Székesfehérvári rabbi, egyetemi tanár, budapesti főrabbi. Eredeti neve Handler Ferenc, amiről 1905-ben magyarosított Hevesi Ferencre. Nagyapja Handler Márk (1837–1911) siófoki, aszódi, hevesi, majd tatai rabbi.
Hevesi Ferenc édesapja Dr. Hevesi Simon (1868–1943) főrabbi, édesanyja Bródy Janka. Hevesi Simonnak Ferencen kívül három fia és egy lánya született. Kislánya hároméves korában meghalt, Géza fia az első világháború kitörésekor 16 évesen önként jelentkezett katonai szolgálatra és a harctéren esett el. A nyugdíjasként ma is Budapesten élő Hevesi Imre saját bátorságának, szerencséjének, és néhány nyilas parancsnok ostromgyűrűben bekövetkezett „kijózanodásának” köszönhetően élte túl a munkaszolgálatot és az üldöztetést. Hevesi Jenő (1.) a család tagjai közül elsőként telepedett le Amerikában. Hevesi Ferenc felesége Rottenstein Magda, aki 1906-ban született Budapesten, Rottenstein Móric és Herzfeld Sarolta lányaként. Hevesi Ferenc és Rottenstein Magda 1922. november 2-án kötött házasságot Budapesten. Lipótvárosban, a Fürst Sándor utca 10-es szám alatt laktak. Gyermekük Hevesi Éva 1924-ben született.
KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGE
Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat vezetőségén belül titkárként dolgozott. 1942-1945 között Guttmann Henrik és Hevesi Ferenc támogatásával Löwinger Sámuel szerkesztette a Magyar Zsidó Szemle (2.) folyóiratait. 1931-ben Hevesi Simon és Weisz Miksa támogatásával Hevesi Ferenc és Löwinger Sámuel látták el a lap szerkesztését.
„Dr. Hevesi Ferenc pesti rabbi elmondja: Mit akar az új nagy zsidó társadalmi megmozdulás: a Hitvédelmi Szövetség?
Abból az alkalomból, hogy vasárnap megalakul a magyar zsidó társadalom kitűnőségeiből álló hitvédelmi szövetség, kérdést intéztünk dr. Hevesi Ferenchez, a pesti hitközség lelkes ifjú papjához, ki az egész szervezkedést megindította, volna szíves az Egyenlőség számára erről a nagyjelentőségű, új zsidó mozgalomról részletesen nyilatkozni? Dr. Hevesi Ferenc kérdéseinkre ezeket mondotta: — Hogy mi mit akarunk? Meg akarjuk menteni a magyar zsidóságot. Küzdeni akarunk a hittérítés és a hitehagyás ellen. Küzdeni azon lelki depriváció ellen, mely megbéníthatja sorainkat és káros hatását éreztetheti. Intenzív belmisszió, a gazdasági szolidaritás érzésének felkeltése, ez a kétirányú munkásság lesz a magyar zsidóság hitvédelmi szövetségének munkaprogramja. Meggyőződéses zsidó embereket nevelni, akik tudnak szenvedni vallásukért, akik anyagi okok miatt nem árulják el az ősi igazságot; akik átérzik, hogy kötelességeik vannak hittestvéreikkel szemben, akikben van bátorság síkra szállni minden gyűlölettel és ellenségeskedéssel szemben félretéve az egyéni érdeket, akik kötelességüknek tartják zsidó testvéreiknek is kellő mértékben juttatni a zsidó ember által nyújtott munkalehetőségeket. Ilyen embertípust nevelni és ezáltal a gazdasági antiszemitizmust leküzdeni, a létfenntartás súlyos problémáit megoldani, a gyűlölettel szemben az igazság fegyverét szegezni, ez a szövetség belmissziós munkájának vázlata és megvalósulása. Erre kérjük az Egyenlőség útján az egész magyar zsidóság ragaszkodó szeretetét és csatlakozását!” (Egyenlőség, 1931 október 17., 6. o.)
Amikor az országba bejöttek a németek, akkor Hevesi Ferencet gyakran vitték a Svábhegyre kihallgatásra, ilyenkor utasítást küldtek a Zsidó Tanácsnak. (3.) Rossznyelvek szerint 1941 szeptemberétől a Sicherheitsdienst besúgói közé tartozott, ahogyan erről Ungváry Krisztián történész ír. (4.) A gettók mindennapi életét a nácik által kinevezett zsidó tanácsok (Judenräte) irányították. (5.) Hevesi Ferencet egy amerikai állampolgárságú magyar orvos, Dr. Frank Géza bújtatta egy szanatóriumban, ahonnan a nyilasok miatt tovább kellett menekülnie. Egy németeknek kémkedő rabbi miatt bukkantak Hevesi nyomára, akinek felesége és lánya hamis iratokkal bújkált.
A világháború után ismét elfoglalta helyét a budapesti hitközség élén, megszervezte a tábori lelkészi szolgálatot. A hitközség életben maradt vezetői és kiemelkedő zsidó értelmiségiek részvételével megalapította a B’nai B’rith („A Szövetségi Fiai”) magyarországi tagozatát („páholyát”), melynek elsődleges célja — Hevesi megfogalmazásában — „a legmagasztosabb erkölcsi tanítások terjesztése és az antiszemitizmus elleni küzdelem” volt. A Társadalmi Megbékélés Tanácsa, mint abban az időben minden jószándékú kezdeményezés, azonban csak rövid életű lehetett, a B’nai B’rith budapesti páholyát pedig 1949-ben feloszlatták. (6.)
