Számtalan nap érezzük azt, mintha egy folytonosan ismétlődő filmben élnénk az életünket. Reggel ugyanakkor csörög az óra, ugyanonnan süt be a nap, a szomszédok nagy eséllyel ugyanazon vitatkoznak, nem beszélve arról a kedves háztársról, aki pontban nyolckor kezd el flexelni, megadva ezzel a reggeli alaphangulatunkat és vérnyomásunkat. A villamoson ugyanazok az arcok, az irodában ugyanazok a gondok, mintha egy furcsa spirálba kerülnénk bele, amit páran életnek becéznek.

A Russian Doll főhősnője Nadia Vulvokov ezeket a pillanatokat egy váratlan eseményt követően fokozottan éli meg, pedig élete eddigi 35 évében – hogy fogalmazzak finoman – nagy ívben tett a világra és mindenkire, aki kitartott mellette nehéz természete ellenére. A zsidó szoftverfejlesztő igazi antinő, vedel, trágár, nem veti meg az illegális szereket és kalandokat… egyszóval nagyon nem találja a helyét a világban, az önpusztítás azonban nagyon megy neki. Éppen a 36. születésnapját ünnepli a barátaival egy New York-i zsinagóga/ ex-zsidótemető helyén, amikor valami furcsa történik vele. Nem nagy spoiler, ha elárulom, hogy a főhősnő a sorozat körülbelül tizedik percében halálos baleset áldozata lesz. Innentől jöhetne egy másik történetszál vagy egy béna drámai/vígjátéki fordulat, ahol az Örökkévaló visszaküldi az élők közé Nadiát, hogy szedje rendbe magát és az életét, de nem ez történik. Nadia pontosan onnan folytatja az életét, ahol mi bekapcsolódtunk a történetbe, vagyis azon a bizonyos szülinapi bulin.

A sorozat három alkotója, a főszerepet alakító Natasha Lyonne, Leslye Headland iró és az Emmy-díjas komika Amy Poehler erősen inspirálódott Bill Murray Idétlen időkig című filmjéből, miközben egy nagyot csavartak is az időhurkos sztorin, megfűszerezve egy adag feminizmussal, az útkereső harmincasok problémáival és – meglepő módon – a zsidó vallás is fontos szerepet kap a történetben.

Az egész persze mit sem érne, ha Natasha Lyonne nem lubickolna az életművész Nadia szerepében. A színésznő leginkább az Amerikai Pite című filmből lehet ismerős továbbra is a magyar nézőknek. Azóta eltelt húsz év, Hollywood nem volt túl kegyes hozzá, lévén időközben elmúlt negyven, a hangja leginkább egy kocsiséra emlékeztet vagyis nem tudták beskatulyázni az álomgyár “jó nő” karakterei közé. Lyonneról inkább a „csináld magad elvét” követte és láss csodát, kiderült, hogy isteni komika, pedig a karaktere körülbelül annyira szimpatikus, mint Billy Bob Thorton Tapló télapója.

A sztori számos fordulatot tartogat, miközben nem győzzük magunkat szénné röhögni a főhősnő Darwin-díjas elhalálozásain. ( Külön ajánlom a második rész lépcsős pillanatait avagy hányszor és hogy lehet leesni egy lépcsőn ) Azzal se árulok el nagy titkot, hogy a Russian Doll cím a matrjoska babára utal, amiről tudjuk, hogy minél beljebb jutunk, annál kisebbek lesznek a figurák. Ez a jelenség bizony Nadia életére és halálára is komoly hatással lesz a sztori során.

A Russian Doll morbid témája ellenére leginkább arra emlékeztet minket, hogy bizony az idő kegyetlenül száguldozik és nem árt célt, értelmet keresni rövid földi tartózkodásunknak, ahelyett hogy szó szerint elbulizzuk az életünket.