Az e heti Tóra-részlet történelmi eseményeit két objektum övezi – a két kőtábla. Az elsőt az aranyborjú bűne előtt, a másodikat pedig utána adták. Az elsőről azt olvassuk:

וְהַלֻּחֹת מַעֲשֵׂה אֱלֹקִים הֵמָּה וְהַמִּכְתָּב מִכְתַּב אֱלֹקִים הוּא חָרוּת עַל הַלֻּחֹת:
És a táblák I-ten műve voltak és az írás I-ten írása volt, bevésve a táblákba. (2M32/16)

 

Ezek voltak talán a történelem legszentebb tárgyai, elejétől a végéig I-ten műve. Mégis órákon belül széttörve hevertek, Mózes törte össze őket, amikor meglátta a borjút és a körülötte táncoló izraelitákat.

A második kőtába, amelyet Mózes Tisri tizedikén hozott le, az I-tenhez intézett hosszas könyörgésének eredménye volt, hogy bocsásson meg a népnek. Ez az a történelmi esemény, amely a Jom Kipur (Tisri tizedike) hátterében áll, a nap, amelyet örökre a kegyelem, a megbocsátás és a kiengesztelődés idejeként jelölnek meg I-ten és a zsidó nép között. A második kőtábla egy tekintetben különbözött. Nem teljes egészében I-ten művei voltak:

פְּסָל לְךָ שְׁנֵי לֻחֹת אֲבָנִים כָּרִאשֹׁנִים
וְכָתַבְתִּי עַל הַלֻּחֹת אֶת הַדְּבָרִים אֲשֶׁר הָיוּ עַל הַלֻּחֹת הָרִאשֹׁנִים אֲשֶׁר שִׁבַּרְתָּ:
Faragj magadnak két kőtáblát, amilyenek az elsők voltak és én reáírom a táblákra az igéket, melyek az első táblákon voltak, amelyeket összetörtél. (2M34/1)

Innen a paradoxon: az első kőtáblák, amelyeket I-ten készített, nem maradtak épségben. A második kőtáblák, I-ten és Mózes közös munkája viszont igen. Bizonyára az ellenkezőjének kellett volna igaznak lennie: minél nagyobb a szentség, annál maradandóbb. Miért tört el a szentebb tárgy, míg a kevésbé szent egészben maradt? Ez a kérdés nem csak a táblákra jellemző kérdés, ahogyan az első pillantásra tűnhet. Valójában ez egy erőteljes példája a zsidó spiritualitás egyik alapelvének.

A zsidó misztikusok kétféle isteni-emberi találkozást különböztettek meg. Ezeket (אתערותא דלעילא ואתערותא דלתתא) „itaruta de-l’eylah v’itaruta deletata”-nak nevezték, vagyis „felülről való érzékelésnek” és „alulról való érzékelésnek”. Az elsőt I-ten kezdeményezi, a másodikat az emberiség. A „felülről jövő érzékelés” látványos, természetfeletti, olyan esemény, amely áttöri az ok-okozati láncokat, amelyek máskor a természetes világot korlátozzák. Az „alulról jövő érzékelésnek” nincs ilyen nagyszerűsége. Ez egy olyan gesztus, amely emberi, sőt, túlságosan is az.

Mégis van egy másik különbség is közöttük, az ellenkező irányban. A „felülről jövő érzékelés” megváltoztathatja a természetet, de önmagában nem változtatja meg az emberi természetet. Ebben nincs emberi erőfeszítés. Akikkel ez történik, azok passzívak. Amíg tart, addig elsöprő erejű, de csak addig, amíg tart. Utána az emberek visszatérnek a korábbi állapotukba. Az „alulról jövő érzékelés” ezzel szemben maradandó nyomot hagy.

Mivel az emberek maguk kezdeményeztek, valami megváltozik bennük. Lehetőségeik horizontja kitágult. Most már tudják, hogy nagy dolgokra képesek, és mivel egyszer már megtették, tudatában vannak annak, hogy újra képesek lehetnek rá. A felülről jövő érzékelés átmenetileg átalakítja a külső világot, az alulról jövő érzékelés tartósan átalakítja a belső világunkat. Az első megváltoztatja a világegyetemet, a második megváltoztat minket.

Két példa. Az első: a Vörös-tenger kettéválása előtt és után az izraelitáknak ellenségekkel kellett szembenézniük: előtte az egyiptomiakkal, utána az amálekitákkal. A különbség jelentős.