Hevesi a budapesti Kossuth téren, tömegtüntetésen bírálta a kommunistákat. 1946 végén a Joint Distribution Committee meghívására körutat tett Angliában és Amerikában, hogy a magyar zsidóság számára támogatást és segítséget keressen. 1947-ben vissza akart térni Magyarországra, de apja, valamint felesége győzködte, hogy maradjon Amerikában. Egy nap üzenetet kapott Magyarországról: egy barátja figyelmeztette, semmilyen körülmények között ne térjen vissza Budapestre. A Hevesi rabbik sem 1933-ban, sem 1939-ben, sem 1944-ben nem voltak hajlandók elhagyni az országot, 1947-ben azonban Éva apja nem térhetett vissza Budapestre. A Georgetowni Egyetemen állást ajánlottak számára az újonnan alakult sémi filológiai tanszéken.
VALLÁSI-TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGE
Hevesi Ferenc 1912 és 1921 között az Országos Rabbiképző Intézet növendéke volt. Kiváló szónokként tartották számon. 1920-ban a budapesti izraelita fiúárvaháznak hitszónoka lett. Hittudományi munkái magyarul és héberül is megjelentek. 1921-ben írta doktori disszertációját, melynek címe a Philosophiai elemek Száadja gáon arabs bibliafordításaiban és kommentárjaiban volt. 1922-ben rabbivá avatták, s ugyanebben az évben megválasztották a székesfehérvári neológ hitközség főrabbijának. 1930-ban a Dohány utcai zsinagóga rabbijává, majd 1943-ban – édesapja halála – után főrabbivá választották. 1939 és 1946 között az Országos Rabbiképző Intézetben tanított. 1939-től főrabbi Budapesten. 1945-1946-ban tábori főrabbiként tevékenykedett. (7.) Első lelkészi osztályvezető volt, aki tábornoki rendfokozatot kapott.
1946-ban hagyta el az országot, és Hawaii (Emanu-El templom) rabbija lett. Az USA-ban telepedett le, majd hamarosan Hawaiira költözött, ahol elvállalta a honolului hitközség vezetését. Hevesi nehezen tudta elfogadni, hogy a rabbiknak, általában a papoknak más a helyzetük Amerikában, mint Magyarországon: otthon a gyülekezet tanárának tekintette, USA-ban pedig leginkább azt várták tőle, hogy szórakoztassa őket. Szívroham következtében hunyt el 1952-ben.
MŰVEI
Hevesi Ferenc viszonylag rövid pályafutása során nagyszámú teológiai és filozófiai munkát jelentetett meg. Megírta — egyebek között — Az ókor zsidó bölcseletét, és 1944-re elkészült A középkor zsidó bölcseletével is, ez utóbbi azonban már nem jelenhetett meg Magyarországon. Felütve például a Száadja gáon vallásbölcseleti eszméi arabs bibliafordításai és magyarázatai tükrében című mintegy nyolcvan oldalas tanulmányát, nem kétséges, hogy munkásságát komoly felkészültségű emberek szűk köre értékelhette igazán. A laikus mindössze annyit állapíthatott meg, hogy a szerző egyidejűleg alkalmazza megközelítésében a filozófia, a teológia és az irodalomtörténet módszereit, s hogy kiváló stiliszta. Lelkipásztori és teológiai munkássága mellett Hevesi Ferenc, apjához hasonlóan, a szépirodalmat is művelte. Kézirataik és feljegyzéseik jelentős része szerencsésen túlélte a háborút, majd az emigráció viszontagságait.
- Philosophiai elemek Száadja gáon arab bibliafordításaiban és kommentárjaiban (Budapest, 1921, Budapest)
- A peszach hagáda fordítása (1924) Zádor István rajzaival
- Prédikátorról (in Festschrift der Landesrabbiner Schule, 1927) H. Simon tanulmányaiból H. Ferenc írta
- Emlékkönyv Dr. Hevesi Simon pesti vezető főrabbinak, papi működése negyvenedik évfordulójára. Tanítványai, barátai és tisztelői közreműködésével. (1934, Budapest) Szerzők: Dr. Guttman Mihály, Dr. Lőwinger Sámuel, Dr. Hevesi Ferenc, Dr. Friedman Dénes. Kiadó: Neuwald Illés Utódai Könyvnyomda. 1934.-ben a már többször említett Emlékkönyvben Hevesi Simon negyvenéves papi pályájának 512 bibliográfiai egységét sorolja fel Scheiber Sándor, ezen kívül 31 önálló kötete jelent meg, s publicisztikai közlései 26 periodikában láttak napvilágot. (Ezek közül kettő héber nyelven)
- Dr. Kohn Sámuel centenáriuma. – Emlékkönyv néhai Dr. Kohn Sámuel pesti főrabbi születésének századik évfordulójára (1941) Írta Dr. Hevesi Simon, Dr. Guttmann Mihály, Dr. Friedman Dénes, Dr. Hevesi Ferenc, Dr. Guttmann Henrik, szerkesztette Dr. Lőwinger Sámuel
- Ankétsorozat. A zsidóság mai problémáiról. (1932.01.05. Budapest) 25 oldal, Szerkesztette: Dr. Hevesi Ferenc és Dr. Friedmann Gyula
- Egy élet útja. (1939, Budapest) Írta: Hevesi Ferenc
- Az ókor zsidó bölcselete (1943, Budapest) A Koheletről és Jób könyvéről szóló tanulmányokat írta: Dr. Hevesi Simon
- A fajelmélet legújabb állása (1942, Budapest)
- Szináj: népszerű zsidó vallási ismeretek tára
Szemelvények Hevesi Ferenc írásaiból
A jelenések könyvéből (1924, Budapest; 5684. S’vat hava) (Dr. Hevesi Simonnak, édesapjának jubileumára fiúi hűséggel ajánlja.)
