Van egy nap, amikor egy ország kék-fehérbe öltözik, a magasban, az utakon, a házakon, és a legkisebbek kezében is zászló lobog, az arcokon széles mosoly ül, a tereken táncolnak, énekelnek, a szívekben végtelen az öröm. Ijár hónap 5-e az önálló zsidó állam függetlenségének napja. 1948. május 14-én, Tel-Avivban kiáltották ki Izrael államának megalakulását.

Izrael meghatározó színévé vált a kék-fehér. Zászlaját, melyen fehér alapon alul és felül kékszínű sáv helyezkedik el, s melyben középen a kék Dávid-csillag található, már 1897-ben, az első Cionista Világkongresszuson megálmodta David Wolffshon, és javaslatát azonnal el is fogadták. Wolffshon úgy vélte, a tálit (imasál) jellegét kell hangsúlyozni a fehéren lévő két kék sávval. Így is lett.

Izrael színe, a kék-fehér megannyi inspirációt adott a képzőművészek számára is. Főként az absztrakt kortárs izraeli festészet használja szívesen e két színt. Spirituális tartalommal töltődnek meg a színek, és elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a zsidó vallási élet pillanataival. Egyik legmeghatározóbb jelenetté válik annak ábrázolása, ahogy a zsidó férfiak a Kotelnél imádkoznak. Sarit Stern Blue Kotel című alkotásán a Siratófal kék színben tűnik fel, mely a végtelenségre, örökkévalóságra, a Mindenségre, az I-teni szeretetre emlékeztet. Előtte fehérben az imasálba burkolózó férfiak, akik a tisztaságot, az odaadást képviselik. Az ég és a föld, a végtelen és a véges egybefonódását érzékelteti.

Hasonló benyomást kelt Gitty Fuchs Jerusalem Yards című képe, ahol a kék-fehérbe öltözött „örök város” szimbolizálja a múlhatatlan és a múlandó összekapcsolódását.

Az izraeli absztrakt művészet egyik izgalmas darabja Romaya Puchman Blue Planet című alkotása. Először elindultunk Stern Blue Kotel című képétől, majd érintettük Fuchs kék Jeruzsálemét, s most kilépve bővül a tér: a bolygó lesz kék – és fehér. Mintha Izrael térképének egy része jelenne meg a művön. Jelképek sorát fedezhetjük fel a festményen: a kozmikus megújulás, a folytonosság és egyensúly egyetemes vágyát. A végelláthatatlan nagyságot és az emberi halandóság kicsiségét. A tökéletes harmóniát és az ember törékeny idilli állapotát. Mégis, e kettő egységet és összhangot teremtve kapcsolódik egymásba, jelezve I-ten és ember, az Ö-való és népe közötti szüntelen szövetséget.