudós rabbinak az eljövetelét, aki összegyűjti az elmúlt 300 év anyagait és lezárja ezt a korszakot.