„És most egy pár jelenést adok közre képzeletem íratlan könyvéből. Álmok, látomások, a képzelet izzó hevületében felszínre került mélységei a zsidó létnek, amelyek egyszer költői formában nyertek eruptív alakot, másszor a dialógus ütemeiben élednek újra, vagy a kötetlen írás zordon nyerseségében faragatlan tömbökké szilárdulnak — de mindenképpen jelenések, a belső világnak és a történetnek kinyilatkoztatásai.”
Néhány versrészlet a kötetből:
„Mikor alélt kezemből kihull a lant,
És szemem előtt már domborul alant,
Akkor felismerem a Határtalant,
És szólnak a csontok: Ez a csend!
Imádd benne ember a Végtelent.
Borulj le az Úr előtt borzadd, imádd,
Rettegd hatalmát, remegve féld az Istent.”
(részlet, II. Vagyok próféta a sivatagban.)
„Vagy áldozni mentek idegen istennek.
Csókot váltani párázó bereknek
Titkos rejtekén
S szentelni magukat vad Astartének,
Lázzal, vággyal,
Fajtalan rejtelmet sejtve,
Gyönyört kivánva,
Felajzott reménnyel,
Epedőn, sóvárgón . . .
És jött az Ur!”
(részlet, Ezékiel a csontmezőn)
A Jelenések könyvéből található Hósea című novellája a bibliából ismert prófétáról olvasmányos, filmszerű képekkel, párbeszédekkel. Néhány részlet:
„A próféta anyja fehérhajú asszony volt, amióta csak emlékezett Hósea. Apró ráncok árnyékolták be a szeme alját. Szeméből a jóság mosolygott és a fájdalom sírt. Korán megőszült. Még nem volt harminc éves, amikor egy éjjelen át fehér hajak ezüstsorai szőtték át feje sötét koronáját. Jizreél völgyében történt. Acháb király egész családját Jéhú vezér legyilkoltatta. Úgy mondták, Istennek volt az akaratja, mert felesége pogány förtelmek követője volt. Izebel, megérdemelte sorsát. Oh, de az ő férje, a deli Beéri is ott volt a küzdelemben. A királyné híve volt, de Istennek alázatos, félő szolgája. És mégis Izebel mellett ment a harcba, kitartott felkent Ura neje mellett. A harcban hős volt, a kardja vért ivott, pedig nem szerette a harcot. Küzdött, míg kezéből kihullott a kard és Jéhú bérencei széttépték testét. Judith asszonynak elhozták a hírt. Akkor rémületében eszméletlen hullott a földre. A lelke azóta hullámzó lett és tudott beszélni öntudatlan szavakkal, síró és keserves panasszal és szívdobogó ömlengéssel. És egyre várta férjét, a szépet, a bátort, a bölcset, a vissza-eljövendőt. Esténkint odaült a kisfia ágya mellé és mesét mondott neki az apjáról. Akkor Hósea négyéves volt és csillogó szemmel hallgatta az anyja szavát. Ilyenkor látta az apját… fehér köpenyét lengette a szél és az alak egyre nőtt, mint fehér felhő; nőtt, hogy szinte eltűnt a keretből és beleolvadt az égbe. A fiú lelkében fájó érzés maradt. Álmatag volt az ifjúsága, tele susogással és költészettel. Már akkor jártak szőrcsuhás, mezítlábas remeték az emberek közt, feddő énekekkel és a régi jövendölések szavaival dorgálva a népet és valaki sejtette, hogy Hósea próféta lesz. Sápadtarcú, fekete simahajú, magas leány volt, borongó, mélybeálmodó szemekkel, sima fekete szemöldökívek alatt. Hóseát nem vonzották sárgahajú, festett arcú egyiptomi lányok, se a táncoló kánaáni nők, se Izrael délceg, zergeléptű hajadonjai. A prófétanőarcú merengő homlokú leány vonzotta őt. És szólott hozzá egy napon:
— Légy a feleségem.
A leány megremegve felelt:
— Az nem lehet, Hósea! Neked almaarcú, nevetőszemű leányt kell elvenned, akinek lelke nem jár magasabb világba.
Az ifjú tágranyílt szemekkel nézett az álmatagon beszélő leány arcába, majd tompa hangon, szinte megfagyott ajakkal kérdezé:
— Isten igéje ez?
— Isten igéje! — felelte a leány.
Nevetőszemű, almaarcú leány volt Gómer bath Diblájim, galambgügyögéssel, madárpihegéssel bájoló. A hangja csengett, mint a nyolchúrú „kinór” tiszta zengése.
[…]
Boldog házasok öröme: szép volt a fiú. És Hósea harminc ezüstpénzt készített, hogy megváltsa a Kóhentól.
