A humanizmus és a felvilágosodás közötti korszakot a barokk kor alkotja, melynek művészetére, különösen festészetére jellemző egy-egy cselekménynek vagy történésnek a bemutatása. Ennek a mozgékonyságnak az elemei jelennek meg akár egy portré, vagy egy egyszerű tájkép esetében is. Jellemző erre a stílusra a térben szabadon áramló, lendületes vonalvezetés, a kifinomult részletgazdagság, a patetikus ábrázolás. Témáját tekintve előszeretettel nyúl bibliai alakok megjelenítéséhez. Kedvenc alakjai közt szerepel Mózes ábrázolása is, aki nem csak a judaizmus, de a kereszténység számára is az egyik legkiemelkedőbb szentírási szereplő lett. Zájin ádár alkalmával, amikor Mózes születésére és halálára emlékezünk, vessünk pár pillantást arra, hogyan látták és mutatták be őt az egyik legtermékenyebb művészeti korszak, a barokk festészet nagy mesterei.
Minden túlzás nélkül nevezhető a holland Rembrandt (teljes nevén Rembrandt Harmenszoon van Rijn, 1606-1669) a világ egyik legismertebb festőjének, aki Mózes című alkotásán azt a pillanatot örökítette meg, ahogy Mózes leért a hegyről, s magasba emeli a két kőtáblát a nép előtt. Rembrandt kiválóan alkalmazta a világos és sötét színek kontrasztját. Mózes arca fénylik, ám arcán érezhető egy visszafogott feszültség, ami szinte bevonja a nézőt az eseménybe, miközben a sötét kőtáblákon mintegy figyelmeztető jelként ott ragyognak a héber betűk. Előtérben a második kőtábla van, mely az ember kötelességeit tartalmazza embertársával szemben. A művész tükrözi ezzel korának erkölcsrendjét is: az emberbaráti szeretet és tisztelet mindenekelőtt való értékét. Érzékelhető ez a humanitás, az emberek iránt érzett felelős szeretet Mózes arcán is. Rembrandt különös érzékenységgel jeleníti meg Mózes vonásain a lélek mélységeit: vívódást, küzdelmet, elhivatottságot és alázatot.
A francia Valentin de Boulogne (1591-1632) festő családba született, így a művészet iránti szeretetét onnan hozta. Az ún. tenebris (sötét/titokzatos) stílus képviselője volt, mely markánsan használja a fény és a sötét tónus kontrasztját. E technika alkalmazása általánossá vált a barokk festményeken, mellyel a drámaiságot igyekeztek fokozni, ahol a kép cselekményét egyfajta reflektorfény-effektussal próbálták kihangsúlyozni. Jól érzékelhető ez Boulogne Mózes című festményén is. Mózes arca és karja hangsúlyossá válik, feje fölött a különböző ábrázolásokban gyakran megjelenő „szarv” ékeskedik, mely sajnálatos módon a Jeromos féle Szentírás-fordítás félrefordításaként ment át a köztudatba. Az eredeti szövegben szereplő „arca bőre fénylett” részt Jeromos tévesen „arcáról a fény szarvakat formált”-ként értelmezte. Boulogne Mózese mentes minden túlzástól és a naturalizmus elemeit hordozza magán. Mózes arcán egyfajta merengés jelenik meg, mely komolysággal és felelősségtudattal párosul. Arca egy érett, már-már idős arc, karja mégis megfeszül, izmai élettel teliséget árasztanak, erőt, dinamikát. A kőtáblán megjelenő héber betűket a fényesebb tónus használata kiemeli, jelezve ezzel a kinyilatkoztatás adta tudás és szellemiség fényét és erejét.
Az itáliai Guido Reni (1575-1642) – aki szinte csak egyházi témájú képeket, freskókat festett – Mózes című festményén jól érezhető az áramló ritmus, a történések adta feszültség, a dinamika. Mózes arca ijedt, kétségbeesett, ahogy a hegyről lejövet látja a népe bálványimádását. Nagyon erősen használja Mózes ruhája által a vörös és fekete kontrasztját, ugyanakkor a háttérben is megjelenik a vészjóslóan sötét égbolt, utalva a nép tettének következményére. A kevés szín és az erőteljes fény-sötét alkalmazása által még inkább kiemeli az esemény drámáját, az érzelmek viharát, Mózes lelkiállapotát.
A szintén itáliai Pietro Novelli (1603-1647), aki építész és díszlettervező is volt, Mózes című festményén egy nyugalmat, határozottságot, magabiztosságot és kiegyensúlyozottságot sugárzó Mózes arc jelenik meg. Novelli kortársához, Renihez hasonlóan a vörös és fekete színkompozíciót használja, és nála is hangsúlyos, ahogy a fény Mózes arcára összpontosul. Halványan megjelenik Mózes fején a már említett félreértelmezett szarv, mely az i-teni ragyogás fényét próbálja tükrözni. A kőtáblán az eddig megszokott héber írást azonban felváltja a latin szöveg.
A francia Philippe de Champaigne (1602-1674) az eddig megszokottól eltérően egy könyvtári közegben helyezi el Mózest, amint éppen befejezte a kőtáblára írt szavakat – latinul. Az egész festményen érezhető a fényesség, a ragyogás, a világosabb tónus alkalmazása. Ábrázolásában a harcos, felelősségteljes vezető helyett egy intelligens, érzékeny tudós arca tűnik fel, aki korának lelki kérdésein töpreng. Kezein sem a kemény munka eredménye látszik, sokkal inkább a finomság, puhaság, mely inkább egy hangszeren játszik, mint harci fegyvert fog. Champaigne belehelyezte Mózest saját korának ideáljába, s olyan tulajdonságokat helyezett előtérbe, melyben a művészet és tudomány értékeit jelenítette meg.
Felhasznált források:
Művészlexikon, 3. kötet, Corvina Kiadó, 1995.
