Zádor István, született Weisz István, grafikus, festő és portréfestő, Weisz Gyula és Jokly Sarolta fiaként látta meg a napvilágot 140 évvel ezelőtt Nagykikindán. Rá emlékezünk.
A középiskola elvégzése után banktisztviselőként dolgozott, és munka mellett képezte magát a budapesti Mintarajziskolában. Később Párizsban, majd Firenzében folytatta tanulmányait. A Műcsarnok 1907-ben rendezett tárlatán szerepelt először. 1912-ben az állami illusztráció-díjat, 1913-ban a Lipótvárosi Kaszinó-díját, 1919-ben pedig egy enteriőr képével a kis aranyérmet nyerte el.
Az I. világháború alatt hadirajzoló volt Vadász Miklóssal és Vaszary Jánossal, 1918–19-ben riportrajzokat készített. A kommün bukása után Weimarban, majd Münchenben élt. Rajzait, litográfiáit és rézkarcait külföldön is elismerték. Német városokról 80 lapból álló rézkarc-sorozatot, magyar városokról és Budapestről litográfiasorozatot adott ki.
1927-ben számos rajzot és litográfiát készített szentföldi útjáról. Élete során sok rajzát és grafikai lapját állították ki a bécsi Albertinaban, a londoni British Museumban, a Szépművészeti Múzeumban és más külföldi gyűjteményekben is.
Visszatérve Magyarországra a Szinyei Merse Pál Társaság egyik alapító tagja lett. A Szolnoki Művésztelep rendszeres látogatója volt az 1930-as években. 1938-tól Hollandiában élt, és csak a II. világháború után tért ismét haza.
Művészetére hatással volt a nagybányai művésztelep, a szecesszió stílusa és Fényes Adolf szimbolikus világa.
Zádor sokoldalú stílusa grafikusként és festőként is megmutatkozott. Számos önarcképe mellett festőként főleg portréival és enteriőrjeivel vált ismertté, melyek a szecesszió mellett a realizmus jegyeit is magukon viselik.