[…]
— Legyen, adok neki új nevet! — hördült fel Hósea. — Legyen hát a neve Jizreél, mert bizony rövid még az idő, hogy az Örökkévaló megveszi rajtatok a Jizreél völgyében kiontott vért. Akkor majd pusztaság és pusztulás lesz Izraelben. És lesz azon a napon, bizony mondom néktek, összetöretik Izrael nyila Jizreél völgyében. Megöltétek Áchábot, de a bálványt nem irtottátok ki kebletekből. Jöjjön hát Jizreél napja!
És jött három hosszú év.
[…]
Gúnyolódás és szidalom, ez volt az ő része a földi javakból. Ahol megjelent, hogy a nép bűnét feltárja, ott a tömeg vad röheje, a szidalmazók véres szava, gyűlöletes káromlása, fenyegető tőrök villanása és kövek zápora várta. Gómer eleinte együtt szenvedett vele.
[…]
Megérezte, hogy Hósea valahogy mindjobban elfordult tőle, nem hallgat reá, valami másnak él, ami előtte érthetetlen és valami hideg, diszharmonikus érzés született szívében. Szomorúan nézegette három szép gyermekét: „Jizreél”, „Könyörületlen”, „Nem-Népem”. Ezeket a neveket adta nekik a próféta. Mintha a gyermekek nem is frigyük gyümölcsei volnának, hanem csupán a Nép és az isteni Végzés kegyetlen szimbólumai… Már nem érzett szerelmet Hósea iránt. Félt tőle. Érezte, hogy férjében hatalmas erők munkálnak, mintha az isteni Igazság öltött volna testet benne, de éppen ezért idegenkedett tőle; úgy szemlélte, mint egy bálványt; imádni lehet, de félni kell tőle, mert misztérium. Az ő lelke pedig szerelemre volt teremtve.
[…]
Hóseát gúnyolók ajkáról új mondás kelt szárnyra: „a házasságtörő asszony férje! Azt kiáltották feléje: Mit prófétálsz minékünk? Nem kell nekünk a te beszéded, prófétálj otthon az asszonyodnak, javuljon meg az! Azután javíts minket!”
Gómer elment… Hósea egyedül maradt… egyedül gyermekeivel. Izzó gyűlölet öntötte el felesége ellen, átkok keltek ki sóhajából és könnyeiből káromlások.
[…]
És most haragja felzúdult, feltornyosult, mint a tenger hulláma viharos éjjelen, de már eltűnt belőle Gómernek bűne, az már csak Izrael bűnének szimbóluma lett a prófétai inspiráció nagyszerű távlatában.
[…]
És megkezdődött a sötét próféciák korszaka. Mint szívében, úgy lángoltak Hósea szavaiban is fájdalmas haragjának tüzei. És szent felgerjedéssel ostorozta Izraelt. És a prófétai jóslat nem késett, a bűnhődés bekövetkezett. Eljött és a nép irtózva látta, hogy a Jizreél völgyében kiontott vér már követeli áldozatait. Eljött a Vég a Jéhú házára is. Hósea haja akkor már deresedett, de magas volt és erős. A sok szenvedés barázdát vont arcán, de teste nem görnyedt meg és lelke ép maradt. És még mindig hirdette a büntetést, Istennek sujtoló haragját.
[…]
És a házakban sápadtan és gyáván trónolt a lelkek ura, a szörnyű Félelem. Az emberek úgy jártak, mint árnyak. És egy napon a béth-éceli ifjak összebeszéltek, kardot kötöttek oldalukra és elmentek, ki a városból, oda, ahol az erdő alján Astarte berke van és a Moloch áldozóoltára. És felgyújtották az elpártolás ligetét és lerombolták az oltárt, amelyen kisgyermekek zsírja csepegett és csontjai hamvadtak és kiűzték a festetthajú és kendőzött arcú egyiptusi meg bábeli leányokat. És zsoltárokat énekeltek a Mindenhatóhoz.
[…]
Oh, hányszor hirdette a megtört népnek, hogy nincs kegyelem, nincsen irgalom, nincsen megbocsátás. Mert ő nem hitt a megtérés őszinteségében . . . Leszálltak a párák, nehéz kárpitot bocsátott alá az este, de mintha a kárpitok között egy remegő testű asszony állana, feje fölé kulcsolt kezekkel, némán, reszketőn.
– Te vagy az, bűnös asszony?!
— Visszajöttem hozzád, Hósea!
— Hűtelen asszony, gyermekfeledő anya, ne jöjj vissza hozzám! Pusztulás és halál ül az országon. A kietlenség a te birodalmad, te vagy a bűn, te vagy az átok, ülj meg, mini a síró sakál az omladékokon. Tiéd a romok útja, enyém egy földúlt otthon és egy boldogtalan ország, menj utadra, Gómer!
[…]
Hósea! Hósea! Mondd, hogyan bocsássak meg e népnek, mely valamikor olyan volt, mint a bitangoló barom, tört, pusztított szörnyű elvadulásában és elpártolt Tőlem és elhagyott Engem?! Hiszen te sem bocsátottál meg asszonyodnak, aki bűnbánattal tért vissza tehozzád. És lásd, Izrael vétke is nagy volt, mint az övé! És én szerettem Izraelt!
