A szeretet szavával köszöntöm minden Kedves Hitsorsosomat Bén Hámcórim, a három gyászos hét második szombatján! „Minden üldözője eléri őt a szűk falak között” (Échá:1,3)

A vers elsődleges, egyszerű jelentése Rási szerint az, hogy az üldözöttnek nincs hova mennie. A másodlagos jelentése Jirmijáhu prófétánk idézett szavainak egy rejtett utalás.

Bölcseink szerint Jirmijáhu ezen verse a Támuz hó 17 – től Áv hó 9 – ig tartó háromhetes időszakra utal. A Bén Hámcórim = behatárolt hely kifejezés azt akarja a tudtunkra adni, hogy ez a két nap nem csak két egymáshoz véletlenszerűen közel eső dátum, hanem egy évről évre visszatérő periódus, ami a pusztai vándorlás alatt elkövetett két bűn -, az aranyborjú és a kémek bűne – óta „falként határolja be” ezt az időszakot. A Misnában (Taanit:4,6) leírt eseményeken kívül is számos tragikus pillanata esett a zsidó történelemnek az év ezen időszakára.

Rabbijaink ezek okán rendeltek olyan gyásszokásokat, amelyek Támuz 17 – től Áv 9 – ig fokozatosan, de egyre szigorodnak. Az elpusztított intézmények, szokások, építmények és tárgyak, valamint a hozzájuk kapcsolódó attribútumok iránti hiányérzet felébresztése a zsidó emberekben -, ez Bén Hámcórim célja. Mindez Áv hó 9 – ig tart. Tisó Beáv napján élheti át a gyászoló, hogy „minden elveszett”. Ez a nap a Szentély pusztulásának napja. Ezen a napon a legmélyebb a hiányérzetünk, ezért a hagyomány szerint a Mesiach Áv hó 9 – én fog megszületni és akkor kezdődhet az újbóli építkezés. A három hét törvényeit nem részletezzük, mert e tanítás rövidsége kevés hozzá. Régen még a hentesek és az étterem tulajdonosok is bezártak a húsmentes három hét során. Mindez ma már nem kötelező. A böjt a szokásainknak megfelelően tartandó.

Felhívjuk a Hittestvéreink figyelmét, hogy az Áv hó 9 – ei böjt a Jankiperhez hasonlatosan a legszigorúbb megítélés alá esik. Aki csak teheti – azaz állapota, életkora, egészségi helyzete engedte mértékben – Tisó Beáv napján tartsa a gyászt. Idén Áv hó 9 – e a jövő szombatra esik, ezért a jövő vasárnap, augusztus 7 – én tartjuk Tisó Beáv – ot. Mátajsz – Mászé hetiszakaszok szombatján a két szidrát együtt olvassuk fel. A Mászé hetiszakasszal pedig Mózes negyedik könyvét, a Bámidbórt is befejezzük. A Tóra olvasása azonban sohasem szünetel. A folytonosság, a hagyomány láncolata, a Tóra olvasása által egyre erősödik és reményeink szerint a közösségeinkben továbbra is szilárd lesz. Mélyen gyökeredző Hittestvéreink ragaszkodása a Tórához és értelemszerűen ebben a tekintetben következetesen szigorúak törvényeink is.

A zsidóság mindig a könyv népe volt és ma is az.

Tudatosan megvetette a brutalitást, s ellenezte az erőszakot.

A zsidóság ragaszkodása a könyvben lévő tanításokhoz, az isteni tanhoz rendkívüli. Másrészt ezt tekinthetjük a zsidóság olyan sajátosságának, amely identifikál = azonosítja a zsidó jelleget egy csoport, vagy család esetében.

„Az ősi Szentély megszűnése után az első, a jövőt építő tett a tanház alapítás és a tanítás volt.” (Berésit Rábá: 98.) Tanultak, hogy taníthassanak. Taníthassanak szellemre, tiszta lelkiismeretre. Mindarra, ami miatt a Szentély állott. Bész Hámikdos – hangzik a gyönyörű elnevezés. Olyan hely, ahol nem volt különbség ember és ember között, ahol a zsidó és idegen vallású ember is leróhatta háláját a M – hatónak, a Világ Alkotójának. Mai tanításunk épp arról szól, hogy a Szentély nem állhatott sokáig -, Tisó Beáv napján erre fogunk emlékezni -, mert az erőszakos hódítás, a háború vasökle szétzúzta a zsidóság szívét, vallási centrumát, a Bész Hámikdost. A szent nyelven a templomot, a zsinagógát Bész Hámidrosnak nevezzük. A „magyarázat háza”, mely utódja volt a Bész Hámikdosnak.

Szeretett Zsidó Testvéreim!

Bárhol a világon a zsidó élni akart és előmozdítani a város békéjét. A Tórával foglalkozott, hogy a Tan révén olyan ember váljék belőle, aki gyűlöli az erőszakot, és híve annak, ami emberi, ami humánus. Kohelet szavaival: A halál nem uralkodik a szellemen. Az elmúlás bekövetkeztével a szellem nem pihen el. A szellem tovább él a tradíció által.

Szeretett Hitsorsosaim!

