A második Szentély idején élt egy ember Jeruzsálemben, akinek volt egy barátja, és ahogy az lenni szokott, volt neki egy ellensége is. A barátját Kamtzának, az ellenségét pedig Bar Kamtzának hívták. A jeruzsálemi ember elhatározta, hogy hogy hatalmas lakomát tart, ahova meghívja a fontos embereket és a barátait is. Utasította az egyik szolgáját, hogy a lista alapján hívjon meg mindenkit a nagy eseményre. A szolga így is tett, ám nagy igyekezetében Kamtza, a barát helyett Bar Kamtzának, az ellenségnek küldte el a megívót. Bar Kamtza csodálkozott is, hogy miért kap invitálást attól, akivel egy cseppet sincs jóban, de aztán megnyugtatta magát, biztosan békülékeny jószándékból hívja meg a lakomájára.

Szépen felöltözött, el is ment, meg is érkezett, látta ám a sok fontos embert, bölcseket, nagy tisztességű városlakókat, majd találkozott a házigazdával.

Neki se kellette több! Meglátta a haragosát és jó hangosan megkérdezte: „Hát téged mi hozott ide? Mit keresel te az én házamban? Eredj innen, amíg szépen vagy!”

Bar Kamtzának azonnal leesett, hogy tévedés történt, szó sincs békülésről, de megőrizte hidegvérét és így válaszolt: „Kérlek, hadd maradjak, kifizetem, amit eszem, iszom, kicsit veletek vagyok, aztán békével elmegyek.”

„Szó sem lehet róla, most takarodj!” – kiáltotta a ház ura.

Bar Kamtza folytatta: „Kérlek, ne küldj el, kifizetem a lakoma felét!”

„Még mit nem! Menj innen, de izibe!” – ordította vörös fejjel a gazda.

„Kifizetem az egész lakomát, csak hadd maradjak!” – kérlelte Bar Kamtza.

Emberünk meg sem hallgatta, hívatta a szolgái, és kipenderíttette Bar Kamtzát az utcára.

Bar Kamtzának égett a füle a megalázottságtól, alig tudott járni a szégyentől, amely őt érte.

Egész úton csak úgy zakatoltak a gondolatai a fejében. „Hogy bánhatott így velem, a többiek meg csak hallgattak! Még a bölcsek, akik ott ültek, ők sem szóltak egy hangot sem, egy ember nem volt, aki megvédett volna! A bölcsek talán egyetértettek avval a gonosz fráterrel?” – morfondírozott magában. „Ha ez így van, márpedig így van, olyan bosszút állok, amit mind meg fognak emlegetni!”

Fel is ment Rómába, egyenesen a császár színe elé. „Lázadnak a zsidók! Ellened, a császár ellen” – mondta.

„Nem eszik olyan forrón a kását, honnan tudjam, hogy igazat beszélsz?!” – válaszolta a császár.

„Tegyünk egy próbát, lássuk meg, hogy igazam van-e! Küldj velem egy állatot, beviszem a Szentélybe, mint a te ajándékodat, lássuk meg, hogy feláldozzák-e annak rendje és módja szerint!” – ajánlotta Bar Kamtza. „Legyen hát!” – egyezett bele a császár. Küldött egy szép, egészséges hároméves üszőt, hogy azt áldozzák a Szentélyben, ám útközben Bar Kamtza megkarcolta az állat száját, hogy ne legyen tökéletes. A Szentélyben a pap látta, hogy sérült az állat, nem alkalmas, tréfli, így nem fogadta el, és elküldte. A hír visszajutott a császárhoz, aki éktelen haragra gerjedt. A legenda szerint így kezdődött a háború a zsidók és a rómaiak között, amely végül a Szentély pusztulásához vezetett.

(Kamtza és Bar Kamtza története, Talmud Bavli, Gittin, 55 a-b alapján)

Tisa BeÁv-i történet

Egy legenda szól Bonaparte Napóleonról, a francia császárról, aki uralkodása alatt sétát tett Párizs utcáin a tanácsadóival, pont Tisa BeÁv napján. Amint kísérete elhaladt egy kis zsinagóga mellett, kétségbeesett sírást hallottak belülről. A hangos zokogástól megzavarodva Napóleon beküldött egy katonát, hogy érdeklődjön, mi történt.

A katona néhány perc múlva visszatért, és elmondta Napóleonnak, hogy a zsidók templomát lerombolták, és gyászolják az elvesztését.

Napóleon felháborodott! „Hogy lehet, hogy nem tudok erről az eseményről? Hol történt ez a Birodalomban? Mikor történt ez a közösség zsidóival, és kik voltak az elkövetők?”

A katona így válaszolt: „Uram, a Templom több mint 1700 évvel ezelőtt ezen a napon veszett el Jeruzsálemben.”

Napóleon egy pillanatig némán és döbbenten állt, majd így szólt: „A nép, amely ilyen sokáig képes gyászolni Jeruzsálemet, egy napon visszakapja azt!”

(Rabbi Lord Jonathan Sacks írása alapján)