[…]
— Jer Gómer vissza vélem. Lásd, utánad jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőled. Jer vélem vissza, légy megint az enyém és most hadd éljünk együtt boldog öreg emberpár, oh! mert az én hivatásom immáron betelt. Jer vissza, Gómer a te otthonodba! És mentek visszafelé.
[…]
A városba értek és Hósea megállt Béth-Écel piacán és szólt a néphez: — Térj vissza Izrael az Örökkévalóhoz, a te Istenedhez, mert elbotlottál vétkeidben.
[…]
Az egész gyülekezet lélegzet nélkül hallgatta végig a vigasztalást és aztán ujjongó diadallal jöttek Hóseához és csókolták ruhája szegélyét.
[…]
Azon a napon prófétált utoljára.”
Száadja gáon vallásbölcseleti eszméi arab bibliafordításai és magyarázatai tükrében (1933, Budapest)
„Legelső feladatunk lesz kimutatni, hogy Sz. ismeretelméleti alapvetése milyen hatással volt exegesisére; azután foglalkozunk metaphysikai állásfoglalásával. Majd ethikai szemléletével és végül különböző kisebb fontosságú kérdésekkel, melyek e tárgykörbe vágnak (lélektana stb)” „Ha teljes munkát bizonyos, rajtam kívül álló, kényszerítő körülmények folytán nem is végezhettem, amennyiben a Jób és Példabeszédek könyveire nem terjeszkedhettem már e munkámban ki, mégis oly anyagot dolgoztam föl értekezésemben, amilyet eddig Sz. exegetikai műveiből még senki egységesen meg nem munkált, A Zsoltárokat, Dániel, Jezsajás könyvét és a Pentateuchot vettem vizsgálat alá és e négy könyv oly bőséges anyagot szolgáltatott, különösen Sz. rationalismusát, hermeneutikai és metafizikai felfogását illetőleg, hogy minden élében felcsillog előttünk, minden oldalról éles megvilágítást nyer ez érdekes gondolkodó egyénisége. Talán csak ethikai szempontjai maradnak kevésbé körvonalazottak e bibliai könyvekben, mint a Jób és Példabeszédekben, de ezek feltüntetésére is van bőven anyag. Egyébként célom, hogy e két könyvnek általam már összegyűjtött, de még osztályozatlan anyagát rendszerezzem és nyilvánosságra hozzam.”
[…]
„Sz. rationalista. E rationalismusa igen élesen mutatkozik meg írásmagyarázatában főelve, hogy a szentírásmagyarázatok közül csak azt szabad igaz gyanánt elfogadni, amely nem ellenkezik az értelemmel, viszont el kell vetni azt a magyarázatot, mely az értelemmel meg nem fér. A szöveget általán szószerint kell fordítani, eltérni tőle csak a következő 4 esetben lehet:
- a) (אן יכון אלחס ידאפעה) – ha az érzéki szemlélet tiltakozik ellene.
- b) (אן יכון אלעקל ירדה) – ha az értelem cáfolja.
- c) (אן יכון מן נץ פציח ימאנעה) – ha egy másik világos értelmű vers ellentétben áll vele és végül
- d) (אלצאדקה מא גאת בה אלאתאר בשריטה עליה פנפסרה תפסירא יואפק אלאתאר) – ha az igaz tradíció nem egyezik meg a verssel, akkor a fordítást kell egyezésbe hozni a tradíció követelményeivel. Ha e négy eset nem forog fenn, ragaszkodni kell a szószerinti szöveghez.
„ואתה השלכת מקברך כנצר נתעב kivettettél sírodból, mint megvetett gyökér. Azt mondja, hogy Evil-Merodach Nebukadnecar holttestét kidobatta sírjából. Ugyanitt rátér a dánieli jóslatra is, mely szerint állattá válik, füvet eszik, mint az ökör. Ezt úgy magyarázza, hogy Nebukadnecar megőrült és elkóborolt a pusztában, tényleg füvet evett, de persze nem vált állattá, s már most a babonás nép erről tudomást szerezve, ebből költötte az állattá válás meséjét. A saját szavaival: (ולדלך יתוהם בעץ אלנאם אנה מסך בהימה ואנמא ערץ לה) (az őrültségtől) מן אכתלאט (elállatiasodott) אלצחיה אנה טוהש פצאר מע אלבהאים”.
[…]
„Ugyancsak mély rationalismus nyilvánul meg Sz. bevezetésében zsoltár fordításához, ahol egész elméletét a Szentírás stilisztikai módszeréről kifejti. Az egész Szentírás célja nem egyéb, mint a Törvény. Az isteni kinyilatkoztatás és az isteni parancsolatok tanítása — ez az egész Biblia célja. E cél elérésére nem pusztán a törvények felsorolása szolgál, de sokkal hathatósabb eszközök az ember kedélyére ható beszédformák, trópusok, mint: hasonlatok, kérdések, elbeszélések, kérések, imák, képek, parancsok, tilalmak, melyek rendszer nélkül következnek egymásra, hogy az egyhangúság elkerültessék. Már most e trópusok mögött meg kell keresni a törvényt és erre szolgál a metaforikus magyarázat. Úgy, hogy Sz-nál nem öncél a költészet, pusztán eszköz didaktikai célok érdekében, ami a rationalismus kicsúcsosodása.”