Kívánom, hogy: Tanaink hatására járjunk a szellem útján, hirdessük az őszinte lelkiismeret, a tiszta lélek igazát! A szombati tanítás szóljon a szentírási szakasznak a menedék városok felállítását előíró elbeszéléséről! “És a gyülekezet mentse meg a gyilkost a vérbosszútól.” (4M:35,25) Hat menedékváros felállítását írja elő a Tóra a Mászé hetiszakaszban. Ma, amikor hazánkban tilos a halálbüntetés, büszkén olvashatjuk Mászé hetiszakaszban, hogy egy zsidó találmány ismét messze megelőzte korát. Hiszen a menedékváros, mint intézmény egyedülálló jelenség volt. A Tóra humanizmusa máig ható példát jelent: Mert nem elég a vérbosszút törvényen kívül helyezni. A Tóra nem papír, törvényei nem formalitások, nem a közlönyök megtöltését célozzák. Jelen esetben a vérbosszú megelőzését és kivédését célozta. Az ókorban nem voltak tanúvédelmi programok, és más ma működő jogintézmények. A menedékvárosoktól a halálbüntetés jogszerűségének kétségbevonásáig hosszú utat tett meg a jogfejlődés. Az élet szentsége, valamint a halálos bűn kétségbevonhatatlan bizonyíthatóságának megkérdőjelezése – mind odavezettek, hogy egyre kevesebb társadalom vállalja fel a tévedés lehetőségét, illetve a M – denható szerepének – amúgy is jogtalan – betöltését.

Az élet érték papolta, s papolja a modern társadalmak túlnyomó többsége. Ugyanakkor az élet elvételének törvényes biztosításával leértékeli az életet. A létezés előfeltétel, Mindennek az előfeltétele. Ez nem tartozik az ember hatókörébe! Csupán azért, mert az ember képes kioltani emberi életet -, még nincs joga is hozzá! Az emberi döntés szabadsága megadatott, s a szabadság felelősséggel jár. A döntés pedig, valamennyi döntés kockázattal jár. Szabadságunkban áll a döntéseink kockázatát vállalni, de nincs jogunk visszafordíthatatlan, helyrehozhatatlan döntéseket hoznunk. – Még akkor sem, ha egyébként a hatalmunkban áll. Ebből következik, ehhez kapcsolódik egy igen gyakran felmerülő kérdés. Miért nem szabályozza akkor a Tóra részletesen az ember viszonyát a természethez? Hiszen tudósaink jelentős része szerint végóráit éli a teremtett környezet és mi -, bár negyed évezrede hirdetjük fölényünket, és a tudományunk általi mindent megoldani tudó képességünket -, nem vagyunk mindenhatók. A Tóra egyértelműen szabályozza Ö – valóhoz, teremtményeihez és ezek között is az egymáshoz való viszonyunkat. Akkor miért nem ad a Tóra a menedékvárosokhoz hasonló biztosítékot az ember és természet között. A Tóra – adáskor fel sem merült a világ ember általi elpusztításának rémképe -, így szükségtelen volt efféle biztosíték létesítése. Másrészt, nehéz lenne ilyen biztosítékot létrehozni az ember túlsúlyával szemben. Ugyanis a földön csak az ember rendelkezik döntési szabadsággal. A szabadság fegyelmet, önkorlátozást, gondolkodást igényel. A törvényszerűségek ismeretét éppúgy, mint a tudott törvények pontos értelmezését. Végül, bölcs döntéseket igényel tőlünk a Teremtő által ránk ruházott felelősség.

Valóban a Tóra menedék városokról szóló parancsának, vagy mondjuk úgy, a Tóra humánus szellemének egyenes következményeként értékelhetjük a halálbüntetés jogintézményének kétségbevonását, megszüntetését? Nem mond – e ez ellent a bűnt és bűnhődést egymáshoz rendelő parancsolatoknak?

Fenti okfejtésünk alapján nincs ellentmondás. Az élet szent dolog, nem érvényes rá az emberi döntés. A szabadság az ember privilégiuma, ezért a vétkes megfosztása a szabadságától a legnagyobb, legmegalázóbb büntetés, amit ember emberre kiszabhat.  A létezés mindennek az előfeltétele, így a büntetésnek is. A létezés nem tartozik az ember hatókörébe. A teremtés értékét nem lehet pusztítással, öléssel sem kifejezni, sem megőrizni, megvédeni! A teremtett életet mindenek felett tiszteletben tartó, a hatalmával önkorlátozó módon rendelkező bíráskodás -, azaz az emberi társadalom egy adott közössége -, tekintélye nő, döntéseinek elfogadottsága erősödik, ezáltal célját is elérheti. A célja pedig nem pusztítás, ölés, az élet leértékelése. Azzal csak ellehetetlenítjük a létezés egyedüli célját, a szabadság kiteljesítését. Ha egy társadalom értékrendjében a szabadság kerül a piramis csúcsára, akkor annak megvonása lesz a legfőbb büntetés. A mai elbeszélésből megtudtuk, hogy a törvény alkalmazása igen nagy felkészültséget igényel. A törvények pontos értelmezése éppúgy szükséges, mint a törvények szövegének tudása.

 

Ezért is kiáltjuk a hetiszakasz utolsó mondatát követően -, amely mondat Mózes 4. könyvének, a Bámidbórnak utolsó mondata -, hogy “cházák, cházák vönitcházék”. Azaz: Légy erős! – mármint a Tóra tanulásában.

Gut Sábesz!