A három zarándokünnepre, peszachra, savuotra és szukkotra vonatkozó tórai parancsolat Mózes V. könyvében olvasható (16. 16-17):
„Háromszor az évben jelenjék meg minden férfi közüled az Örökkévaló, a te I-tened színe előtt azon a helyen, melyet kiválaszt: a kovásztalan kenyér ünnepén, a hetek ünnepén és a sátrak ünnepén; és ne jelenjék meg az Örökkévaló színe előtt üresen: ki-ki keze ajándéka szerint, az Örökkévaló, a te I-tened áldása szerint, melyet adott neked.”
A zarándoklat célja a jeruzsálemi szentély, az ott bemutatott áldozat volt. A fenti szöveg értelmezése szerint a parancsolat csak férfiakra vonatkozott, de természetesen asszonyok és gyerekek is elkísérték őket. A környék lakói a Jeruzsálembe vezető út mentén végig kutakat fúrtak és szállást biztosítottak a zarándokok számára, akik az áldozati állatok bőrével fizettek vendéglátóiknak. Idézet az 1929-ben kiadott Zsidó lexikonból: „Jeruzsálem lakói vendégszeretően fogadták őket, a papság előzékeny volt, a nyilvános hitszónoklatok pedig dicsérték a zarándokokat.”
Szukkot különös ünnep a két másik zarándokünneppel összehasonlítva. Peszachkor az egyiptomi kivonulást ünnepeljük, amelynek pontos dátuma ismert, savuotkor a tóraadás eseményét, amelynek időpontja szintén tudott. Szukkotról azt tanuljuk, hogy „…sátrakban lakattam Izrael fiait, midőn kivezettem őket Egyiptom országából”, mondta az Örökkévaló (Mózes III. 23. 43). Akár úgy is lehet értelmezni ezt a mondatot, hogy a sátrakban lakatás kezdetének dátuma egybeesik az egyiptomi kivonulás napjaival, mégis külön ünnepként tartjuk számon: időben peszachtól számítva pontosan egy fél évre.
Mindkét ünnep évszakot nyit: peszach a tavaszt, a szukkot az őszt. Az előzőnél abbahagyjuk az esőért mondott imát, az utóbbi végén, smini acéret ünnepén elkezdünk esőért imádkozni. Peszachkor a családok összeülnek a meghitt otthonaikban, szukkotkor pedig kivonulnak onnan a sátorba. Peszah kizárólag Izrael népének az ünnepe („senki körülmetéletlen ne egyék belőle”, mármint a peszachi áldozatból – Mózes II. 12. 48.), szukkot ezzel szemben a világ minden nemzetéhez szól:
„És lészen, mind a megmaradtak mindazon nemzetek közül, melyek Jeruzsálem ellen jöttek, felvonulnak évről évre, hogy leboruljanak a király, az Örökkévaló, a seregek ura előtt és hogy megüljék a sátrak ünnepét” (Zekarja 14. 16).
Ugyanerről szól a korábban íródott 86. zsoltár 9. sora: „Mind a nemzetek, amelyeket alkottál, majd jönnek és leborulnak előtted, Uram, és tiszteletet adnak nevednek.”
Ha a tisri havi ünnepek sorában szemléljük, szukkot feloldja ros ha’sana és jom kippur komor hangulatát, habár a sátor ideiglenes jellege még utal a földi élet mulandóságára: „Halandónak akár fű a napjai, mint a mező virága úgy virágzik; mert szél vonult el rajta s nincsen, s nem ismeri őt többé a helye.” 103. zsoltár, 15. Nemcsak a sátrak, de a betakarítás ünnepe is szukkot. A betakarítás (ászif) szó gemátriai számértéke 151, s ha a számjegyeket összeadjuk, a hetes számot kapjuk. Ez a szám jellemző az ünnepre: hét napig tart, hét parancsolat vonatkozik rá (a sátorban lakozás, a négyfajta növény: etrog, luláv, mirtusz és fűzfaág, az ünnepi hálaáldozatok és az örömáldozat), a sátor hossza és szélessége egyaránt legalább hét tefach kell legyen. Erről a mértékegységről megoszlanak a vélemények; egyesek szerint 8, mások szerint 9,6 centimétert jelölt. A sátorba hét vendéget hívunk meg, minden este mást. Ezek nem mások, mint a zsidó nép szellemi atyjai. Három mirtuszágat szokás tenni az ünnepi csokorba Ávrahám, Jichák és Jákov jelképeként, a két fűzfaág Mosét és Aharont, míg a luláv (pálmaág) Joszefet és az etrog Dávidot szimbolizálja.
Szukkot hét napja alatt összesen hetven fiatal tulkot áldoztak fel az Örökkévalónak a Szentély oltárán: tizenhármat az első nap, aztán minden nap eggyel kevesebbet, így a hetedik napon hetet (Mózes IV. 29. 12-34). Hetven ugyanis a Noé fiaitól származó népek száma, és az áldozatokkal az ő vétkeikért is engesztelést kértek. Emellett minden nap feláldoztak két kost és tizennégy egyéves juhot.
A zarándoklat a Szentély lerombolása után is folytatódott, bár erősen megváltozott hangulatban: kezdetben jobbára a gyászról és a panaszról szólt. Napjainkban a Nyugati Fal, ismertebb nevén a Siratófal a zarándoklatok helyszíne.