[…]
„Isten nem csak időben végtelen, végtelen a tér szempontjából is. Ennek logikai következése Sz. szerint, az Isten egysége. Isten egysége szempontjából sokszor még a Biblia nem egészen szabatos kifejezései ellen is szót emel. Így pld. valahányszor bálvány-istenekről van szó a Biblia egyszerűen az Elohim kifejezést használja vagy idegen istenekről szól, amely kifejezést a járatlanolvasó arra magyarázhatna, hogy azok valóban isten gyanánt vannak elismerve. Nehogy e kérdésben ily kétség merülhessen fel, valahány ily helyet talál, az Elohim szót מעבוד-nak fordítja, ami annyit jelent: „akit szolgálnak, akinek kultusza van”, vagyis vonatkozhatik a bálványokra is, így Ézsajás: 37/38. (בית נסרוך מבודה – בית נסרוך אלוהיו) Szanhérib bálványa”
[…]
„Az Amanatban polemizál a trinitás elve ellen. Már most, ha a Bibliában oly kitétel fordul elő, amely bár, ha csak poetica licentiais és semmi komoly alapot erre nem ad, mégis úgy volna magyarázható, hogy az az Isten egységét megbonthatná, akkor Sz. az ő rationalis methodikáját alkalmazva a fordításban kiküszöböli a megnem felelő kitételt. Három kifejezés az, amit e szempontból, következetesen kerül: az Isten fia (בן ה׳), isten szelleme (רוח ה׳) kifejezéseket, továbbá azon helyeket, ahol Isten, mint atya van beállítva. Dacára annak, hogy e helyeken az istenfiúság, atyaság, szentlélekgondolatnak még csak nyoma sincs, mert pusztán képek ezek, melyek csak költői, avagy szónoki lendületet adnak a szövegnek, Sz. mégis túlzó óvatosságból és rationalis szempontjait is kielégítendő a képnek értelmét adja vissza mindig. A fiú בן szót rendszerint ולי szóval adja vissza, ami kegyeltet, kiválasztottat, (a késői arab nyelvben szentet) jelent, az אב atya szót מנשי-ra (létrehozó) fordítja a רוח = szellem szót pedig igen különböző módon ülteti át:
Zsoltárok: fiam vagy, ma szültelek = (ה’ אמר אלי בני אתה אני היום ילדתיך)”
[…]
„Ha munkánk eredményeit összefoglaljuk, akkor különösen egy nagy érdeme tűnik ki Szaádjahnak, hogy racionalismusával megnyitotta a zsidó bibliamagyarázás ösvényét és előmunkálataival nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a középkor nagy zsidó bibliai irodalma oly fellendülésnek indult. Ha bölcseleti eszméi el is avultak, ezt az érdemét nem tagadhatjuk.”
Szenvedés, igazság (1928, Székesfehérvár) 175 oldal. Dr. Hevesi Ferenc tanulmányai
„A hit értékéről akarok ez előadásomban szólni, illetőleg annak jelentőségéről a modern ember szempontjából és fontosságáról a mai ember számára. Mindenekelőtt azonban egy kis képet akarok megrajzolni a mai ember lelki világáról. Olvasgatva régi krónikákban, elmerülve a történelem adattárainak gazdagságában, elénk bukkan ama királynőnek képe, akit a lovagi középkor krónikásai az őrült Johanna néven említenek. Ennek a királynőnek meghalt a férje, akit oly forrón szeretett, fiatal életének első és egyetlen szerelme, akin szíve végtelen, lázas, boldog, sóvárgó érzelmek forróságával csüggött és aki számára egyedül jelentette az élet értékét, minden örömét és szépségét. És íme ez a férfiú meghalt. Egyedül maradt a fájdalom egyre fokozódó szörnyű sebzéseivel lelkében, és a kin egyre gyötrőbb, egyre tépőbb, egyre marcangolóbb volt, az őrület határán járó fájdalom. És akkor különös ötlet merült fel elkínzott agyában. A téboly mosolya ült arcára, elhívhatta udvari orvosát, bebalzsamoztatta férje tetemét, kivétette a hűlt testből a szívet és a szív helyére óraművet helyeztetett, amely lüktető járásával élő szív dobogását utánozta. És férje teteme fölé borult a királynő és átszellemült, boldog örömmel hallgatta a dobogó óragépezet zenéjét, minden útjára magával vitte a tetemet, a szent, vad, boldog, tébolyult hitben, hogy él, él az ő hitvese, él és örökké dobog a szíve. Pedig halott volt már akkor és csak gépezet lüktetett a szíve helyén… Íme, ez a mai emberiség lelki világa. Kihűlt, halott világ az, amelyből elvétetett a szív és ami a szív helyén lüktet, nem egyéb az, mint gépezet, óramű, mely szabályosan kiméri az időt, beosztja az életet, a mechanismus vas-kényszerével munkába fogja az emberi erőket, szabályozza a cselekvéseket, kizárja a lélek köréből azt, ami haszontalannak tűnik és nem szolgálja az embergép közvetlen szükségleteit, szóval távol tartja az élettől a poézist, az érzelmek költészetét, a részvét, irgalom, könyörület, szeretet csodálatos szívdobogását, a fájdalmak és örömek gyönyörű és magasztos harmóniáját – az üzlet megölte az emberi szívet és helyére ültette a haszonelv óragépezetét […]”
A zsidóság és a világpolitika – Benjamin Segel emlékezetének (1931, Budapest)
„Isten áldását kérve minden olvasóra, szeretettel bocsátom útjára ezt a könyvecskét, melyet a magyar zsidó főiskolai hallgatók lelkes gárdája ad ki, hogy terjesztésével a zsidóság iránti érdeklődést fokozza, vallásunk szent eszméi iránt a megértést erősítse, hogy neveljen, tanítson, irányítson. A fiatalságnak missziója van. Az öregkor sokszor kihűlt érzelmek temetője, sokszor lankadt lelkesedés, fásult akarat, lemondó beletörődés, vagy inkább nemtörődömség ideje. A fiatalságé a kezdeményezés, a lelkesedés és lelkesítés, a bátor lendület és tetterős célkitűzés. A remény és bizalom ideje az, a nagy akarásoké és elhatározó tetteké. Martin Buber a zsidó vallást az elhatározott irányválasztás és lendület vallásának nevezi, szerinte hitünk lényege az >>Entscheidung für Gott<<, a döntő célkitűzés az erkölcsi jó irányban. Ezért nevezhetjük az örök ifjúság vallásának a mi vallásunkat, ezért van benne annyi derűs optimizmus és annyi tetterő. És ezért van fokozott hivatása és kötelessége vallási téren a zsidó ifjúságnak. A magyar zsidó ifjúság felismerte e misszióját és büszke lehet a magyar Izrael ifjú harcosaira. A Mindenható áldása kísérje a mi fiatal bajnokainkat és legyen áldása e könyvön, hogy maradandó hatása és eredménye legyen a lelkek megvilágosítása és megerősítése terén.”