A Vörös-tenger előtt az izraelitáknak megparancsolták, hogy ne tegyenek semmit:

אַל תִּירָאוּ הִתְיַצְּבוּ וּרְאוּ אֶת יְשׁוּעַת ה’ אֲשֶׁר יַעֲשֶׂה לָכֶם הַיּוֹם…
ה’ יִלָּחֵם לָכֶם וְאַתֶּם תַּחֲרִשׁוּן:
Ne féljetek, álljatok nyugodtan és nézzétek az Ö-való segítségét, amit ma értetek cselekszik…
Az Ö-való harcol érettetek, ti pedig hallgassatok! (2M14/13-14)

Az amálekitákkal szemben azonban az izraelitáknak maguknak kellett harcolniuk:

וַיֹּאמֶר משֶׁה אֶל יְהוֹשֻׁעַ בְּחַר לָנוּ אֲנָשִׁים וְצֵא הִלָּחֵם בַּעֲמָלֵק…
És szólott Mózes Jehosuához: válogass ki nekünk férfiakat és menj, ütközz meg Amálékkal. (2M17/9)

Az első „felülről való érzékelés” volt, a második „alulról való érzékelés”.

A különbség nyilvánvaló volt. Három nappal a tenger kettéválasztása után, amely minden csodák közül a legnagyobb volt, az izraeliták ismét panaszkodni kezdtek (nincs víz, nincs étel). Az amálekiták elleni háború után azonban az izraeliták soha többé nem panaszkodtak, amikor konfliktusba kerültek (az egyetlen kivétel – amikor a kémek visszatértek, és a nép elvesztette a bátorságát – az volt, amikor a hallott beszámolókra támaszkodtak, nem pedig magára a harc közvetlen kilátására). Az értünk vívott csaták nem változtatnak meg minket, a csaták, amelyeket mi vívunk, igen.

A második példa: a Szináj-hegy és a sátor. A Tóra szinte ugyanolyan szavakkal beszél „I-ten dicsőségének” e két kinyilatkoztatásáról:

I-ten dicsősége a Szináj-hegyen szállt meg. Hat napon át felhő borította be a hegyet, és a hetedik napon I-ten a felhőből szólította Mózest. Ezután a felhő beborította a gyülekezet sátorát, és I-ten dicsősége betöltötte a hajlékot.

A különbség közöttük az volt, hogy a Szináj-hegy szentsége pillanatnyi volt, míg a sátoré állandó (legalábbis a Templom építéséig, évszázadokkal később). A Szináj-hegyi kinyilatkoztatás „felülről való érzékelés” volt. I-ten kezdeményezte. Annyira elsöprő erejű volt, hogy a nép azt mondta Mózesnek:

וַיֹּאמְרוּ אֶל משֶׁה דַּבֶּר אַתָּה עִמָּנוּ וְנִשְׁמָעָה וְאַל יְדַבֵּר עִמָּנוּ אֱלֹקִים פֶּן נָמוּת:
Beszélj hozzánk te és meg fogjuk hallgatni; és ne szóljon hozzánk I-ten, nehogy meghaljunk. (2M20/16).

Ezzel szemben a hajlék emberi munkával járt. Az izraeliták készítették; ők készítették elő azt a megszerkesztett teret, amelyet az isteni jelenlét végül be fog tölteni. Negyven nappal a szináji kinyilatkoztatás után az izraeliták aranyborjút készítettek. A Szentély megépítése után azonban nem készítettek több bálványt – legalábbis addig, amíg be nem léptek a földre. Ez a különbség aközött, amit értünk tesznek, és aközött, amiben mi magunk is részt veszünk. Az előbbiek egy pillanatra változtatnak meg minket, az utóbbiak egy életre.

Volt még egy különbség az első és a második tábla között. A hagyomány szerint, amikor Mózes megkapta az első kőtáblákat, csak a (תורה שבכתב)-ot „Tóra shebikhtav”-ot, az „írott Tórát” kapta. A második táblák adásakor megkapta a (תורה שבעל-פה)-t, „Tóra she-be’al peh”-t, a „Szóbeli Tórát” is. R. Jochanan azt mondta: I-ten csak a Szóbeli Törvény miatt kötött szövetséget Izraellel, ahogyan írva van (1.):

כִּי עַל פִּי הַדְּבָרִים הָאֵלֶּה כָּרַתִּי אִתְּךָ בְּרִית וְאֶת יִשְׂרָאֵל:
…mert ez igék alapján kötöttem szövetséget veled és Izráellel. (2M34/27)

Az Írott és a Szóbeli Tóra közötti különbség mélyreható. Az első I-ten szava, emberi közreműködés nélkül. A második egy társulás – I-ten szava, ahogyan azt az emberi elme értelmezi. Az alábbiakban két figyelemre méltó részlet következik az erre vonatkozó számos szöveg közül:

