Az  imaházakban, szerte a világon, a Veeszchanan  hetiszakasz mindig a Tisa B’Av-ot követő Szombaton kerül felolvasásra. Kiemelt Szombatnak számít Sábbát Náchámunak, a vigasztalás szombatjának nevezik ezt a kiemelt ünnepet. Nevét az ezen a napon felolvasásra kerülő profétai rész  kezdő szavaira való hivatkozásból kapta: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet” (Jesájá. 40/1).

Bölcseink azt tanítják, hogy maga a Sábbát vigasztal a Szentély lerombolása gyásza felett érzett fájdalmunkban. A Jeruzsálemi Talmud, Joma traktátus 1/1 azt állítja, hogy ha az adott generáció lélekben nem építi fel a Szentélyt, az olyan, mintha az adott  nemzedék idejében rombolták volna le. A koznicsi Rabbi Iszráel szerint ennek az oka abban keresendő, hogy „tilos Tórát tanulni Tisá beÁv gyásznapján (kivéve az Échá midrásait, ill. a Szentély pusztulásáról szóló ággádákat) mivel a tanulás örömet okoz az embernek. Hiszen ez áll „az Örökkévalóvaló rendeletei egyenesek, megörvendeztetik a szívet”(19.Zsolt/ 9).

A gyásznapot követő Sábeszkor a Tóra-szakasz, a S’má felolvasása és a Tóra átvétele által nyer értelmet. Ezek tudatosítják a zsidókban azt, hogy a három gyászhét, a drei wochen elmúltával  zsidók megújult erővel veszik magukra az „Égi Királyság”, Isten, a zsidóknak megparancsolt 613 parancs „jármát”.

Joszef Beer Soloveitchik rabbi (Briszk, 1903–1993) kérdezte: mi végre gyászolunk a Szentély pusztulása után 1900 évvel? Mit várunk Istentől? A Szentély épületét? A Rabbi szerint a Szentély fontossággal bír, de nem  a legfőbb szempont. Valójában ami sokkal fontosabb, az Isten szellemi közelsége. A Bét HáMikdos,   a Jeruzsálemi Szentély a Sechinát, az isteni jelenlétet szimbolizálta. Lerombolása óta fal választ el bennünket az Örökkévalótól. A Szentélybeli szolgálatnak sem lenne értelme, ha a Teremtő távol van tőlünk. Áv hó kilencedike a zsidók gyásznapja. Nem is a Szentély lerombolását gyászoljuk e napon, hanem Istentől való elválasztottságunkat… – mondta a briszki rabbi! De azóta a haszid filozófia azt hirdeti, hogy Isten jelenlétéhez már nem is kell a Szentély. Isten ott van, ahova „beengedik”, hiszen maga a Szentítás magyarázza: „Minden helyen, ahol Nevemen neveztettnek, eljövök hozzád, és megáldalak!” (II.M. 20/21)

 

Napóleon egyszer kíséretével Párizs utcáit járta. Egy házból hangos sírás hallatszott! Napóleon erre megkérdezte szárnysegédjét:

– Mi ez a sírás, amit hallok?

– Ebben a házban zsidók vannak! Azok sírnak! – volt a válasz.

– Mi okból sírnak? – kérdezte a császár?

– Emlékeznek… A zsidók Szentélyüket siratják, amelyet leromboltak! – válaszolta kísérője.

– Melyik a Szentély? – faggatózott tovább Napóleon.

– A Jeruzsálemi szentélyt siratják, amelyet a rómaiak leromboltak.

– Mikor rombolták le?

– Közel kétezer éve!

Tudjátok meg! Az nép örökké élni fog, az a nemzet örökké fennmarad, mely kétezer év után is emlékezni és sírni tud azon, amit elvesztett! A zsidók siratták múltjukat, miközben megtanulták, hogy van élet a rombolás után is…..

Emlékezve és sírva tanultak élni és túlélni…..