„A nagy német zsidó publicista, Benjámin Segel emlékének szentelem e tanulmányt, mely főképen a megdicsőült tudós és hitvédő élete standard workjével, legnagyobb tettével és érdemével akar foglalkozni, a Protokolle der Weisen von Zion-ról irt ragyogó kritikájával. Közismert dolog, hogy az újabb kori antiszemita irodalomnak klasszikus alkotása a Protokolle der Weisen von Zion, mely szakítva az elavultnak tetsző vallási antiszemitizmussal gazdasági és politikai alapon akarja felkelteni a gyűlöletet a zsidóság ellen.”
„Segel szerint a könyv célja nem volt más, mint a nagy szociális nyomor miatt támadt tömegelégületlenség és forradalmi szellemnek a zsidóság ellen való levezetése, az antiszemitizmusnak biztosító szelepként alkalmazása a tömegindulatok forrongó és könnyen robbanó kazánján.”
Fohász, zsidó nők imakönyve (1930; 5690, sziván hava; Budapest) Dr. Hevesi Simon pesti vezető főrabbi közreműködésével, írta Dr. Hevesi Ferenc
„Az imafordítások az anyanyelv meleg tolmácsolásával hozzák közelebb a héber szöveget a fohászkodó lélekhez és meghittebbé teszik a héber szót a mai áhítatos imádkozó előtt és megértetik azt vele. A mi korunkban, amikor már a férfiak gyülekezetében is kevés az eredeti szöveget megértő hívő és amikor a héber nyelv elsajátításának lelkes mozgalma még nem érlelhetett általános eredményeket, több mint jogosult az az ősi régi felfogás, hogy a nő anyanyelvén is imádkozzék. Ezt a célt szolgálták a szép régi Technikák és az európai nyelveken asszonyok számára megírt imádságos könyvek, melyeknek szép példáit mutatja föl a magyar zsidó literatúra is. Ennek a szempontnak megfelel a szívem áldásával és jelen soraimmal szárnyára bocsátott új magyar zsidó imakönyv. És megfelel a másik szempontnak is. Benne van a zsidó vallásnak lelke, világfölfogása, elvtana, erkölcsi tanításainak gazdagsága, a biblia, a héber imakönyv, a hagyományos irodalom, a vallási bölcselet sok gyöngyének tükröződő fénye és szóhoz jutnak benne a vallási élet és a hagyomány nagyjainak áhítatébresztő érzelmei. Amellett lelkiségében és hangulataiban éppúgy, mint kifejezésmódjában korszerű. Kifejezi a múlt hangulatait a mai ember hangján. Minden idő megalkotja a maga formáit és a maga nyelvét és minden idő megérti a maga formáit és a maga nyelvét s ezért üdvös és kívánatos, hogy az anyanyelven írt imádságos könyvek is időnként új kialakulást nyerjenek és szerencsés kifejezői legyenek az ó-szentségű áhítatnak ugyanakkor, midőn a mai ember lelkének tolmácsai.”
Előhang:
„Az élet világa a sötétség ama birodalma, melyről a költő regél. Mi mindannyian itt élünk, a múlandó röpke élet, a tűnő jelenségek világában. Sorsunk esetleges; vak események börtönében tengődik életünk. Sötét barlangban vagyunk, mely sokszor gyász, bánat, szerencsétlenség komor tanyája. Örömünk mulandó, sorsunk változékony és görnyedezve hajlunk, ki előbb, ki utóbb a sír felé, mely vár mindenkire. Aki mély aknában van, nappal is látja a csillagot. Nekünk is látnunk kell ezt a csillagot!”
Ankétsorozat. A zsidóság mai problémáiról. Ankét az önantiszemitizmusról. (1931.11.17. Budapest) Kiadó: OMIKE Magyar Zsidóság Hitvédelmi Szövetség.
