Tekintélyt parancsoló megjelenéséhez hozzájárult magas termete és nemes, büszke testtartása. Volt mivel büszkélkednie: amellett, hogy 48 éven át London seriffje volt, a királynő lovaggá ütötte. Címei mellett részben örökölt, részben a maga által szerzett hatalmas vagyonának köszönhette, hogy akár uralkodóknál is közbenjárhatott hittestvérei megsegítése érdekében. Gyűjtötte és osztogatta az adományokat, bőkezűen támogatta a rászorulókat, egyleteket, intézeteket alapított, segítette tudományos munkák megjelenését.
Moses (Mose) Montefiore Livornóban született 1784-ben. Fiatal korában egy londoni kereskedelmi cégnél helyezkedett el, majd a Királyi Börzén kezdett dolgozni. Negyven évesen kivált az üzleti életből, hátralévő éveit közéleti tevékenységeknek és szorult helyzetbe jutott zsidók megsegítésének szentelte. Bőven maradt rá ideje, mert igen szép kort ért meg: néhány hónappal 101. születésnapja előtt hunyt el.
1840-ben, mikor egy vérvádat ürügyként felhasználva a csőcselék felgyújtotta és kifosztotta a damaszkuszi zsinagógát, Montefiore közbenjárására a helyi zsidókat felmentették a koholt vádak alól, sőt, a szultántól írásbeli garanciát kapott védelmükre. Hat évvel később I. Miklós cár fogadta, nála azonban nem járt sikerrel: nem tudta megakadályozni a zsidók kitelepítését Nyugat-Oroszországból. 1863-ban a marokkói, 1867-ben a román zsidók védelme és egyenjogúsítása érdekében járt el. Cselekedeteiben „mindössze” testvéri érzés vezérelte, mégpedig a zsidóság egyik elve, miszerint minden zsidó felelős a másikért.
Erec Israelbe Montefiore hét alkalommal látogatott el. Egy idő után úgy látta, nem elegendő adományokkal ellátni a közösségeket. Orvost küldött Jeruzsálembe, orvosi rendelőt és gyógyszertárat létesített, segédkezett egy nyomda létrehozásában, a maga nemében egyedülálló üzemet alapított fiatal lányok foglalkoztatására. 1859-60-ban a városfalon kívül felépíttette a szegények számára a Miskenot saananim (Gondtalan nyugalom hajlékai) nevű lakótelepet. Ez volt az első lehetőség, hogy zsidó lakosok az egyre zsúfoltabb óvárosból a városfalon kívülre költözhettek. Nem volt könnyű rávenni őket, hogy elhagyják a biztonságosnak tartott óvárost, amelynek kapui napnyugtától hajnalig zárva voltak, megóvva lakosait a környéken portyázó rablóktól és vadállatoktól. A Bibliában jártas filantróp a lakótelep nevét egy idézetből merítette: „És lakni fog népem a béke hajlékában és biztos lakásokban és gondtalan nyugalomban” (Jesája 32. 18). A Miskenot saananim ma is lakható, hosszú évtizedek óta vendégházként működik, általában a város által meghívott külföldi művészeket szállásolják el benne.
Mielőtt lakásépítésbe kezdett volna, 1857-ben Montefiore felépíttetett egy szélmalmot, amely idővel Jeruzsálem egyik jelképe lett. Célja az volt, hogy munkát biztosítson a városfalon kívülre költözőknek. Ma az eredeti malomnak a mását lehet látni. A később köré épült kerület – Jemin Mose – Montefiore nevét örökítette meg.
Akkoriban a világnak azon a részén egy ilyen szélmalom technológiai újdonságnak számított, hiszen jellemzően a molnárok úgy őröltek, hogy farúdhoz kötött szamárral forgattatták a malomköveket. S. J. Agnon leírja, hogy arab molnárok, mikor meglátták az építményt, megélhetésüket féltve összefogtak és felfogadtak egy öreg, hivatásos „varázslót”, tegye tönkre a konkurencia szélmalmát. Majd ha megjön az eső, feltámad a szél és kitör a vihar, kő kövön itt nem marad – jövendölte az öreg. Aztán megérkezett az eső, a szél és a vihar – és a malom a helyén maradt. A babonás arabok így meggyőződhettek róla, hogy nem más ez, mint a sátán műve. Hogy milyen kihasználtsággal és hány éven át működött a szélmalom, arról eltérnek a vélemények. Az biztos, hogy idővel a gőzmalmok jöttek divatba, amelyek nem függtek az őrlésnek kedvező szeles időjárástól. Az is tény, hogy a környéket azóta beépítették, és az üzemeltetése szempontjából amúgy sem a legkedvezőbb helyre épített malom elől az épületek most elfogják a szelet.
1948-ban, a függetlenségi háború kitörése előtt a Hagana cionista félkatonai szervezet fegyverraktárnak használta a szélmalmot, ezért a tetejére géppuskaállást telepítettek. Mikor a britek ezt észrevették, úgy döntöttek, hogy felrobbantják. A Hagana vezetői kérték, hogy tekintettel Montefiore emlékére és Viktória királynőtől kapott lovagi címére kíméljék meg az építményt, de kérésüknek nem tettek eleget: a malom súlyosan megrongálódott, kupolája megsemmisült.
Tíz évvel ezelőtt, felépítésének 155. évfordulóján holland és angol szakértők segítségével újjáépítették a szélmalmot. Ma múzeumnak ad otthont, amelyben Montefiore életét mutatják be. Ahogy Csanádi Sámuel írta róla a Magyar–Zsidó Szemle 1885/7. számában: „Élni fog emléke, míg él az erények tisztelete.”