אמר רב יהודה אמר שמואל שלשת אלפים הלכות נשתכחו בימי אבלו של משה אמרו לו ליהושע שאל א”ל לא בשמים היא אמרו לו לשמואל שאל אמר להם אלה המצות שאין הנביא רשאי לחדש דבר מעתה…
R. Júda azt mondta Smuel nevében: Háromezer tradícionális törvényt felejtettek el a Mózesért való gyász időszakában. Azt mondták Jehosuának: Kérdezd meg (a ruach hakodes, a Szentlélek által). Jehosua így válaszolt: Nincs az égben. Azt mondták Sámuelnek: Kérdezd meg. Ő így válaszolt: „Ezek a parancsolatok” – ez azt jelenti, hogy egyetlen prófétának sincs joga semmi újat bevezetni.
(B.T. Temurá 16a)

„Ha ezer próféta, Élijáhu és Elisa rangú próféta egy versnek bizonyos értelmezését adná, és ezeregy bölcs más értelmezést adna, mi a többséget követjük: a törvény az ezeregy bölcs szerint van, és nem az ezer próféta szerint.” (B.T. Temurá 16a). (Maimonidész, Kommentár a Misneh-hez, Bevezetés)

Bármely kísérlet arra, hogy a Szóbeli Tórát az Írásbelire redukáljuk – a próféciára vagy az isteni közlésre támaszkodva -, tévútra viszi annak alapvető természetét, mint I-ten és az ember közötti együttműködő partnerséget, ahol a kinyilatkoztatás találkozik az értelmezéssel. Így a kettő közötti különbség pontosan tükrözi az első és a második kőtábla közötti különbséget. Az első isteni volt, a második isteni és emberi együttműködés eredménye. Ez segít megérteni egy kétértelműséget. A Tóra azt mondja, hogy a Szináj-hegyen az izraeliták nagy hangot hallottak:

קוֹל גָּדוֹל וְלֹא יָסָף
…hangos szóval (nagy hangot), amelyet nem követett semmi egyéb… (5M5/19).

Ennek a kifejezésnek két egymásnak ellentmondó értelmezése van. Vannak, akik úgy olvassák, hogy „nagy hang, amely soha többé nem hallatszott”, mások pedig úgy, hogy „nagy hang, amely nem szűnt meg” – vagyis olyan hang, amely mindig újra hallatszott. Mindkettő igaz. Az első az Írott Tórára utal, amely egyszer adatott, és soha többé nem ismétlődik meg. A második a Szóbeli Tórára vonatkozik, amelynek tanulmányozása soha nem szűnt meg.

Ez segít megérteni azt is, hogy miért csak a második kőtábla után történt, nem pedig az első után az, hogy;

וַיְהִי בְּרֶדֶת משֶׁה מֵהַר סִינַי וּשְׁנֵי לֻחֹת הָעֵדֻת בְּיַד משֶׁה בְּרִדְתּוֹ מִן הָהָר
וּמשֶׁה לֹא יָדַע כִּי קָרַן עוֹר פָּנָיו בְּדַבְּרוֹ אִתּוֹ:
És történt, hogy midőn leszállott Mózes a Szinaj hegyéről és a bizonyság két táblája Mózes kezében volt, midőn leszállott a hegyről: Mózes nem tudta, hogy sugárzott arcának bőre, mivel beszélt Vele. (2M34/29).

Az első táblákat átvéve Mózes passzív volt. Ezért semmi sem változott meg benne. A másodiknál aktív volt. Része volt a készítésben. Ő faragta a követ, amelyre a szavakat kellett vésni. Ezért vált más emberré. Az arca ragyogott.

A judaizmusban a természetes nagyobb, mint a természetfeletti abban az értelemben, hogy az „alulról jövő érzékelés” erőteljesebben alakít át bennünket, és hosszabb ideig tart a hatása, mint a „felülről jövő érzékelés”. Ez volt az oka annak, hogy a második tábla sértetlenül fennmaradt, míg az első nem. Az isteni beavatkozás megváltoztatja a természetet, de az emberi kezdeményezés – az I-tenhez való közeledésünk – az, ami megváltoztat minket.

Ezekkel a gondolatokkal kívánunk minden olvasónknak békés, szép Szombatot.

 

Jegyzetek:

(1.) És Jochanan rabbi azt mondja: A Tóra nagyobbik részét szóban [al peh] adták át, míg a kisebbik részét írásban, ahogyan azt Mózesnek a Tóra Szináj hegyen való átadásakor is megmondták: „Mert ezek alapján [al pi] kötöttem szövetséget veled és Izráellel” (2M34/27), ami azt jelzi, hogy a szináji szövetség nagyobb részét szóban tanították. (B.T. Gittin 60b)