„A mai hitéleti szakosztályi ankéten az önantiszemitizmus kérdése van napirendre tűzve, azon magatartásé, mely a zsidóságban magában nyilatkozik meg önmagával és felekezetével szemben, mint gátló, mint bontó tendencia. […] Lehetnek Önök között olyanok, akik idegenkednek minden új gondolattól, vannak, akik tartózkodó magatartást mutatnak, — ez azonban nem lehet nagy súly a mérlegen, mert minden dolognak, ami üdvös és jó, meg vannak a maga antagonistái. Akik dolgozni akarnak, szent bizalommal, szent akarattal és nemes bátorsággal kell, hogy a munkát folytassák.”
„A mai estén szép tapasztalatokkal gazdagodtunk. Nem mondom, hogy mindennel tökéletesen egyetértek, amit hallottunk, de nagyon sokkal igen.”
Egy élet útja. Reverend Doubleweight változásai. Regény három könyvben. (1939, Budapest) A Menyország előszobája. II. Az égi kikötő. III. A Pokol tornáca.
„Könyvem megírására John Sullivan, a papjelöltből box-világbajnokká lett nagy sportember története inspirált. Regényem alakjait a modern amerikai élet keretébe állítottam és a régi történet alap gondolatán új mesét építettem föl, mely teljesen képzeletem alkotása. Bármennyire eleven is cselekménye egyetlen figurája sem létező alak. Dr. Hevesi Ferenc”
Felhasznált irodalom:
Róna Tamás – Mezei Mónika: A magyarországi zsidóság története 2018
Jegyzetek
(1.) A Külkereskedelmi Minisztérium egyik vezető beosztású tisztviselője volt, majd diplomáciai szolgálatba lépett: először a bukaresti követségre, majd 1937-ben a New York-i kereskedelmi képviseletre nevezték ki. American Jewish Committee-nél Kelet-Európa-szakértőként dolgozott.
(2.) A Magyar-Zsidó Szemle, a magyarországi „haladó” („neológ” vagy „kongresszusi”) zsidóság legfontosabb tudományos és közéleti folyóirata, 1884-től 1948-ig változó gyakorisággal jelent meg. A Magyar Zsidó Szemle szerkesztői és munkatársai a hazai zsidó tudomány legjelesebb képviselői közül kerültek ki. 1884-től 1891-ig Bacher Vilmos és Bánóczi József voltak a szerkesztők, 1891-től 1930-ig Blau Lajos, a kitűnő hebraista volt a folyóirat szellemi irányítója. 1891-től 1896-ig Dr. Mezey Ferenccel együtt, 1896-tól 1923-ig egyedül, 1923-tól Hevesi Simon, 1927-től Hevesi Simon és Friedman Dénes, 1930-ban pedig Hevesi Simon, Friedman Dénes és Weisz Miksa támogatásával. 1931-ben Hevesi Simon és Weisz Miksa támogatásával Hevesi Ferenc és Löwinger Sámuel látták el a lap szerkesztését. 1932-ben Weisz Miksa kimaradt a szerkesztők közül, 1933-ban pedig Friedman Dénes ismét helyet foglalt a szerkesztőségben. 1934-től 1941-ig Dr. Hevesi Simon támogatásával Guttmann Henrik, Hevesi Ferenc, Löwinger Sámuel és Friedman Dénes irányították a folyóiratot. Az 1942-1945. összevont évfolyamokat Guttmann Henrik és Hevesi Ferenc támogatásával Löwinger Sámuel szerkesztette. Az 1946-1948. évi három utolsó évfolyam szellemi irányítója Hahn István és Scheiber Sándor támogatásával Löwinger Sámuel volt. A Magyar Zsidó Szemle történetén lemérhető a magyar zsidóság mindenkori helyzete.
(3.) A Zsidó Tanács egyik tagjának, akik elvben bizonyos mentességet élvezhettek, visszaemlékezéseiben olvasható, hogy Eichmann kevés emberrel érkezett Magyarországra és minden módon igyekezett megtéveszteni a zsidóságot. Állítólag az első találkozásokkor nagyon barátságosan viselkedett, hátba veregette, cigarettával kínálta a zsidó vezetőket, és kijelentette, mindaz, amit róla és embereiről terjesztenek, nem egyéb rágalomnál: ő valójában a zsidóság számára megfelelő megoldáson dolgozik.
(5.) https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/article/ghettos
(6.) A budapesti páholy létrehozásában dániai, portugáliai és svédországi szervezetek, valamint a magyar katolikus egyház nyújtottak segítséget. 1946 áprilisában a keresztény egyházak és a B’nai B’rith felállították a Társadalmi Megbékélés Tanácsát, amely a magyarországi zsidóellenesség felszámolását, az előítéletmentes gondolkodás terjesztését és a zsidóság kiengesztelődését igyekezett szolgálni. A szervezet megalapításában kiemelkedő keresztény és zsidó értelmiségiek is részt vettek, közöttük Márai Sándor, aki Föld, föld! c. kötetében felidézi a tábornoki egyenruhát viselő Hevesi Ferenc alakját, amint nyugodt érveléssel igyekszik józanságra inteni egy ortodox rabbit.
(7.) Megszervezte és tábornoki rendfokozattal felügyelte az új hadsereg zsidó vallású tisztjei és sorkatonái számára létrehozott tábori lelkészi szolgálatot.
