Hosszan sorolhatnánk zsidó származású magyar költőink neveit, akiknek édes anyanyelvükké lett a magyar nyelv. Akik magyar nyelven álmodtak, magyar nyelven öntötték a vers eszközével formába lelkük örömét és bánatát, s akik magyar zsidóként líráikkal gazdagították már 1848-tól a magyar irodalmat. Ebben a sorban különös helyet foglalnak el a női költők. Ma, a költészet napján közülük a József Attila-díjas Várnai Zsenire emlékezünk.
Weisz Eugénia néven látta meg a napvilágot Nagyvázsonyban, Weisz Zsigmond és Weisz Janka gyermekeként. A sokgyermekes, szegény szabómester édesapa a családjával együtt a jobb megélhetés reményében Budapestre költözött. Várnai Zseni középiskolai tanulmányait már ott folytatta, majd elvégezte a Színésziskolát is, de sosem lépett színpadra. Férje, az író és költő Peterdi Andor révén került kapcsolatba a munkásmozgalommal. Első verseskötete Katonafiamnak címen 1914-ben jelent meg, címadó verse pedig a világháború, majd az őszirózsás forradalom idején szinte propagandaverssé vált, szórólapként több száz példányban terjesztették Budapest utcáin.
Én magzatom, szép katona fiam,
Szíve vérével ír neked anyád,
Mióta a császár kenyerét eszed
Vörösbe fordult itthon a világ.
Most készülünk a döntő nagy csatára,
S ti lesztek ellenünk majd a sereg,
Ha ráuszítanak önnön véreidre:
Ne lőjj, fiam, mert én is ott leszek.
(Várnai Zseni: Katonafiamnak – részlet)
A két világháború között az erdélyi Zsidó Jövő folyóirat adta ki verseit. A második világháború után a Kossuth Népe és az Új Idők szerkesztőségében dolgozott. Gyermekversek és mesekötetek szerzője is volt. Költészetét két mélyen átélt érzelem hatotta át: az anyaság érzése és az élet megszépítésének vágya. Szavai a leghétköznapibb dolgok megbecsülésére, értékelésére mutatnak rá. Az élni akarás, az emberiesség, az élet szépségei után való sóvárgás csendül fel líráiban.
Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.
Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág…
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!
(Várnai Zseni: Orgona – részlet)
Számtalanszor megihlette a természet csodája, az élet körforgása, s miközben ezekről ír, soraiban életbölcsességeit, érzéseit, átélt harcait, tapasztalatait osztja meg.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillagmécsem ki tudja, meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!
(Várnai Zseni: Csodák csodája – részlet)
Hosszú élet adatott számára, 91 esztendő. Idős korában is hajtotta a tenni akarás, az alkotás vágya, a munka öröme. Szavaiban önmaga biztatásával egyben korosztálya olvasóit is serkenti kitartásra, fel nem adásra.
Csak kis kitartás! – biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.
(…)
Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört…
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
(Várnai Zseni: Szolgálj szívem – részlet)
Két világégést élt túl, mégis utolsó leheletéig hitt az emberi jóságban, a szeretet gyógyító és megtartó erejében. Ezt hirdette…
Ha simogatni tudna a szavam,
Mint lágy, becéző szellemkezek:
Szavak virágát hinteném rátok,
Hogy ne szenvedjetek.
Ha gyógyítani tudna a szavam,
Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;
Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Hogy meggyógyuljatok.
(…)
És csitítanálak benneteket lágyan,
Mint megvert, piciny gyermeket
S mondanám halkan, édes testvérszóval:
Szeressetek, nagyon szeressetek.
(Várnai Zseni: Szeressetek – részlet)
Felhasznált források:
- Kenyeres Ágnes: Magyar életrajzi lexikon IV: 1978-1991 (A-Z). Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.
- Újvári Péter: Zsidó lexikon. Budapest, 1929.
